Mit hoz 2026 az olajpiacon?
Ez itt a Zéróosztó, a G7 elemzői szeglete, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Amikor tavaly év végén megtettük a 2025-re vonatkozó olajpiaci előrejelzésünket, még arra számítottunk, hogy a Brent ára stabilan a 70–75 dollár/hordós sávban marad, 72,5 dolláros középponttal. A kilátásokat az enyhe túlkínálat, az OPEC+*
Az eltérés egyik legfontosabb oka Donald Trump váratlan méretű és gyorsaságú vámcsomagja volt. Bár arra számítani lehetett, hogy az USA kereskedelmi egyensúlyának javítását célzó vámintézkedések jönnek, a bevezetett tarifák kiterjedése és intenzitása szinte mindenkit meglepett. Ezek a lépések különösen Ázsiában vetették vissza az energiakeresletet, ahol a gazdaság érzékenyen reagált a kereskedelmi szigorításokra. Az OPEC+ részéről pedig arra számítottunk, hogy óvatosabb ütemben növelik a kitermelést, és ezzel 70 dollár/hordó felett tartják az árakat. Ehhez képest a kartell a piaci részesedés visszaszerzését szem előtt tartva a vártnál jóval gyorsabban emelte a termelést, még ha ez alacsonyabb árakkal is járt.
Mindeközben voltak árfelhajtó tényezők is: az Irán és Izrael között nyáron kirobbant háború, illetve az Oroszországra kivetett mérsékelt szankciók mind az ár emelkedésének irányába hatottak. A piacon uralkodó, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) által erőteljesen kommunikált „nagyléptékű túlkínálat” narratívát ugyanakkor a fizikai piac adatai nem támasztották alá: nem láttunk érdemi készletnövekedést, és a határidős piac sem mutatta a túlkínálat klasszikus jelét, a kontangót*
Várakozásaink szerint 2026-ban a következő tényezők fogják legnagyobb mértékben befolyásolni az olajárak alakulását:
- a nem OPEC+ országok termelésének növekedése;
- az OPEC+ által korábban bevezetett termeléscsökkentési intézkedések fokozatos kivezetése;
- a világkereskedelmet érintő vámintézkedések gazdasági hatásai;
- valamint a geopolitikai fejlemények, például az Oroszország elleni erősebb szankciók, illetve Venezuela és Irán helyzete.
Tényleg ekkora túlkínálat lenne?
2025 egyik legtöbbet vitatott témája a Nemzetközi Energiaügynökség által hangoztatott olajtúlkínálat-narratíva volt. A túlkínálat legbiztosabb és legkézzelfoghatóbb jele a készletszintek emelkedése, azonban a valós adatok nem igazolták vissza ezt az állítást. Miközben az IEA 2025-re napi 2–3 millió hordó túlkínálatot becsült, az OECD ipari olajkészletei mindössze 84 millió hordóval nőttek az első nyolc hónapban, ami napi átlagban mindössze 0,34 millió hordó emelkedésnek felel meg. Az OECD-országok kormányai által tartott stratégiai készletek eközben nem változtak számottevően. Röviden: az IEA előrejelzései és az OECD készletszámai között jelentős ellentmondás van. Persze tartja magát az a pletyka, hogy Kína titokban a stratégiai készleteit növeli.
Ezzel szemben az OPEC+ jóval kiegyensúlyozottabb piacot prognosztizált 2025-re, ami sokkal inkább összhangban állt a fizikai piacon és a kereskedelemben tapasztalt viszonyokkal. Ennek volt az eredménye az is, hogy az OPEC+ a vártnál gyorsabban növelte a tagországok termelési kvótáit a piaci részesedés megőrzése érdekében. Ez a nézetkülönbség 2026 szempontjából is kulcsfontosságú lesz: az IEA továbbra is jelentős, a 2020-as – Covid által sújtott – évnél is nagyobb túlkínálatot jósol, míg az OPEC csupán enyhe túlkínálatot lát, elsősorban 2026 első negyedévében, a szezonális kereslet élénkülése előtt.
