Illúziók nélkül: a magyar ipar felnőtté válása (x)
A rendszerváltás utáni gazdasági mélyrepülést stabilizálódás, majd folyamatos növekedés követte. Az uniós csatlakozással megnyíltak a pénzcsapok, és ott volt a vám nélküli Európa ígérete. Az euforikus hangulatnak azonban a tőkehiányos kkv-szektor strukturális problémái és a 2008-as globális válság vetettek véget.
A kilencvenes évek közepére beért a zöldmezős beruházások első hulláma: az Opel Szentgotthárdon, a Suzuki Esztergomban, az Audi pedig Győrben indított gyárat. Elkezdtek épülni az első modern ipari parkok, és olyan csúcstechnológiás gépipari vagy elektronikai cégek jelentek meg, mint az IBM, a Philips vagy a Flextronics. A beruházások ráadásul rendkívül hatékonyak voltak még régiós összehasonlításban is. A magánosított és újonnan épült gyárakban a nyugati menedzsment és a modern technológia bevezetésével a munkatermelékenység gyors ütemben javult, miközben a magyar mérnöki és szakmunkás réteg szerfelett rugalmasan és gyorsan tanulta meg az új gyártási kultúrát. Az államadósságot is sikerült lefaragni.
A GDP az 1995-ös 5,8 ezer milliárd forintról az ezredfordulóra 13,3 ezer milliárdra, 2010-re pedig 27,4 ezer milliárdra emelkedett. A reál-GDP növekedése a kilencvenes évek második felében tartósan beállt a 3–4,5 százalékos növekedési sávba.
Az Unióba már egy végletesen kettészakadt ország lépett be. Az egyik oldalon a modern, tőkeerős multinacionális vállalatok álltak, a másikon pedig a krónikus tőkehiánnyal küzdő kkv-k. A kettészakadás földrajzilag is jól látható volt: a külföldi tőke jelentős része Közép- és Nyugat-Dunántúlon, valamint Budapesten koncentrálódott, míg a keleti és déli országrész nagyrészt kimaradt a tőkeáramlásból. Az autópályák még nem értek el hozzájuk, a szocialista nehézipar összeomlása utáni sebek nyitva maradtak, így tartós, strukturális munkanélküliség, valamint mélyszegénység alakult ki.
Miközben a külföldi megrendelések által hajtott ipari termelés volumene a kétezres évek közepén még látványosan száguldott, a belső strukturális egyensúlytalanságok és a megugró államháztartási hiány miatt a teljes gazdaság reálnövekedése 2007-re szinte teljesen leállt. Így érkezett meg a globális válság, amely a magyar ipari kibocsátás történelmi, 17,7 százalékos zuhanását és a teljes GDP 6,7 százalékos visszaesését hozta a fekete 2009-es évben.
A korszak nagy ígérete az európai integráció finanszírozása volt. 1990 és 2003 között Magyarország az előcsatlakozási alapokból mintegy 1,5–2 milliárd euró támogatást kapott. Ebből a PHARE-program 1,4 milliárd eurós kerete szolgált a helyi ipari parkok közművesítésére, a határátkelők modernizációjára és a kkv-k korai technológiai felkészítésére. A belépés után megnyíló Nemzeti Fejlesztési Terv további 3 milliárd eurót, míg az első teljes költségvetési ciklus már 22,5 milliárd eurós keretet biztosított az országnak. Ám a támogatások csaknem fele a gazdaság közvetlen stimulálása helyett a fizikai infrastruktúrába, azaz betonba és aszfaltba vándorolt.
Az évtized végére a gazdasági átrendeződés éles határvonalat húzott a nyertesek és a vesztesek közé. A korszak abszolút nyertesei a csatlakozással megnyíló vám nélküli világ és a logisztikai folyosók első számú haszonélvezői, a multinacionális járműipari és elektronikai óriások (Audi, Suzuki, Jabil, Flextronics) lettek, valamint a hozzájuk sikeresen integrálódó olyan magyar kkv-birodalmak, mint a Jász-Plasztik vagy a szerződéses gyártóként megerősödő Videoton.
Ezzel szemben a korszak drámai vesztese a hagyományos, elavult struktúrájú nemzeti ipar lett: az uniós cukorreform és a kvóta hatására szinte teljesen felszámolták a magyar cukoripart (Kaba, Szerencs, Petőháza és Hatvan gyárainak bezárásával), 2009-ben végleg kialudtak a kohók a Diósgyőri Acélművekben (DAM), és az olcsó távol-keleti import hatására elsorvadt a vidéki textilipar.
A nagy élelmiszeripari márkák gyártása is átrendeződött. A Győri Kekszet 2000-ben megvásárló Danone a következő években átszervezte a győri gyártást, majd 2006-ban a kekszgyártást elköltöztette. A Szerencsi Csokoládégyárat 1991-ben privatizáló Nestlé 2004-ben Csehországba helyezte át a Boci csokoládé gyártását, a szerencsi üzemben pedig Nescafé- és Nesquik-termékek készülnek azóta is.
A 2009-es zuhanás után a magyar ipar ismét fordulóponthoz érkezett. A válság megmutatta, mennyire kiszolgáltatott a külföldi megrendelésekre épülő gazdaság, ugyanakkor a gyárak, a beszállítói hálózatok és a két évtized alatt felhalmozott gyártási tudás megmaradt. Erre épült a következő évtized: 2012-ben elindult a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban, a győri Audi teljes járműgyárrá bővült, és a járműipar mellett az elektronika, a gyógyszeripar és néhány hazai technológiai cég is új szintre lépett.
A kilencvenes években épült gyárak közül sok ma már robotokkal, digitálisan vezérelt gyártósorokkal és saját fejlesztőmérnökökkel dolgozik. Hogy ez hogyan néz ki belülről, november 13-án kiderül: a 10. Modern Gyárak Éjszakáján hazai üzemek nyitják meg a kapuikat a látogatók előtt. A programot a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség szervezi. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, és a helyek száma üzemenként korlátozott. A részletek és a jelentkezés a moderngyarakejszakaja.hu oldalon érhetők el.
Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője az MGFÜ Közhasznú Nonprofit Kft.
