A balkezesek rémuralma

2022. március 25. – 09:18

A balkezesek rémuralma
Balásy Zsolt
portfóliókezelő, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

Tegyük fel, hogy igazak a következő rémisztő számok: az EU-ban a jobbkezesek aránya 90 százalék, a tőzsdei cégek vezetésének mégis csak a 60 százaléka jobbkezes! Több jól fizető pozíciót foglalnak tehát el a balkezesek, mint ami a társadalmi igazságosság nevében járna nekik! Mit mondana ebben az esetben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke? Szerintem a következőt:

Át akarjuk törni az üvegplafont, amely megakadályozta a tehetséges jobbkezeseket abban, hogy bekerüljenek a cégek vezetésébe!

Hiszen csak egy, propaganda szerte ismert oka van annak, ha nincs minden társadalmi réteg pontosan olyan arányban reprezentálva egy kívánatos (a kívánatos itt aláhúzandó) pozícióban, mint ami a populációban is mérhető. Ha a vezetők között nem 90 százalék a jobbkezesek aránya, hanem kevesebb, akkor az a meghekkelt társadalom eredménye, ahol a bal-chátus tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jobbkezeseket kiszorítsák a nekik tetsző pozíciókból.

Ugye, hogy ez mekkora hülyeség? És hiába nem lesz ez kisebb hülyeség akkor sem, ha a szembeállított rétegeket nőknek és férfiaknak hívjuk, így már mégis sokan egyet fognak érteni a fenti sorokkal. És éppen ezért mondja Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, azt, amit mond. Mert kiszámolta, hogy attól több jobbkezes (és sok balkezes) szavaz rá.

Akkor viszont szeretném jelezni, hogy találtam egy csoportot, ami iszonyatos társadalmi igazságtalanság elszenvedője: a nyilvánvalóan meghekkelt társadalmunkban a börtönökben 93 százalék férfi és csak 7 százalék nő ül!

Ha szeretné megtudni,

miért benzinár sapka a kvóta, hogy mi van a globalizációval, kinek a hibája a benzin-pánik, illetve mi történik a piacokon, különös tekintettel az ingatlan-, a részvény-, sőt a föld és a nyersanyag piacán az ukrán háború árnyékában,

akkor hallgassa meg adásunkat, amelyben ezúttal Szabó Lászlóval, a Hold Alapkezelő duplanyugdíjas elnökével beszélgetünk. Jó szórakozást!

HOLDBLOG

A szerző további cikkeit itt olvashatja.

A Hold After Hours előző adásait itt találják.

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!