Az anarchista álomgyűjtő, aki ellen Európa több országában adtak ki körözést

Szittya Emilnek nemcsak a neve illik egy Rejtő-regénybe, hanem az életútja is. Csakhogy, szemben Az előretolt helyőrség szerzőjének hőseivel, ő sosem szolgált az idegenlégióban, elvégre elkötelezett pacifista volt. Szittya öt országban adott ki lapot, és legalább ennyiben adtak ki körözést ellene. A feleségével németül, a lányával franciául beszélt, Németországban főként íróként, Franciaországban festőként ismerik, de álomgyűjtéssel és csavargással is foglalkozott. A művészi életbe való beépülése arra kínál modellt, hogy miként lesz valaki az anarchista kapcsolatainak felhasználásával a párizsi műkereskedelemben fontos figura. A háború előtt Szittya tenyeréből ettek a zürichi dadaisták, Berlinben pedig a legnagyobb művészek segítették ki, amikor épp pénzszűkében volt. Ez márpedig sokszor előfordult. Mert bár egy hosszú és vad évtized után az 1920-as évek második felétől elkezdett kapaszkodni a polgári egzisztencia felé, csak kevés nyugodt év adatott neki, mivel egy olyan korban élte az életét, amikor a világ a feje tetejére állt.

Összefoglalható-e vajon két tágas kiállítótérben egy ember élete? Pláne, ha olyan kanyargós, mint amilyen az 1886-ban, egy szegény, óbudai zsidó család sarjaként, Schenk Adolf néven született fiúnak jutott. A kis Adolf édesapja cipészsegédként dolgozott, ez pedig amiatt különösen érdekes, mert a legidősebb gyereke, akit Szittya Emil néven ismert meg a világ, jó néhány lábbelit elnyűhetett, hiszen már 14 éves korában csavargásra és koldulásra adta a fejét.

A Kassák Múzeum Csavargások Anarchiában című kiállítása nemcsak áttekinti a legfontosabb városokat és színtereket, ahol megfordult ez a páratlan csodabogár, hanem felvillantja a 20. század első felének borzalmaival dacoló közép-európai munkás-(élet)művész-értelmiségi túlélési stratégiák tárházát is. Olyan tárlat ez, ahol a kiállított műtárgyaknál és dokumentumoknál sokkal lenyűgözőbb annak az idehaza kevéssé ismert, német és francia nyelvterületen azonban jó ideje számontartott alaknak a története, aki létrehozta azokat, illetve akihez valami egyéb módon köthetők.

A királygyilkosságok évtizede után

Ha hihetünk Christian Weinek feljegyzésének, Szittya még nem múlt el 20 éves, amikor először találkozott Ady Endrével. A tapasztalt világcsavargót teljesen elbűvölte az Új versek szerzőjének költészete. Az újak irodalmáról című, Wojticzky Gyulával közösen jegyzett 1909-es esszéjében a „Kelet Charles Baudelaire”-jének, illetve költő-Übermenschnek nevezték Adyt, aki nemcsak a művészetet újítja meg, de elhozza a rég remélt társadalmi forradalmat is.

Társadalmi Forradalom a címe annak az antimilitarista lapnak is, ahol megjelentek Szittya első publikációi, mondta Gucsa Magdolna, a tárlat kurátora. „Az 1890-es évek a királygyilkosságok évtizede volt, amikor virágzott a terrorista anarchizmus. A századfordulóra, amikor Szittya megérkezett ebbe a projektbe, ez már sokat változott. Addigra a jellemzően Zürichben kiadott anarchista irodalom, Kropotkin és Bakunyin szövegeinek fordítása zajlott. Ehhez pedig kapcsolódott egy nagyon erős nemzetközi folyóirat-kultúra is.” A századelő idején, fejtette ki Gucsa Magdolna, a proletártól az arisztokratáig nagyon sokféle társadalmi hátterű embert találunk az anarchisták között.

Közös bennük, hogy kétségeik adódnak afelől, hogy a pártelit vezeti majd el a lakosságot az igazságosabb társadalom felé, ezért a decentralizált szakszervezetekre és a munkás önképzőkörökre bíznának sokat, illetve egy emberként hisznek a kölcsönös segítségnyújtásban is.

