Nemrég olvastam, hogy van tizennégy afrikai ország, ahol a devizatartalék 85 százalékát kötelező a Francia Nemzeti Bankban tartani. Ha szükségük lenne ezeknek az országoknak a saját pénzükre, az előző év költségvetési bevételeinek 20 százalékát megkaphatják kölcsönként a Francia Nemzeti Bankbanktól, és eddig a mértékig a Francia Kincstár sem vétózhatja a kölcsön felvételét. A Francia Kincstár vétójogával csak akkor élhet, ha felveendő kölcsön összege meghaladja az érintett országok előző évi költségvetési bevételeinek a 20 százalékát. Ezek az afrikai országok, ha ennél a mértéknél nagyobb kölcsönt szeretnének felvenni a kötelezően a Francia Nemzeti Bankban elhelyezett saját tartalékaik maradékának 65 százaléka erejéig van arra módjuk, piaci kamatok mellett. A kamatot nem maguknak, hanem a Francia Kincstárnak fizetik meg.
Ez valami vicc? Tettem fel magamnak a kérdést. A saját megtakarításaikat, amit külföldön kell elhelyezniük, piaci kamat mellett kölcsönözhetik maguknak, ha megengedi nekik a Francia Kincstár? (!) Na itt megálltam néhány másodpercre, nem igazán értettem, hogy 2022-ben miként fordulhat ilyen elő. Franciaország gyarmati múltjáról olvasva értettem meg a helyzetet.
Üzenet Giuneából
Guineában járunk, 1958-at írunk. Az ország akkori elnöke, Sékou Ahmad Touré úgy döntött, hogy népszavazásra bocsátja országa függetlenségének kérdését. 1958. szeptember 28-án zajlott le a szavazás, és a voksolók 94 százaléka Guinea függetlenségének a kikiáltását támogatta. Az ország 1958. október 2-án ki is kiáltotta a függetlenségét. A franciák válasza azonnal megérkezett, de köszönet nem igazán volt abban.
Háromezer francia hagyta el az országot, részint a közigazgatásból, részint a gazdasági élet más területeiről. Iratokat semmisítettek meg, illetve elvitték azokat magukkal. Az általuk felépített fizikai infrastruktúrát lerombolták. Romba döntöttek óvodákat, iskolákat, közintézményeket. Autókat és traktorokat gyújtottak fel. Lovakat és teheneket vágtak le a kivonulásuk alatt. Ezen tetteknek egyetlen célja volt, üzenni a többi gyarmati államnak, hogy nem lesz olyan egyszerű a függetlenedés, mint azt Guinea gondolta.
A franciák abból indultak ki, hogy a gyarmati országok profitáltak a jelenlétükből. Infrastruktúrát építettek, fektettek a humán tőkébe és a reálgazdaságba egyaránt. Úgy gondolák, hogy ezen kiadásokat kompenzálniuk kell kivonulásuk után azon afrikai országoknak, amelyekben jelen voltak gyarmatosítóként.
Afrika legnagyobb értéke a gigantikus, robusztus erőben lévő, hihetetlen küzdőképességgel, tanulni akarással bíró fiatal ember, humán erőforrás, amely a hétköznapi élet és a kutatások-fejlesztések terén egyaránt csodálatos teljesítményekre képes – olvasható a HOLDBLOG-on. A bejegyzés szerzője nemrég érkezett haza a kontinensről.
Gyarmati adó
Togo elnöke, Sylvanus Épiphanio Olympio 1961-ben más utat választott országa függetlenségének elnyeréséhez, mint Sékou Ahmad Touré. Fontos tudni, hogy ekkor Togo nem volt formálisan francia gyarmat, hivatalosan az ENSZ gondnoksága alá tartozott. Olympionak mégis De Gaulle elnökkel kellett megállapodnia Togo függetlenségének feltéleleiről, miután – más országokkal ellentétben – nem írta alá az átfogó, minden részletre kiterjedő 1950-es években született, De Gaulle nevét viselő paktumot. (Erre a paktumra később még kitérek.)
Olympio megértette a franciák Guinea-ban hagyott üzenetét. Így született meg Togo és Franciaország között az a megállapodás, amelyben Olympio vállalta egy úgynevezett „gyarmati adó” évenkénti megfizetését Franciaországnak. Ennek mértéke 1963-ban Togo teljes évi költségvetésének 40 százaléka volt. Az összeget a franciák állapították meg.
A francia paktum
Mint említettem, Franciaország paktumot kötött gyarmataival az 1950-es években, ami a mai napig érvényben van, és jelentősen megbénítja a szuverenitásukat. A paktum az alábbi tizenegy pontból áll:
- Gyarmati adó megfizetése Franciaország számára a gyarmatosítással járó előnyökért cserébe
- A nemzeti tartalékok automatikus lefoglalása
- Elővásárlási jog az országban feltárt minden nyersanyagra és természeti erőforrásra
- A francia cégek és érdekeltségek előtérbe helyezése a közbeszerzésekben és nyilvános ajánlattételeken
- Kizárólagos jog a katonai felszerelések szállítására, és a tisztek képzésére
- Franciaországnak joga van katonai csapatok telepítésére és fegyveres beavatkozásra a saját érdekei megvédésére
- Kötelezettségvállalás arra, hogy a hivatalos nyelv az országban és az oktatásban a francia
- Kötelezettségvállalás arra, hogy az afrikai valutaközösségi frank, az FCFA a hivatalos valuta
- Kötelezettségvállalás arra, hogy az ország az éves fizetési mérlegének és taralékainak egyenlegét Franciaországban helyezi el
- Lemondás a jogról, hogy katonai szövetséget kössön az érintett ország Franciaország hozzájárulása nélkül
- Háborús vagy globális válsághelyzetben kötelező a Franciaországgal való szövetség
A paktum második pontja adta meg a választ a felmerülő kérdésemre. Így már világos, hogy ezek az államok nemzeti tartalékait a Francia Nemzeti Bank kezeli. Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea és Gabon tartozik ebbe a körbe.