Az eltérések legfőbb forrásai a következők:
- az OPEC alacsonyabb nem OPEC+ termelésnövekedéssel számol;
- különböző ütemű elektrifikációt feltételeznek a fogyasztásnövekedés becslésekor;
- gyakran felmerül magyarázatként a Kína által titokban épített stratégiai készletek kérdése;
- továbbá a gázkondenzátumok (NGL) elszámolása is gyakran megtévesztő – ezek felhasználása sok esetben teljesen eltér a nyersolajétól, mégis gyakran egy kalap alá veszik őket az olajjal.
- Emellett az OPEC-kvóták nem mindig egyeznek meg a tényleges kitermeléssel.
- Kérdéses továbbá az is, hogy miként számolnak el azokkal a hordókkal, amelyek szankció alatt állnak, és a szabályozást kijátszva, álcázva jutnak el a végfelhasználókhoz.
A keresletnövekedésben is jelentős különbség látható, bár ez csak az eltérés egy részét magyarázza. Az IEA mérsékelt keresletnövekedéssel számol 2026-ban, míg az OPEC, az amerikai EIA és a független, de elismert Kpler elemzőcég szerint egészséges bővülés várható, különösen a feltörekvő piacokon és a szállítmányozásban. Az eltérést nagyrészt az határozza meg, hogy az egyes szereplők mennyire gyors elektrifikációt feltételeznek.
A kínálati oldal a jelentősebb tényező, ugyanakkor nehezebben ellenőrizhető. Az OPEC csak a keresletet és a nem OPEC+ országok kínálatát jelzi előre; a kettő különbsége ad útmutatást arra, hogy a kartellnek mennyit kell termelnie egy kiegyensúlyozott piachoz. Eltérések főként abból fakadhatnak, hogy az OPEC+ országok egy része nem éri el a kvótáját, illetve gondot okozhatnak a szankcionált hordók is.
Malajzia például jóval többet exportál Kínába, mint amennyit maga termel – kérdés, hogy az ilyen tételekkel miként számolnak el. A kazah és orosz olajexport egy részét ugyanabban a fekete-tengeri kikötőben, Novorosszijszkban rakják hajóra, így nagy kérdés, hogy a kazah OPEC+ kvóta „túltermelése” mennyire tekinthető valóban kazah eredetűnek.
Egy dolog biztos: a „nagyléptékű túlkínálat” narratívája még egy darabig velünk marad. 2026 első negyedévében derül ki, hogy ki áll közelebb a valósághoz: az IEA a jelentős túlkínálattal, vagy az OPEC a nagyjából kiegyensúlyozott piaccal kapcsolatos előrejelzéseivel.
Az OPEC+ lehetséges döntései 2026-ban
2025 tavaszán az OPEC+ meglepte a piacokat azzal, hogy a korábban kommunikált és várt ütemnél jóval gyorsabban kezdte el növelni a termelését, hogy minél előbb visszaszerezze piaci részesedését – arra hivatkozva, hogy a kereslet sokkal egészségesebb a vártnál. A harmadik önkéntes termeléscsökkentési program, amely napi 2,2 millió hordó visszafogást jelentett, eredetileg 2026 végéig, havi 137 ezer hordó/nap ütemben került volna vissza a piacra. Ehhez képest az OPEC+ három–négyszeres sebességgel, mindössze hat hónap alatt, a nyár végéig visszavezette ezt a mennyiséget.
Ezt követően hozzáláttak a második önkéntes termeléscsökkentési programban szereplő mennyiségek fokozatos visszaépítéséhez is, immár az eredetileg tervezett, havi 137 ezer hordó/nap sebességgel. Majd úgy döntöttek, hogy mivel ők is látnak valamekkora túlkínálatot 2026 elejére, a 2026-os első negyedévben nem növelik tovább a termelést.
Véleményünk szerint az OPEC+ a továbbiakban is folytatni fogja a termeléskorlátozások fokozatos kivezetését, azonban csak olyan ütemben, hogy az ne nyomja az árakat 60 dollár/hordó alá. A termelésnövelés ideiglenes felfüggesztése is azt jelzi, hogy a 60 dollár/hordó alatti árszint már kellemetlen lenne a kartell számára. Fontos megemlíteni, hogy nem minden OPEC+ tag rendelkezik a kvótájának megfelelő tényleges termelési kapacitással, emiatt a valós olajexport-növekedés az OPEC+ oldaláról korlátozott maradt.