Voltaképpen a tudást, vagyis a leghaladóbb elveket utaztatták a folyóiratok hasábjain.

Edzett világcsavargó és pesti gyerek

Vagy éppen a folyóirat-készítés know-how-ját utaztatták haza. Szittya esetében fennáll ez is, hiszen több saját periodika alapítása után, amikor épp Budapesten időzött, oroszlánrészt vállalt Kassák Lajos A Tett című lapjának elindítása körül. Kassákot (hogy máshogy?) csavargás közben ismerte meg. Stuttgartból egészen Párizsig gyalogoltak el, így Szittya alakja természetesen feltűnik Kassák műveiben.

„Stuttgartban új útitársam akadt: Szittya Emil, pesti gyerek és edzett világcsavargó. Úgy úszott az idegen tájakban, mint a hal a vízben, gyönge testét majd szétvetették a folytonos belső izgalmak. Ő is írónak készült, s végeszakadatlanok voltak lelkesült s nemegyszer hóbortos vitáink. Bolondjai lettünk a hatalmas katedrálisoknak, a kis falusi kápolnáknak, temetőknek, múzeumoknak, könyvtáraknak és vásárcsarnokoknak…” – olvassuk például Az izmusok történetében. A segélypénztárak, a menhelyek és a bordélyok mellett Kassák és Szittya amiatt kereste fel a régi templomokat, fejti ki tanulmányában Bodri Ferenc, mert egy soha el sem kezdett, „Krisztus-képek Európában” munkacímű monográfiához gyűjtöttek anyagot.

Az Egy ember életében Gucsa Magdolna szerint Kassák Szittyáról egy nagyon erősen pozicionált karikatúrát közöl, ami a saját figurájával jól párba állítható. A szövegben Szittya nagyon rest, kedveli az édes süteményeket, melegbárokat látogat, és sokszor nincs kedve folytatni a csavargásokat. „Mindebben benne van a 20. század elején forgalomban lévő női ernyedtségről szóló sztereotípia. Mellyel szemben Kassák a férfias aktivitás megtestesítőjeként láttatja magát” – mondta a Csavargások Anarchiában kurátora. És azt is hozzáteszi, hogy kettejük kapcsolatából Kassák tán többet profitált.

A kókuszprédikátor, a spiritiszták és a vegetáriánusok

Az avantgárdok és anarchisták nemcsak folyóiratokban utaztatták a tudást, hanem ők maguk is előszeretettel jutottak el azokra a helyekre, ahol egyívásúakkal oszthatták meg az elképzeléseiket, vagy éppen maguknál is elképesztőbb figurákra bukkanhattak.

Szittya az első világháborúig körbecsavarogta Európát. A francia rendőrség megfigyelési dossziét vezetett róla akkoriban, de látható a kiállításon a német körözési íve is. Különben, hívja fel a figyelmemet Gucsa Magdolna,

többek között éppen a Szittya-féle alakok miatt kezdtek el együttműködni egymással Európa rendőrségei.

Másként szem elől vesztették volna a felforgató, kétes elemeket. Szittyának ez idő alatt az újságírás biztosított megélhetést. Csavargásai történetéről pedig az 1923-ban megjelent, a Das Kuriositäten-Kabinett, azaz Furcsaságok kabinetje című könyvében mesélt. A műben szó esik az Ascona közelében található Monte Verità művésztelepről is, ahol megfordultak politikai radikális gondolkodók, de vegetáriánusokkal és nudistákkal, tolsztojánusokkal és teozófusokkal, valamint különböző alternatív-spirituális mozgalmak képviselőivel is lehetett találkozni ott.

Szittya így írt a telepről: „A Monte Verità világmegváltói közé tartozott egy nürnbergi ember, a kókuszprédikátor, aki azt vallotta, hogy minden élelmiszer, még a zöldségek is, bűnösek, mert közel nőnek a földhöz. A zöldségek az ördögök és a föld közötti szexuális aktus ondójából keletkeztek. Csak egy egészséges étel létezik: a kókuszdió. A prédikátor úr egyszer statisztikát készített az egyik szigeten található kókuszpálmákról és megállapította, hogy Isten csak annyi embert választott ki a túlvilágra, ahány kókuszpálma nőtt a szigeten, a többi pedig borzalmas halált fog halni.”

