Nincs. De ez senkit ne zavarjon össze, tizenharmadik havi nyugdíj attól még lehet. Hívhatnánk 8,3 százalékos nyugdíjemelésnek is, csak ilyen formában vélhetően kevésbé alkalmas szavazatvásárlásra, legyen szó bármelyik ország bármelyik kormányáról – a kifejezést Marcos, fülöp-szigeteki elnök 1975-ös minimálbér emelése óta használják. Hiszen 8,3 százalék, az milyen kevés, de ha tizenharmadik hónap… akkor olyat kapok, ami nincs is!
Van egyéb előnye is a szemantikán kívül, például, hogy egy összegben kapják az érintettek, tehát egyfajta kikényszerített takarékoskodás. Valamint hogyha mégse lenne rá pénz, akkor könnyű visszavonni – hiszen tizenharmadik hó nincs is, ugye?
Ez történt 2009-ben, amikor több évnyi pénzszórás után és a globális pénzügyi válságban a magyar költségvetésben elég kevés dologra volt pénz – így a Bajnai kormány egy tollvonással megszüntette a tizenharmadik hónapot. Erre, meg az akkor bevezetett, fokozatos nyugdíjkorhatár-emelésre sokan emlékeznek. Arra vélhetően már kevesebben, hogy a nyugdíjrendszer megmentését kevésbé ezek az egyszeri nyugdíj csökkentések jelentették, sokkal inkább a harmadik intézkedésük, a svájci indexálásról való lejövetel. Egyszerűsítve a dolgokat, az addig a GDP-növekedéshez és az inflációhoz kötött éves nyugdíjemelés onnantól kezdve csak az inflációhoz lett kötve.
Ennek egyik következménye, hogy a fenntarthatatlannak látszó nyugdíjrendszer egy fokkal kevésbé fenntarthatatlan. Itt egy korabeli (2009-es) számítás arról, hogyan változik a nyugdíjteher a GDP arányában és ráraktuk, hogy az azóta eltelt 10 évben mi valósult meg ebből. Tőzsdei pályafutásom során ritkán tapasztalok ilyet: a valóság egybeesik a projekcióval – az akkori 11 százaléknyi kiadás a KSH adatai alapján mostanra valóban 8 százalék környékére szelídült.
Egy másik következménye a GDP-hez immár nem kötött nyugdíjaknak, hogy a nyugdíjasok relatíve elszegényednek, hiszen hiába nő a gazdaság, ők csak a korábbi nyugdíjuk vásárlóértékét kapják meg. Azaz a jólétük nem gyarapszik olyan ütemben, mint az aktív korosztályé. Ezt lehet igazságtalannak hívni, bár az igazságos mellett is nagyon könnyen tudnék érvelni (az adásban meg is teszem).
És tudok egy nagyon egyszerű módot az orvoslására: részvényekben tartott nyugdíjmegtakarítás.
Ha valaki nem adta vissza 2011-ben a magán-nyugdíjpénztári megtakarítását, az éppen idén ünnepelhette, hogy ez az összeg azóta kétszer annyit ér.
E téma mellett még sok egyebet megvitatunk, sőt, még a MÁV-nak is adunk tanácsokat e heti adásunkban befektetési igazgatónkkal, Móricz Dániellel és Szabó Balázzsal. Jó szórakozást!
Az adásban megvitatott cikkek, ábrák és a podcastcsatornáink itt találhatók meg.
A cikk a Telex és a Hold Alapkezelő közötti szponzorált tartalmi együttműködés része.