A duplacsövű házasság

2023. március 24. – 05:00

Balásy Zsolt
portfóliókezelő, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

Ezen a héten is felgöngyölítünk egy bankkrízist, de mivel már kezdünk belefáradni, elhívtuk duplanyugdíjas elnökünket, Szabó Lászlót is, hogy segítsen.

Egy másik vendégünk Bertrand Russell, akitől a következő gondolatot szeretném küldeni azoknak, akik némely adásunkon esetleg bosszankodnak. Meg mindenkinek, aki szereti.

„Ha egy vélemény, ami ellentétes a tieddel felbosszant, az annak a jele, hogy sejted, a véleményed nem igazán megalapozott. Ha valaki azt állítja, kettő meg kettő az öt, vagy, hogy Izland az egyenlítőn található, azt sajnálnod kéne és nem haragudni rá. Hacsak nem az a helyzet, hogy olyan keveset tudsz a témáról, hogy még ez is elbizonytalanít.

A legádázabb viták arról szólnak, amiről nincs jó bizonyíték egyik álláspont mellett sem. A teológiában van üldöztetés, nem a matematikában. Utóbbiban tudás van, míg a teológiában csak vélemény. Tehát, ha dühös leszel egy véleménykülönbségen, gondolkozz el – vélhetően rájössz majd, hogy a hited túlmegy azon, amit a bizonyítékok igazolnak.”

(Bertrand Russell, An Outline of Intellectual Rubbish, 1943)

Jó szórakozást!

Az előző adásainkat itt találják.

A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud csatornáinkon, és felvehetők RSS-Feeden keresztül a műsortárába is.

MP3 formátumban a Soundcloud lejátszó gombjával lehet letölteni.

A szerző további cikkeit itt olvashatja.

HOLDBLOG

HOLD Lexikon

HOLD Online vagyonkezelés

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!