Az idei nyár egyik legfontosabb tanulsága elsikkadt, pedig emberek halnak meg miatta
A szerző geográfus, az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos munkatársa. Ez itt az Ekonomi, a G7 véleményrovata, amelyben külső elemzők, szakértők cikkei olvashatók. Az írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik.
Az idei nyár kapcsán sok szó esett Paks hűtővíz-problémáiról, a Velencei-tó helyzetéről, az aszály sújtotta mezőgazdaságról és általában a hazai vízhiányról. Ezek valós és kritikus kihívások. Azonban jóval kevesebb figyelmet kapott egy olyan probléma, amely emberek millióinak mindennapjait érinti. Az idei nyár látványosan bizonyította, hogy településeink felépítése, fejlesztésük módja egyre kevésbé képes idomulni a megváltozott éghajlati viszonyokhoz. Hazánk települési fejlesztési eszközei mellett elszáguldott a klímaváltozás.
A városi hősziget jelenségét sokan még mindig elsősorban Budapesthez vagy a legnagyobb városokhoz kötik. Ez tévedés. Az idei saját mérések szerint Monoron is mintegy 3 Celsius-fokos hősziget alakult ki, ami jól mutatja, hogy a probléma ma már a kisebb városainkat, sőt a nagyobb agglomerációs falvakat is érinti. A hősziget azt jelenti, hogy a sűrű beépítés miatt a lassan átszellőző településeken a napközben felforrósodott burkolatok napnyugta után is ontják a hőt, így igen száraz, szennyezett és forró, a külterületi településrészekhez képest több fokkal melegebb levegő uralja az éjszakákat. Praktikusan a 6 fokos hősziget azt jelenti, hogy amikor a külterületi mérőpont (ezt látjuk az időjárás-jelentésben) 25 fokot mutat éjfélkor, akkor a város belterületén még 30-31 fok lesz.
A hőhullámok kezeletlensége szó szerint emberéletek százaiba kerül évente.
Az éjszakai meleg azért különösen problémás, mert amikor a városban még éjfélkor is 30 fok van, akkor nem tud pihenni az emberi szervezet. A trópusi éjszakák sorozata különösen veszélyes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint egyes kánikulai időszakokban 12–17 százalékos többlethalálozást mértek, de 26 százalékos érték is előfordult már, és ezek a hatások kiterjednek egész Európára.
A grafitszürke és téglavörös térkövek, a sötét aszfalt és a kiterjedt burkolt felületek nappal elnyelik, majd éjszaka visszasugározzák a hőt. Ez nem puszta kényelmi kérdés, a tartós hőség bizonyítottan növeli a halálozást, különösen az idősek, valamint a magas vérnyomással és keringési betegségekkel élők körében. A sötét burkolatok kérdésének kezelése már nem esztétikai kérdés, hanem közegészségügyi kihívás.
Éppen ezért fontos lenne a belterületi hőmérsékletet is jelezni az időjárás-jelentésben a nagyobb városok esetében. Ez nyújtana releváns információt a veszélyeztetett csoportoknak.
Ráadásul a legnagyobb veszélynek gyakran éppen azok vannak kitéve, akiknek a legkevesebb lehetőségük van klimatizált helyre menekülni. Különösen indokolt lenne ezért az általuk gyakran használt helyiségek és közterek esetében a „hősokk” csökkentése. Például az orvosi rendelők, boltok, forgalmasabb buszmegállók esetében, ahol akár egy egyszerű művi árnyékolás is sokat jelent.
A száraz és forró települési környezet ráadásul öngerjesztő folyamatként működik. A kedvezőtlen körülmények között egyre több fa pusztul el, a lágyszárú növényzet állapota pedig kritikussá válik. Emiatt újabb területek veszítik el a növényzet árnyékolásából és párologtatásából származó hűtőhatást. Ennek következtében aztán tovább emelkedik a hőmérséklet a közterületen, és még több növény pusztul el. A növényzet hiánya nemcsak a hőmérsékletre, hanem a levegő minőségére és így az életminőségre is kedvezőtlenül hat.