Dadaisták és emigránsok között

Amikor az 1910-es évek elején Szittya Párizsba érkezett, a Montparnasse negyedben található Ruche (vagyis kaptár) nevű műteremegyüttesben húzta meg magát. A foglaltházak és a kultikus New York-i Chelsea Hotel előzményeként is elképzelhető Ruche azoknak a jellemzően Kelet- vagy Közép-Európából érkezett, gyakran a nyelvet sem beszélő emigráns alkotóknak biztosított olcsó lakhatást, akiknek az érkezését nem nézték jó szemmel a franciák. A kaptárban lakott Marc Chagall és a magyar Csáky József is, az avantgárd első hulláma tehát Szittya jelenlétében rajzolódott ki, olyan élményanyagot, illetve kapcsolati tőkét biztosítva neki, amiből élete végéig meríthetett.

A párizsi évek mellett a másik fontos viszonyítási pont Szittya életében Zürich. A dadaisták által gründolt Cabaret Voltaire-nek visszatérő vendége volt, 1915-ben pedig Der Mistral néven a svájci városban lapot alapított. Szittya ebből az időszakból származó írásai amiatt igazán értékesek, húzza alá Gucsa Magdolna, mert számos olyan jelenséget, helyszínt és közösséget dokumentált viszonylag hamar, amikről máshonnan nemigen tudunk.

Lejmolólevelek és szomorú kávéházi napok

A Friss Újság arról számolt be 1929-ben, hogy kongresszust tartott Stuttgartban egy nemzetközi csavargószervezet (!), amelynek Knut Hamsun és Makszim Gorkij is a tiszteletbeli tagjai, de a rendezvény legérdekesebb alakja a lap szerint mégis Szittya volt: „Szittya Emil, aki Európa összes államait végigcsavarogta és akinél alaposabb ismerője nincs az országutnak. Ő írta meg a csavargók bibliáját és összeállította azt a címkönyvet, amely magában foglalja az összes gazemberek, utonállók és csavargók adatait. Pontosan megjelölte, hol érdemes csavarogni, hol talál a csavargó segítséget stb.”

Szittya nem maradt egész életében csavargó. A szegénysége enyhült egy idő után, és nagyjából az 1920-as évek végétől elkezdett kapaszkodni a polgári egzisztencia felé, a legfőbb projektje pedig az avantgárd nagy alakjainak dokumentálása maradt.

Az 1920-as években kisebb kitérőkkel Berlinben lakott, és a kávéházak jelentették az elsődleges életterét. „A kávézó tele van futtatott kurvákkal. Az ember már bárkivel lefeküdne, de ebben a kávéházban egy olyan nő sincs, akivel szívesen ágyba bújnék. És egyetlen érdekes ember sincs itt. Szomorú a helyzetem” – írta Berlini naplójának 1922. augusztusi lapjain.

1927-ben Párizsba költözött, ahol nemsokára megismerte későbbi feleségét, a dekoratőrként tevékenykedő Erikát. Itt sem volt túl rózsás a helyzet, a naplójában legalábbis gyomorbántalmakat és különféle testi bajokat emlegetett, a napi szinten fogalmazott „lejmolólevelek” azonban segítettek túlélni valahogy. Hol Hermann Hesse küldött neki egy nagyobb címletet, hol meg azon aggódott, hogyan fogja visszafizetni azt az összeget, amit Adele Förste színésznőtől kapott.

A háború, ami beférkőzött az emberek álmaiba

A nácik előretörése előbb az újságíróként való megélhetését lehetetlenítette el, a faji politikájával pedig az életét fenyegette a Harmadik Birodalom. Szittya az ellenállást választotta, és 1933 és 1935 között Die Zone címmel Párizsban náciellenes folyóiratot szerkesztett, a francia népfrontkormány 1938-as bukásával azonban folyamatosan romlott a helyzete, és bár szorult a hurok, a francia fővárost sikerült elhagynia még a német megszállás előtt.

