A szerző az ING Bank Magyarországi Fióktelepének vezető elemzője. Ez itt a Zéróosztó, a G7 elemzői szeglete, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Az év elején a legtöbb közgazdász ugyanazzal a kérdéssel szembesült: vajon Donald Trump, a Federal Reserve, a vámháború vagy az európai ipar írja majd át leginkább a világgazdaság forgatókönyvét? Hat hónappal később úgy tűnik, a válasz részben mindegyik. A gazdaság ismét megmutatta, hogy az előrejelzések nem feltétlenül azért hibáznak, mert rossz logikára épülnek, hanem mert a valóság rendre képes váratlan fordulatokat produkálni. Az ING év eleji várakozásainak félidei visszatekintése így nemcsak önvizsgálat, hanem jó pillanatkép arról is, hol tart most a globális gazdaság.
Az első nagy kérdés az volt, hogy tovább emelkednek-e az amerikai vámok. Januárban sokan erre számítottak, de a mi álláspontunk árnyaltabb volt: ha a fogyasztók egyre érzékenyebbé válnak a megélhetési költségekre, akkor a politika előbb-utóbb kénytelen lesz enyhíteni a vámterheken. Egyelőre ez a forgatókönyv valósult meg. Az amerikai vámbevételek csökkentek, a Legfelsőbb Bíróság több vámszabályt érvénytelenített, a Fehér Ház pedig ugyan átmenetileg általános, 10 százalékos importvámot vezetett be, de nem használta ki a maximális mozgásterét. A történet azonban korántsem ért véget: a nyári határidők után ismét napirendre kerülhetnek az országonként differenciált vámok.
Magyar szempontból ez különösen fontos. A magyar gazdaság nyitottsága miatt minden olyan intézkedés, amely újra felszítja a globális kereskedelmi feszültségeket, gyorsan megjelenhet az exportkilátásokban. A hazai ipar az elmúlt években már megtapasztalta, milyen könnyen gyűrűznek be a geopolitikai és kereskedelmi konfliktusok a rendelésállományokba.
A második előrejelzés az amerikai munkaerőpiacról szólt. Az év elején sok jel utalt arra, hogy a munkanélküliség tovább emelkedhet. A fogyasztói felmérések kifejezetten borúlátó képet mutattak, a hangulat több ponton a 2008-as pénzügyi válságot idézte. A valóság azonban ezúttal is más irányt vett. A munkanélküliségi ráta csökkent, az üres álláshelyek száma emelkedett, a magánszektor foglalkoztatása erősödött, és a munkahelyteremtés már nem kizárólag az egészségügyre koncentrálódik.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne. A vállalatok továbbra is óvatosak a munkaerő-felvétellel, és a béremelkedés sem gyorsul látványosan. A tanulság inkább az, hogy az amerikai munkaerőpiac ellenállóbbnak bizonyult annál, mint amit az év eleji adatok sugalltak, így az évek óta várt amerikai recessziónak továbbra sincs semmi nyoma.
A harmadik kérdés a Federal Reserve függetlensége körül forgott. Sokan attól tartottak, hogy az új jegybankelnök politikai nyomásra agresszív kamatcsökkentési ciklusba kezd. Mi ezzel szemben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a Fed működése jóval összetettebb annál, mint hogy egyetlen személy határozza meg az irányt. Kevin Warsh hivatalba lépése után a vártnál szigorúbb hangot ütött meg, miközben a döntéshozók között továbbra is erős az inflációval kapcsolatos óvatosság. Ennek megfelelően a piacok ma már nem a gyors kamatcsökkentéseket, hanem a kamatok tartósan magas szinten maradását árazzák.
Magyarország felől nézve ez azért érdekes, mert az év elején kevesen fogadtak volna arra, hogy ilyen magas amerikai kamatkörnyezetben és erős dollár mellett a forint felülteljesítő lesz. Különösen úgy, hogy közben az MNB számára a kamatcsökkentések is belefértek. Miközben az Egyesült Államokban sokáig attól tartottak, hogy a politikai folyamatok felülírják a monetáris politikát, ez a fejlemény végül inkább Magyarországon vált igazán kézzelfoghatóvá, de a jó értelemben.
A negyedik nagy kérdés Európához kapcsolódott: vajon az ipar végre kikecmereg-e a több éve tartó gyengeségből? A válasz egyelőre felemás. Az év elején minden adott volt egy ciklikus javuláshoz: a feldolgozóipari hangulatindexek emelkedtek, a kereskedelmi zavarok pedig több európai termelőnek is átmeneti versenyelőnyt biztosítottak. Ennek ellenére a termelési várakozások mára gyengültek, és a régión belüli különbségek továbbra is jelentősek. Franciaország jobban teljesített, részben a védelmi szektor erősebb jelenléte miatt, míg Németországban javulnak ugyan a megrendelések, de a látványos termelési fordulat még várat magára.
A magyar gazdaság számára talán ez a legfontosabb történet a négy közül. Exportunk jelentős része közvetlenül vagy közvetve a német ipar teljesítményétől függ. Ha a német feldolgozóipar valóban magára talál, az a magyar ipar rendelésállományában, a beruházásokban és végső soron a növekedésben is érezhető javulást hozhat.
Hat hónap után tehát nem az látszik, hogy minden kérdésre tiszta választ kaptunk. Inkább az, hogy a legnagyobb félelmek közül több sem vált valóra. A vámháború eddig nem eszkalálódott tovább, az amerikai munkaerőpiac stabil maradt, a Fed nem veszítette el a függetlenségét, és az európai ipar sem csúszott újabb mély recesszióba. Ez nem jelenti azt, hogy a második félidő nyugodt lesz. De arra emlékeztet, hogy a gazdaságban a legdrágább hiba sokszor nem az, ha túl optimisták vagyunk, hanem az, ha a legrosszabb forgatókönyvet automatikusan kész tényként kezeljük.