Az orosz szankciók lehetséges hatása 2026-ban
Bár 2024-ben és 2025-ben az Oroszországgal szembeni energetikai szankciók hatása korlátozott volt az olajár szempontjából, nem kizárt, hogy 2026-ban jelentősebb tényezővé válnak, ezért érdemes külön foglalkozni velük. A szankciók szempontjából kulcsfontosságú kérdés, hogy milyen időtávon lehet számítani az orosz–ukrán háború lezárására. Jelenleg több forgatókönyv is lehetséges.
Az Egyesült Államok részéről egyre erősebb a nyomás a gyors rendezés irányába, ennek ellenére reális az esélye annak, hogy a konfliktus elhúzódik, és egészen addig folytatódik, amíg a háború felőrlő jellege révén a felek – beleértve az EU-t is – nagyobb kompromisszumkészséget nem mutatnak. Lehetséges forgatókönyv az is, hogy Oroszország, az Egyesült Államok és Ukrajna rövid időn belül békét köt, amibe a domináns európai országok, például Németország vagy Franciaország is beletörődnek, és lassan újranyitják a kereskedelmi kapcsolatokat. Egy harmadik lehetőség, hogy bár az USA és Oroszország megegyezik, és Ukrajnát is rákényszerítik a kompromisszumra, Európa ebbe nem nyugszik bele, és bár mérsékeltebb intenzitással, de folytatja a gazdasági háborút Oroszországgal szemben.
A szankciók céljai és betartatásuk szigora alapján három forgatókönyv képzelhető el:
- az orosz export tényleges csökkentése ellehetetlenítéssel, ami globálisan emelné az olajárakat;
- az export nehezítése közepesen szigorú betartatással, ami lehetővé teszi, hogy Oroszország közvetítőkön keresztül, számottevő diszkonttal értékesítsen – csökkentve bevételeit, de jelentős globális áremelkedés nélkül;
- az orosz tulajdon kiszorítása a kelet-közép-európai finomítókból és energetikai infrastruktúrából.
Megítélésünk szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy 2026 közepe előtt létrejön egy – legalább részleges – békemegállapodás Oroszország és az Egyesült Államokon keresztül Ukrajna között, mivel az amerikai fél erős szándékot és kompromisszumkészséget mutat, és sok eszköz van a kezében. Ugyanakkor a kereskedelmi kapcsolatok normalizálása Oroszország és Európa között csak lassan, hosszú évek alatt mehet végbe. A Trump-kormányzat részéről nem várhatóak olyan új szankciók, amelyek drasztikusan csökkentenék az orosz exportot, és ezzel emelnék a világpiaci olajárakat – az olajár, az infláció és így a kamatszintek különösen érzékeny politikai kérdés a félidős választások előtt.
A békemegállapodás aláírásáig várhatóan olyan szankciók maradnak érvényben, amelyek diszkontra kényszerítik Oroszországot az olajexportban, az értékesített mennyiség érdemi korlátozása nélkül. Így várakozásaink szerint az USA által már bevezetett vagy a jövőben esetlegesen bevezetendő szankciók olajárfelhajtó hatása 2026-ban korlátozott lesz. Az viszont reális, hogy szankciókkal kiszorítsák az orosz tulajdont a kelet-közép-európai finomítókból és az energetikai infrastruktúrából. Egy békemegállapodás és az amerikai szankciók enyhítése a múltbeli példák alapján 3–5 dollár/hordóval csökkentheti az olajárat.
Egyéb tényezők
Az említett tényezők mellett hatással lehet még az olajárra az amerikai vámpolitika, az amerikai olajtermelés alakulása és egyéb geopolitikai konfliktusok is. A kezdeti erős feszültségek után úgy tűnik, az amerikai vámkérdés csillapodik, és a 2025-ben lefolytatott tárgyalások után feltételezhető, hogy a kereskedelem szempontjából legdestruktívabb vámok lekerültek az asztalról. Ahogy közeledünk 2026-hoz és a félidős választásokhoz, rohamosan csökken az esélye annak, hogy a Trump-adminisztráció újabb drasztikus vámfegyverekhez nyúljon; a kínaiakkal pedig „fegyverszünetet” is kötöttek a félidős választásokig. Így ez a tényező 2026-ban várhatóan csak enyhe negatív hatással járhat.
