Hogyan spórolnak az emberek Amerikában? Kik nyerhetnek ezen?

2022. június 7. – 05:02

frissítve

Kun-Welsz Edit
portfóliókezelő, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

A folyamatosan emelkedő árak és az inflációval kapcsolatos hírek megváltoztatják a viselkedésünket. Mesteri szintre fejlesztjük akcióvadász képességeinket: tudjuk, hogy melyik naptól lesz olcsóbb a kesudió a Lidlben, és azt is, hogy majd július végén fogjuk beszerezni a strandszezon legdivatosabb darabjait, mert a boltok akkorra időzítik a nagy leárazásokat.

Nincs ez másképp az Egyesült Államokban sem. A tőzsdei cégek első negyedéves jelentései alapján az amerikai fogyasztó jelentősen megváltozott az elmúlt hónapokban. Ennek egyes kiskereskedők nagyon örülnek, mások viszont veszteségek árán tapasztalják meg ezeket a változásokat – írom a HOLDBLOG-on.

Mi történt Amerikában?

Az amerikai fogyasztó viselkedésének alakulását a befektetők általában olyan nagy cégek teljesítménye és jelentései alapján vizsgálják, amelyek széles körű lefedettséggel rendelkeznek az amerikai kiskereskedelmi szektorban. Ilyen cég a Walmart és a Target is.

Mindkét vállalat májusi, első negyedévre vonatkozó jelentését nagy eséssel fogadta az elmúlt napokban a piac annak ellenére is, hogy a növekedésük felülmúlta a várakozásokat. Profitoldalon viszont már számos probléma megmutatkozott.

Az amerikai fogyasztó átalakulása

A fogyasztói szokások érdemben átalakultak a koronavírus-járvány alatt és az azt követő kilábalás idején, amelyre úgy tűnik a piaci szereplők egyes csoportjai nagyon másként reagáltak.

  • Miért nem léptek határozottan a hagyományos nagy amerikai kereskedelmi láncok profitjuk megőrzése érdekében?
  • Mi hajtja az olcsó, dollar store-okhoz vásárlókat?
  • Mennyire lesznek láthatóak az USA-ban megfigyelhető trendek Európában?
  • Milyen hatása lehet ez az európai kereskedőkre?

A kérdésekre a válaszok kiderülnek a HOLDBLOG-on megjelent bejegyzésből.

Ráadásul a cégek további kockázatokat is előrevetítettek: láthatóan növekedtek a szállítási és bérköltségek, és a fogyasztó sem azokat a termékeket akarta és akarja majd megvenni, amelyekből a cégek jelentős készleteket rendeltek, és jelenleg is kénytelenek raktározni.

Mit akar a fogyasztó?

Spórolni, annak érdekében, hogy olyan dolgokra költhessen, amire nem volt lehetősége az elmúlt két évben. Hajlamosabb az olcsóbb, saját márkás terméket megvenni, lemondani bizonyos árucikkekről, vagy ritkábban vásárolni azokat. Emellett pedig mást is vásárol, mint a pandémia kitörése utáni időkben.

A családi kasszából már nem a lakás csinosítására, a kert és a terasz élvezhetővé tételére szeretnének költeni, hanem inkább bőröndöt vesznek, hogy végre utazhassanak. Összességében a fogyasztó inkább szolgáltatásokra költene.

A nyertesek

Az úgynevezett dollar store-ok, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek az USA-ban, első negyedéves jelentéseikben megugró keresletről számoltak be. A nagyobb kiszerelésben, olcsón vásárolható termékek, az Ázsiából beszerzett jelentősen kedvezőbb árú háztartási termékek és a szezonális akciók csábítják ide a vásárlókat.

Egy összehasonlítható vásárlói kosár ezekben a boltokban láthatóan olcsóbb, mint a hagyományos szupermarketekben. És ha az ár még nem is lenne elég, a dollar store-ok rendkívül sűrű lefedettséggel rendelkeznek az USA-ban, átlagosan 5 mérföldes körzetben minden lakos elér egy ilyen boltot, ami az emelkedő üzemanyagárak időszakában is egy fontos szempont lehet.

A tőzsde jól mutatja a szokások változását

Nem véletlen, hogy ez a trend a befektetői oldalon is látványos. A Target és a Walmart jelentése megrázta az egész piacot, az általuk közölt rossz kilátásokat a befektetők kivetítették a többi piaci szereplőre is.

Ezt követte a dollar store körbe tartozó Dollar Tree és Dollar General jelentése, amit nagy örömmel fogadtak a befektetők. Ennek oka egyértelmű:

nyilvánvalóvá vált, hogy a fogyasztói preferencia most ide koncentrálódik.

A szerző cikkeit ezen a linken éri el.

HOLDBLOG

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!