Világégés azért nem lesz, ugye?

2022. január 25. – 05:02

Balásy Zsolt
portfóliókezelő, HOLD Alapkezelő

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerint „az élelmiszerárstop jól illeszkedik a kormány antiinflációs politikájába, a családokat ugyanis meg kell védeni”. „A kormányzati intézkedések tetten érhetőek”, hiszen Magyarországon decemberben alacsonyabb volt az infláció, mint Lengyelországban.

Most menjünk el egy kicsit 2006-07 tájékára, az Egyesült Államokba. Az amerikai bankok boldog-boldogtalannak – és sajnos hitelképteleneknek – is adnak jelzáloghitelt, ez utóbbit hívták subprime hitelezésnek. És képzeljük el, mit mondott volna akkor és ott egy gazdasági főtanácsadó. Sőt, valószínűleg mondta is: a banki intézkedések tetten érhetőek, az országban egyre több család jut fedélhez, a subprime hitelezés működik.

Ez a subprime hitelezés az, ami aztán 2008-09-ben néhány áttételen keresztül a nagy pénzügyi világégést okozta. Működött, na.

E heti adásunkban Nagy Márton több kijelentésével vitatkozunk vehemensen; megbeszéljük – egyebek mellett –, hogy van-e köze a kamatemeléseknek az inflációhoz. Vendégünk Cser Tamás lesz, akivel kitárgyaljuk, hogy miért írtunk nyílt levelet a Magyar Telekomnak. Sőt, még a Kétfarkú Kutya Párt megrendítő tévedését is helyre rakjuk. Jó szórakozást!

A HOLD After Hours korábbi adásai innen érhetők el.

A szerző HOLDBLOG-on megjelent bejegyzéseit itt olvashatja.

HOLDBLOG

A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.

Kedvenceink
Holdblog
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!