Az éves globális szén-dioxid-kibocsátás nagyságrendileg 7 százalékát az acélipar adja, így az elmúlt években erőteljes környezetvédelmi elvárások fogalmazódtak meg a szektor szereplőivel szemben. Kérdés, reálisan milyen mértékű változásra lehet számítani ennek eredményeként.
Az acél előállításának hagyományos termelési útvonala a BF-BOF eljárás, ahol a vasércből először eltávolítják az oxigént, hogy nyersvasat kapjanak. Ehhez redukálószerként és tüzelőanyagként egyaránt kokszolható szenet használnak. A szén ennél a technológiánál nélkülözhetetlen tehát, és persze fő okozója is a nagy mennyiségű szén-dioxid-kibocsátásnak.
A globális acéltermelés 71 százalékát BF-BOF eljárás adja jelenleg. Elérhetőek ugyanakkor már jóval alacsonyabb károsanyag-kibocsátással járó technológiák is.
Mennyit ér a zöldülés?
A zöld acél előállítása 20-30 százalékkal drágább, mint a hagyományos úton gyártott alapanyagé. A kulcskérdés tehát az, hogy a fogyasztók hajlandóak-e magasabb árat fizetni ezekért a termékekért, illetve milyen állami támogatásokat kap a szektor a fenti beruházásokhoz. Ezekre a kérdésekre is választ kap, ha a cikk alapjául szolgáló, HOLDBLOG-on megjelent blogbejegyzést elolvassa.
Az EAF eljárásnál árammal olvasztják az alapanyagként szolgáló acélhulladékot vagy direkt módon redukált vasat (DRI), így nincs szükséges szénre a folyamat során. Jelenleg a globális termelés 22 százalékához használnak acélhulladékot és mindössze 7 százalékhoz DRI-t. Ez utóbbi azért ilyen alacsony, mert itt a vasérc redukciója földgázzal történik, ami csak ott versenyképes megoldás, ahol kifejezetten olcsó a földgáz.
Elvileg egyértelműen adódik tehát a megoldás: maximális szintre kell emelni az EAF metódussal folyó gyártást és lehetőleg acélhulladékot kell használni alapanyagként. Az EAF termelési útvonalon keresztül azonban magas hozzáadott értékű acélterméket csak kiváló minőségű acélhulladék felhasználásával lehet előállítani. Ez utóbbiból pedig közel sem érhető el elegendő mennyiség. Nem véletlen tehát, hogy az igazán magas minőségű acéltermékeket gyártó cégek jelenleg mind BF-BOF technológiát használnak.
A nehezítő körülmények ellenére számtalan, a fenti célok elérését segítő beruházást jelentettek már be, főleg Európában. A szektor teljes átalakulásában kulcskérdés azonban a végtermékek árazása. Ne feledjük, hogy a környezetkímélő gyártást segítő beruházások semmivel sem növelik az értékesített acél mennyiségét vagy minőségét. Ráadásul le kell állítani a műszaki szempontból még tökéletesen működő kapacitásokat és helyettük magasabb működési költségű új eljárást kell bevezetni. Az igazán áttörő, globális szinten meghatározó átalakulás a szektorban tehát várhatóan még hosszú éveket vesz majd igénybe.
Egészen más piac, de például a McDonald’s fenntarthatósági törekvéseire is ugyanúgy igaz, hogy áttörő kibocsátáscsökkentési eredményeket nem lehet rövid távon elérni – erről hét elején írtunk a HOLDBLOG-on.
Abban biztosak lehetünk ugyanakkor, hogy a jelenlegi ösztönzők mellett minden acélcég szeretne zöldebbé válni. Hatalmas különbségek vannak azonban abban, hogy a termelés menetét átalakító forradalmi változást hajtanak végre ezek a vállalatok, vagy csak kisebb átszervezésekkel szeretnék jobb színben feltüntetni magukat. Az utóbbira az ágazatban tevékenykedő cégek fenntarthatósági törekvéseinek (ESG-pontszámának) értékelésénél célszerű erőteljesen figyelni.
A szerző további cikkeit itt olvashatja.
A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.
