A médiamunkás sikolya

2023. április 14. – 04:55

Balásy Zsolt
portfóliókezelő, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

Hadd idézzek (eléggé szabadon…) Noah Smith szórakoztató közgazdásztól, aki végre megtalálta a társadalom arkhimédészi fix pontját:

„Egy dolgot megtanultam a pályafutásom során: az embereket képtelenség rávenni arra, hogy a mesterséges intelligenciáról bármi másra gondoljanak, mint a munkahelyek elvesztése.”

Azaz, az AI „népi modellje” mindannyiunkat az utcára hajigál kéregetni. Igaz ugyan, hogy évszázadok (a szövőgép – sőt, a kerék? – megjelenése) óta automatizálódunk, és 2023-ban aki dolgozni akar, az dolgozik… na, de mégis! Az automatizáció következő hulláma (!!!), az mindannyiunkat kicsinál majd.

Ehhez szokás szerinti, azaz igen nagy mértékben járulnak hozzá a pánikkeltő újságcímek. Pontosabban, ezúttal a szokásosnál jobban – hiszen a mostani AI hullám maga is ír! Mint egy pánikoló médiamunkás! Esetleg jobban.

Disztópia: „A robotok a munkánk felét elvégzik.”

Utópia: „A robotok a munkánk felét elvégzik.”

Mivel beszédben még egy ideig talán jobbak vagyunk a robotoknál, előremenekülünk: HOLD After Hours-adásunkban ezen a héten hang formátumban elemezzük ki Noah Smith pánikoldó cikkét. Pár száz évvel Amerika kolonizációja után egyetértünk Hugh Granttel. Helyretesszük az airbnb-zőket és Orbán Viktor szavait az inflációról. De olyan kollégákkal is beszélgetünk, akik Budapestre költöztek – vajon itt kolbászból van a kerítés? Meg egy csomó minden más is.

Jó szórakozást!

Az előző adásainkat itt találják.

A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud csatornáinkon, és felvehetők RSS-Feeden keresztül a műsortárába is.

MP3 formátumban a Soundcloud lejátszó gombjával lehet letölteni.

A szerző további cikkeit itt olvashatja.

HOLDBLOG

HOLD Lexikon

HOLD Online vagyonkezelés

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!