Mire jó az iskola?

2022. február 22. – 05:08

Balásy Zsolt
portfóliókezelő, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

2020, a karantén, az otthoni oktatás, meg a gyakorló apukák felzaklatásának éve volt. Mert ki tudja, mi az a paszternák? Én nem. Viszont az általános iskolás lányom már angolul is ismeri a szót. Időközben talán már a második is megtanulta... Jó, annak azért sokkal jobban örülök, hogy ezt a szót tudja angolul, mint annak, amikor a magyar történelemben betöltött szerepét verik a fejébe. De ezzel együtt is elbizonytalanodtam;

nem biztos, hogy csak a tanárok alacsony fizetése a probléma a magyar oktatásban.

Megnyugtatásul az kevés volt számomra, hogy az iskola szerepe úgyis csak a signaling, azaz az, hogy a későbbi munkaadónak jelezze, ez a gyerek képes volt arra, hogy ebben meg abban az iskolában végig szívjon sok évet, egész jó eredménnyel, tehát megvan az intelligenciája, a szorgalma és a tűrőképessége ahhoz, hogy akár junior hedge fund manager állásban is helyt álljon majd. A szükséges tudást meg úgyis majd nálunk szedi össze ehhez.

Ezért aztán elhívtuk a HOLD After Hours adásunkba

Horn Dániel oktatásgazdászt, hogy az iskola szerepéről és minőségéről beszélgessünk. Meg persze arról, hogy mi van a finnekkel.

Horn Dániellel 2020. októberében beszélgettünk, de az üdvözlendő tanársztrájkok idején újra aktuális. Illetve sajnos mindig aktuális. Jó szórakozást!

A HOLD After Hours korábbi adásai innen érhetők el.

A szerző HOLDBLOG-on megjelent bejegyzéseit itt olvashatja.

HOLDBLOG

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!