Afrikai valutaközösség
A rendszer a következők szerint épül fel. Létezik két gazdasági szervezet, amelyeket az említett országok hoztak léte. Az egyik szervezet a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége, a másik a Közép-afrikai Gazdasági és Monetáris Közösség. Ez a két közösség egységes valutát használ törvényes fizetőeszközként, az afrikai valutaközösségi frankot az FCFA-t (1 FCFA=0,0015 EUR).
Az CFA frankot a két gazdasági közösség által létrehozott központi bankok bocsátanak ki, a The Central Bank of West African States (BCEAO) és a Bank of Central African States (BEAC). Ezek a központi bankok számlát vezetnek a Francia Központi Banknál. A tartalékok 65 százaléka kerül egy úgynevezett „műveleti” számlára, míg 20 százalék egy másik számlára, amely számla a felmerülő pénzügyi kötelezettségek fedezésére szolgál.
Közgazdászként lehet érvelni ezen rendszer mellett. Például azzal, hogy amíg francia letétben van a tartalék, addig az stabilitást adhat ezeknek az országoknak, erősítheti az ületi bizalmat irányukba. Ellenérvként ott van azonban az a gondolat, hogy egy harmadik világbéli ország felzárkózásához és versenyképességének a növekedéséhez, a beruházások ösztönzéséhez elengedhetetlen az önálló monetáris politika, és a saját deviza. Arra azonban nincs semmilyen elfogadható magyarázat, hogy a saját tartalékaikat szuverén államokként kamatra vegyék kölcsön.
A kérdéskör egyébiránt politikai értelemben is napirenden van Franciaországban. Jobboldalon sokáig élt a klasszicizmust idéző birodalmi nézet, amely szerint az ország geopolitikai és gazdasági középbirodalmi helyzete addig tartható fenn, míg Afrika jelentős része felett gazdasági és politikai befolyással bírnak. Manapság a politikusok már a CFA rendszert igyekeznek úgy eladni, mint egy növekvő terhet az ország számára. Az éppen regnáló elnököktől azonban nem találtam olyan nyilatkozatot ez elmúlt tíz-húsz évben, amely szerint terveznék feladni ezt a rendszert. Le Pen asszony, aki a radikális jobboldalt képviseli hazájában, 2017-ben a kampánya során azt az ígéretet tette Csádban, hogy megválasztása esetén eltörli az FCFA rendszert, és nagyobb szuverenitást biztosít majd az érintett országoknak. Ennyi.
Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy folyamatosan nő azon francia állampolgárok száma is, akik afrikai gyökerekkel rendelkeznek, ami növekvő nyomást jelent majd a rendszerre nézve a jövőben.
A változás elindult
Egyébiránt az érintett országok egy része bátor volt, és döntöttek a változás elindításáról. A CFA rendszert egy ECO nevezetű rendszerre szeretné nyolc Nyugat-afrikai ország lecserélni, úgy, hogy a régió nagyhatalma, Nigéria is csatlakozik az ECO-hoz, tette közzé a Economic Community of West African States (ECOWAS) 2019. októberében. A cél az FCFA eltüntetése Nyugat-Afrikából. Elefántcsontpart elnöke, Alassane Ouattara 2019. december 21-én bejelentette: „a többi UEMOA államfővel kötött megállapodással úgy döntöttünk, hogy megreformáljuk az FCFA-t”. A devizatartalékokat Franciaország már nem fogja központosítani. Megszűnik az a kötelezettség, hogy a tartalékok jelentős részét a francia kincstár működési számlájára fizessék be ezek az országok. Ezen felül Franciaország visszavonul az FCFA irányító testületeiből. Eddig Párizsnak képviselője volt a BCEAO-ban, a Nyugat-afrikai Államok Központi Bankjában, egy másik pedig a bankbizottságban és egy a monetáris politikai tanácsban. Az ECO és az euró közötti átválthatóság garanciája továbbra is a Banque de France lesz, amellyel rögzített paritást tart majd.
A ECO rendszert egyébiránt 2020-ban tervezték bevezetni, de ez a mai napig nem történt meg. Izgatottan várom, hogy miként alakul a politikai és geopolitikai helyzet Afrikában. Tudjuk és látjuk, hogy a népesség nő, sok a fiatal, munkaképes korú ember. Amennyiben nagyobb önállóságot kapnak, javaikat, alapvető szuverenitásukat nem veszik már el tőlük, ezek az országok, új gazdasági középhatalmak is lehetnek rövid időn belül. Immáron Franciaország nélkül!
A szerző cikkeit ezen a linken éri el.
A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.
