Az első nap, amely 25 éve tart – Mit üzen Jeff Bezos és Andy Jassy az Amazon részvényeseinek?

2023. március 23. – 05:01

Szabó Péter Levente
elemző, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

Közel huszonöt éve írta Jeff Bezos első levelét az Amazon részvényeseinek. Az 1997-ben mindössze 614 dolgozót foglalkoztató, 148 millió dollár éves árbevételű cég éppen akkor lépett a tőzsdére. Ez még mindig csak az első nap a vállalat életében – jelentette ki Bezos a levélben. Negyed évszázaddal később az Amazon másfél millió embert alkalmaz, árbevétele 500 milliárd dollár és az akkori befektetők 112 ezer százalékos árfolyamnyereséget könyvelhettek el.

A húsz legnagyobb bevételű amerikai cégből az Amazon az egyetlen, ami kevesebb, mint harminc év alatt vált világméretűvé. Jeff Bezos kivételes sikere új fejezetet nyitott az üzletvitelben, stratégiáját pedig több vállalat próbálja lemásolni, mint bármely másét. Igaz, a vállalkozó nem is rejtegeti a gondolatait. Az alapítás óta minden évben írt egy levelet a részvényeseinek, amiben megosztotta velük az üzletvezetésről, a befektetésről és az innovációról szóló elképzeléseit. Ezeket bárki elolvashatja és végigkísérheti a vállalat útját az első naptól fogva a világsikerig. A HOLDBLOG-on megjelent bejegyzésemben arra bíztatok mindenkit, hogy tegye meg ezt az utat! Az üzleti élet legjobbjai már megtették…

Ez még mindig csak az első nap

Bezos és Jassy együttesen nagyjából 50 ezer szót írtak le az éves összefoglalóikban. Ez nem több mint egy ifjúsági regény, de meggyőződésem, hogy jó kezekben ez a huszonöt levél (az ideivel együtt már 26 lesz) egy tucat befektetési és üzletvezetési kötettel felér.

Még izgalmasabbá teszi a történetet, hogy ezt a könyvet közel sem fejezték be, sőt… Aki elér az idei részvénytulajdonosi levél végére, a következő sort olvashatja majd: „It remains Day 1.”

Óda a vásárlónak, kézikönyv a befektetőnek

Azok, akik kedvet kapnak az összes levél elolvasásához, nem fogják megbánni. Ugyanakkor fel kell készülniük arra, hogy a szöveg gyakran ismétlődő és szájbarágós lesz. A monotonitás senkit se tántorítson el. Nem kétség, az innováció elengedhetetlen volt a vállalat sikerében, ellenben ugyanennyire fontos volt pár bizonyított, változatlan szabály is. Ahogy a vezérigazgató mondta, az Amazonnál rugalmasak a részleteket illetően, azonban sziklaszilárdak az elveikben.

Szemléltetésképpen Bezos 506 alkalommal használta a „customer” szót az általa írt huszonnégy levélben. Ez több mint az összes szó 1 százaléka(!). Az Amazon új vezérigazgatója, Andy Jassy pedig lelkesen viszi tovább a vállalat fő alapelvét: a vásárlónak mindig igaza van. Tavalyi, első levelében nekik szentelte szavainak 1,2 százalékát, elődjét is megelőzve.

Forrás: Harvard Business Review

Az írások tökéletesen mutatják azt, hogy az üzleti életben nincs szükség sok új ötletre, de azok közül akár egyet is elfelejteni megengedhetetlen. Gondoljunk bele, ha Bezos csak egy tanulságot fogalmazott volna meg évente, lenne bárki is, aki tapasztalatlannak nevezné? Szerencsénkre ennél többről van szó.

A sikerhez csak véges számú út vezethet. Az Amazon ezekből négyre is rátalált. Ennek a cikknek a HOLDBLOG-on megjelent hosszabb változatában részletesen kifejtem őket. Talán ismerősek:

  • Ne szögezd a padlóba a karácsonyfád!
  • A kevesebb néha több.
  • A vásárlónak mindig igaza van.
  • Lassúnak lenni drágább, mint tévedni.

A cikk írása közben nagy volt a kísértés, hogy több tanulságot is felhozzak. Szándékosan nem tettem. Egyrészt remélem, így talán nagyobb kísértést éreznek majd arra, hogy elolvassák a leveleket. Ha többet nem is, az 1997-eset mindenképpen. Az alapelvek nagy részét már akkor megfogalmazták. Másrészről a kielégítő eredményekhez már ennyi is elég: helyes szemléletmód, reális elképzelés az időtávról, bölcsen megválasztott visszacsatolás és bátor megvalósítás. Ez a négy sarokkő elengedhetetlen volt az Amazon sikeréhez.

Olvassák el Andy Jassy idei levelét! Neki tavaly hárommal több elvet sikerült megfogalmaznia nálam. Biztos vagyok abban, hogy tanulságos lesz.

HOLDBLOG

HOLD Lexikon

HOLD Online vagyonkezelés

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!