A szlovák példa alapján még nagyon sokat erősödhet a forint

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Nekem az az álmom és reményem, hogy két, három, négy, öt év múlva már nem fogok forinttal kapcsolatos kérdést kapni konferencián – jelentette ki Price Márton Péter, az EverestQuant befektetési igazgatója a keddi G7 Paradigma konferencia záró kerekasztal-beszélgetésén, ahol befektetési szakemberek aktuális makrogazdasági és tőkepiaci kérdéseket vitattak meg.
A beszélgetés előtt a közönség egyebek mellett arról szavazott, hogy mostani tudása szerint milyen árfolyammal lesz érdemes megtervezni a következő, 2027-es üzleti évet. Az átlagolt eredmény 372,25 euró-forint árfolyam lett, ami nagyjából két százalékkal gyengébb, mint az aznapi árfolyam volt.
Ezzel kapcsolatban Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a forintnak nagyon rossz a marketingje, a valós teljesítménye viszont már évek óta nem az. „Az elmúlt egy-két-három évben, különösen amióta Varga Mihály a jegybank elnöke, egyáltalán nem volt rossz forintban megtakarítani, sőt valójában jobb volt, mint euróban tenni ezt” – emelte ki a tőkepiaci szakember.
Erre ráerősített Móricz Dániel, a Hold Alapkezelő befektetési igazgatója, aki szerint
Magyarországon az elmúlt 20-25 évben gyakorlatilag sosem volt érdemes devizát tartani befektetési célból. Mindig forintban volt érdemes megtakarítani.
Mindig volt ugyan egy-egy deviza, ami éppen nagyon jól teljesített, de olyan jelentős volt a forint kamatelőnye, hogy kompenzálta a leértékelődést. Tehát ha valaki 2-2,5 évig tartott egy befektetést, bármilyen pontot választunk az elmúlt 20 évben, mindig jobban járt, ha a forintos befektetést választotta.

Jöhet az euró
Tizenöt éven keresztül gyengítették, ezért a lakosság rosszat gondol a forintról, miközben a fundamentumaira most lehet, hogy máshogy kellene gondolkodni, mert van egy gyökeres politikai változás, amelynek az egyik nagyon fontos eleme, hogy Magyarország eurót akar – hívta fel a figyelmet Gyurcsik Attila.
A vezérigazgató emlékeztetett Szlovákia esetére, ahol az euró bevezetése előtt 30 százalékot erősödött a korona. Ha a szlovák példát nézem, akkor inkább az erősödés felé áll a zászló – tette hozzá.
„Ha – vélhetően október körül – tudunk majd valamit a jövő évi költségvetésről, meg a hosszú távú fiskális tervekről, és ez hiteles lesz, tehát hihető lesz, hogy négy-öt éven belül euró lesz, akkor a forint egy reálfelértékelődési pályán maradhat, vagy arra ráállhat. És ez nem 370-es, hanem inkább ennél erősebb forintot jelent” – vetítette előre Gyurcsik Attila.
Az más kérdés, hogy a nagy felértékelődést megszenvedte Szlovákia gazdasági növekedése az euró bevezetése után, azaz nem érdemes túl erős devizával csatlakozni a közös valutaövezethez. Ebből a szempontból érdemes tanulni a szlovák példából.
Sokba kerül nekünk a forint
Az euró mellett szól, hogy a magas kamatszint fenntartása nagyon drága a magyar államnak, állampolgároknak, adófizetőknek. „Ez elképesztően sokba került, kifizettünk egy óriási kamatfelárat azért, hogy saját devizánk legyen. Ezt élvezte a külföld, élvezték a megtakarítók, viszont a gazdasági felzárkózásunk nem lett jobb vagy gyorsabb” – hangsúlyozta Gyurcsik Attila.

Ráadásul a kamatelőny nagyon egyenlőtlenül oszlott meg, hiszen a magyar lakosság nagyon jelentős részének nincs befektethető megtakarítása – tette hozzá Price Márton Péter. Szerinte az euró bevezetése nemcsak azért lenne kedvező Magyarországnak, mert csökkennének a kamatszintek és a finanszírozási költségek, hanem azért is, mert megszűnne a gazdasági szereplők számára az árfolyam-ingadozás okozta bizonytalanság.
(A G7 Paradigma konferencia további előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek összefoglalói ide kattintva érhetők el.)