A New York Times esete az újságíróval, aki nem félt

2024. október 1. – 10:57

A New York Times esete az újságíróval, aki nem félt

Másolás

Vágólapra másolva

A New York Times egykori szlogenje: „félelem és szívesség nélkül”. 2020-ban mégis kirúgta James Bennetet, félelemből. Mi változott? – erről szól a Hold After Hours Extra adása.

„Ha újságírói semlegességre és nyitottságra törekszel, a politikai ideológusok nagyon gyűlölnek majd, de kapsz cserébe egy óriási morális és lelki elégtételt. Ellentétben a párbajozó politikusokkal és mindenféle szószólókkal, ellentétben a vállalatvezetőkkel és kritikusaikkal, de még a szentéletű nonprofit dolgozókkal ellentétben is: nem kell úgy tenned, mintha a dolgok egyszerűbbek lennének, mint amilyenek valójában.

Nem kell mindenben egyetértened azzal, amit bármelyik szekértábor mond. Nem kell úgy tenned, mintha a jóknak – bármennyire is tiszteled őket – mindenben igazuk lenne, vagy hogy a rosszaknak – bármennyire is megveted őket – soha sincs igazuk. Más szóval, ha újságíró vagy, soha nem kell hazudnod.” (James Bennet, egykoron a New York Times, jelenleg a The Economist újságírója)

Egy kicsit menjünk vissza 2020-ba, és meglepő módon ne a Coviddal foglalkozzunk. Hanem azzal a történettel, amelynek végén a fent idézett James Bennet kénytelen volt távozni a New York Timestól. A lapnál ugyanis őt találták felelősnek azért, hogy a Vélemény rovatban megjelenhetett egy republikánus szenátor véleménye az akkor különösen szenzitívnek számító Black Lives Matter tüntetésekkel kapcsolatban.

Bennet szerint a fő baj az volt ezzel a véleménnyel, hogy különbözött a NYT szerkesztőségében uralkodótól. A NYT szerkesztőségétől, amelynek egykor az volt a szlogenje, hogy „félelem és szívesség” nélkül végzi munkáját.

Mi változott? – erről beszélgetünk hármasban. Illetve négyesben, mert Galambos Márton, a Forbes főszerkesztője, Sonnevend Júlia , a New York-i New School for Social Research egyetemi docense és Balásy Zsolt, a Hold After Hours műsorvezetője beszélgetésében James Bennet szellemét is gyakran megidézzük.

Jó szórakozást!

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!