Ezt követően egészen különös projektbe fogott. Valószínűleg már a harcok ideje alatt elkezdte gyűjteni az álmokat, amelyekből később egy könyvet is kiadott. Bár ő maga erről nem beszélt, Gucsa Magdolna szerint az adatközlő álmodókat nagyon tudatosan választotta ki, hogy a lehető legteljesebben mutassa be, miként érintette a társadalom különböző rétegeit a háború. A neki nyilatkozók között francia értelmiségi, paraszt és polgár is akad, de megszólaltatta a bevándorlók legkülönfélébb csoportjait is.

„A háború alatt a háborúról álmodunk, és Szittya maga is azt írja könyve előszavában, hogy arra kereste a választ, hogy a háború miként férkőzik be az emberek álmaiba. Azonban egyaránt távol tartotta magát a pszichológiai és szociológiai értelmezési lehetőségektől” – fogalmazta meg az először 1963-ban megjelent, 2019-ben azonban újból kiadott 82 rêves pendant la guerre 1939–1944 (82 álom a második világháború idején) előszavában Emmanuel Carrère.

Ebből a traumára koncentráló mikrotörténeti gyűjtésből Gucsa Magdolna jóvoltából néhány álmot magyarul is elolvashatunk. Például a következőt:

„Egy érzékeny svájci festő, aki Párizsban lakott 1940-ig, mesélte nekünk a következő álmot a háború elején:

Milliónyi kis lélek játszott a tájban, mint színes lepkék. Egy könnyed svájci dalt énekeltek. Sosem hallottam ilyen vidám éneket a hazámban. Egyszer csak láttam, ahogy robotok nagy husángokkal a kezükben üldözni kezdték a kis lelkeket. Rémes fogaik voltak, és tűikkel az újságok szavait injekciózták a kis lelkek testébe. Ezek erre férfias arccal egymásnak estek. Amikor a földre hullottak, a robotok gúnyolódva összegyűjtötték és mohón felfalták őket. Nyelésük az épp összetörő kristálypoharak zaját hallatta.”

Elképesztően erős szöveg. A háború borzalmainak realitása és a szürrealista képalkotás mintha egyszerre lenne benne jelen. Saját álmot ugyan az összeállításban Szittya nem közölt, valamiképp mégis a legszemélyesebb alkotásának érzem ezt a kötetet. A 82 álom a második világháború idején-ben mintha azt vinné színre ugyanis, miként lett lidércnyomássá az addig sem egyszerű élete.

Bár ő maga erről keveset beszélt, a háború idején tizenéves kislánya leírta, mennyire traumatikus volt nekik látni, miként ég le a szomszédságukban a szövetségesek által bombázott francia település.

Morális dilemmák és csapdahelyzetek

Az álmodozások korától a rémálmok évadáig (és tovább) vezet tehát a kiállítás. Nemcsak az illúzióvesztés pillanatait mutatja meg, hanem a másnapot is, valamint a lassú józanodást.

Elsőre különösnek tűnhet talán, hogy az a Szittya, aki fiatalon a szocdem párttal szemben határozta meg magát, a sztálini tisztogatásokat és Kelet-Európa szovjet megszállását követően is a francia Kommunista Pártnak dolgozott. A Csavargások Anarchiában épp amiatt fontos kiállítás, mert a főhős életútjának végigkövetésével segít megérteni, miként torlaszolt el a fasizmus a századelő szabadgondolkodóiként induló baloldaliak előtt minden, nem a pragmatista-dogmatikus kommunista pártelit felé vezető utat.

A Kassák Múzeum tárlata érzékletesen szemlélteti a 20. század első felének morális dilemmáit és csapdahelyzeteit, amelyeket – a kiállítás által is játékba hozott metaforával – a csavargások idejének végeként értékelhetünk. Amint tehát egy korábbi kószáló, Arthur Rimbaud köpenye a vállán eszmévé szakadt, úgy kopott el Szittya cipője az eszméletlen kalandok során. Azt pedig érdemes a kiállításról hazafelé bandukolva észben tartani, hogy Kelet-Európában ezt követően még közel fél évszázad hosszú megszállás következett.

Csavargások Anarchiában – Szittya Emil (1886–1964)
Kurátor: Gucsa Magdolna
Látogatható: 2026. március 13. – 2026. szeptember 20.