Az Egyesült Államok palaolaj-termelésének növekedése eközben megtorpanni látszik: az alacsonyabb árkörnyezet, a szigorúbb pénzügyi fegyelem és a geopolitikai bizonytalanság miatt a legtöbb amerikai olajvállalat visszafogta beruházásait és fúrási aktivitását. Így sokkal korlátozottabb termelésnövekedésre számíthatunk innen, mint a korábbi években. A kínálati oldal szempontjából érdemes figyelni Guyana és Brazília offshore olajmezőinek termelésnövekedését is – ez adja a nem OPEC+ országok termelésnövekedésének nagy részét, és ennek mértéke továbbra is vita tárgya az IEA és az OPEC között.
Emellett jelentős meglepetést okozhat egy Irán vagy Venezuela körül kialakuló konfliktus, bár hatásuk eltérő lehet. Venezuela globális jelentősége korlátozott, mivel termelése 800–900 ezer hordó/nap körül alakul, és nem rendelkezik olyan kulcsfontosságú szállítási útvonallal, mint Irán esetében a Hormuzi-szoros, amely blokkolásával stratégiai nyomást gyakorolhatna. Egy ilyen esemény összességében korlátozott hatással járna — ahogy az a 12 napig tartó Irán–Izrael háború esetében is történt.
Mi várható 2026-ban?
Röviden összefoglalva a 2026-os olajár alakulására domináns hatással lévő tényezőkről a következőket gondoljuk:
- Az OPEC nem növeli majd olyan ütemben a termelést, amely tartósan 60 dollár/hordó alá szorítaná az olajárat.
- 2026 elején korlátozott mértékű kínálati többlet lehet jelen a piacon, és ebben az időszakban az OPEC várhatóan nem emeli tovább a termelését.
- Az USA csak olyan mértékben tartatja be a szankciókat, hogy Oroszország diszkonttal legyen kénytelen eladni az olajat, de nem olyan szigorúan, hogy az értékesítés ellehetetlenüljön. Valószínűnek tartjuk, hogy 2026 közepe előtt valamilyen békemegállapodás jön létre Oroszország, az USA és Ukrajna között, még ha Európa bizonyos formában folytatja is az ellenállást.
- A világgazdaságra különösen káros szankciók (például 50–100 százalékos vámok Kínára) legalább a félidős amerikai választásokig lekerültek az asztalról, azaz 2026 végéig; a meglévő vámok pedig várhatóan csak mérsékelt hatással lesznek az olajkeresletre.
Ezeknek a tényezőknek az összhatása alapján úgy látjuk, hogy 2026 elején továbbra is nyomott maradhat az olajár, valamivel 60 dollár/hordó fölött. Ha a kínálati többlet a vártnál is nagyobbnak bizonyul, az ár időlegesen akár 55 dollár/hordó környékére is beeshet, ám ennek tartósan — például egy teljes negyedéven át fennállóan — kicsi az esélye. Az év második felére, különösen a harmadik negyedéves főszezonban, az árfolyam ismét közelíthet a 70 dollár/hordó körüli szinthez, majd az év végi forgalomcsökkenéssel inkább oldalazásra lehet számítani.
2027-től a piac fokozatos normalizálódása valószínű, és ezzel együtt az olajár visszatérhet a 70–90 dollár/hordó közötti, hosszabb távon fenntartható ársávba, amelyet továbbra is elsősorban az Egyesült Államok költségszintje határozhat meg, az ottani vállalatok tudják ugyanis jelentősen és aránylag gyorsan növelni a kitermelést. Emellett egy esetleges békemegállapodás az orosz–ukrán háborúban, illetve az amerikai szankciók enyhítése 3–5 dollár/hordóval csökkentheti az olajárat a korábbi példák alapján.