Különösen figyelemre méltó, hogy a hazai szabályozás továbbra sem alkalmazkodott ehhez a helyzethez. A Magyar építészetről szóló törvény és a Településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló kormányrendeletből gyakorlatilag hiányoznak a klímaváltozással kapcsolatos szempontok. Az albedó, vagyis a felszínek fényvisszaverő képességének szempontja erre jó példa. A törvények jelenleg teljesen elfogadják a grafitszürke térkövet és a feketére festett fém burkolóelemeket. Márpedig a jövőben a települések „fehérítése”, azaz a világos burkolatok alkalmazása, az árnyékolás és a zöldfelület-növelés legalább olyan fontos alkalmazkodási eszköz lehet, mint a vízgazdálkodási beruházások.
Jó példa erre Szeged belvárosa. A Kárász utca, a Klauzál tér vagy a Dugonics tér összefüggő környezete kétségtelenül igényes és díjnyertes városépítészeti megoldásokat vonultat fel. Nyári hőhullámok idején azonban a téglavörös és grafitszürke burkolatokkal fedett terek sokszor inkább kazánként működnek, mintsem közösségi térként, így ezen reprezentatív terek turisztikai funkcióikat sem képesek betölteni.
Sürgősen lépnünk kell, hogy már ne fokozódjon tovább a városi hősziget, mert már most tudjuk, hogy jövőre is életekbe fog kerülni.
A sötét felületeket radikálisan korlátozni, a fásítást és az árnyékolást ösztönözni, a betonozást pedig a lehető legkisebb mértékűre kell szorítani. Ennek a parkolási előírásokban is meg kell jelennie, a jelenlegi kötelező minimumok helyett a burkolt parkolófelületeket korlátozó maximumokra van szükség. Általában nagyon szigorú zöldfelületi minimumokat kell meghatározni és betartatni, ez alól az építészeti törvény 164. paragrafusa se adjon felmentést 10 év elteltével sem.
A meglévő előírásokat is gyakorlatibbá kell tenni. Például a fásítási előírásainkat is szigorítani kell, nem csak az ültetendő darabszámot kell előírni, de a fák ápolását, öntözését, és az ültetést követő időszakokra árnyékolási minimumot és pótlási kötelezettséget is tartalmaznia kell a törvénynek. A mindannyiunk által gyakran látott, 20 évesen is 5 centiméteres törzsátmérővel rendelkező fák a nyarakat éppen csak átvészelni képesek, nem sokat segítenek. Fontos, hogy az árnyékolást is a jelenleg gyakran igen bonyolult megoldásoknál egyszerűbben kivitelezzük, ilyen téren nem szégyen tanulni a mediterrán országoktól, ahol egyszerű árnyékolásokat, hálóra felfuttatott lágyszárúakat vagy akár egyszerű fehérre festést is alkalmaznak.
Értelemszerűen ez nem azt jelenti, hogy mindent fehérre kell festeni és mindenhova fát kell ültetni. Valójában az a helyzet, hogy miközben részletes szabályokkal akadályozzuk meg, hogy épületeink télen kihűljenek, alig vannak előírásaink arra, hogy utcáink, tereink és parkolóink nyáron ne váljanak hőtároló kemencévé. A jövő települési szabályozásának alapvető célja már nem pusztán az építés rendjének biztosítása, hanem az emberi élet számára elviselhető környezet megőrzése kell legyen.
A probléma tehát nem pusztán mérnöki, építészeti, településföldrajzi vagy meteorológiai és szociális kérdés, hanem mindez egyszerre. Véleményem szerint a tervtanácsok összetételének ezt is tükröznie kellene. Sürgető szükség lenne az urbanisták, építészek, geográfusok, meteorológusok, szociológusok, közegészségügyi szakemberek és más tudományterületek valódi, a jelenleginél mélyebb és szervesebb együttműködésére. Miközben szabályozási rendszerünk gyalogtempóban változik, a klímaváltozás gyorsvonatként száguldott el mellette. Az építészetet és településtervezést szabályozó jogszabályokat sürgősen hozzá kell igazítani a megváltozott éghajlati viszonyokhoz.
