Amikor egy halom roncsból milliós érték lesz: egyre több a Trabant a német utakon

Néha még egy halom roncsból is válhat érték, csak ki kell várni. A szerény teljesítményű Trabant esetében ez nagyjából negyed évszázadig tartott. A német újraegyesítés után az NDK népautója egy fabatkát sem ért, tömegesen vitték roncstelepekre, vagy egyszerűen a legközelebbi erdőben titokban a sorsára hagyták. Csak sokkal később jöttek rá az emberek, hogy ezzel egy darab kortörténelmet is eltüntettek. Így aztán a megmaradt példányok fokozatosan keresett gyűjtői darabokká léptek elő. Ha mostanában Németországban egy Trabantot látni egy autómentő platóján, akkor azt nem a hulladéklerakóba szállítják, hanem valószínűleg egy javítóműhelybe.

Míg a német autóipar napjainkban komoly válsággal küzd, az egykori NDK büszkesége az utóbbi években éppen ellenkezőleg, figyelemre méltó reneszánszát éli. A Szövetségi Közlekedési Hivatal adatai szerint az állomány, ha lassan is, de folyamatosan nő. Míg bő tíz évvel ezelőtt 32 311-nek volt forgalmi engedélye, mára már 41 812 Trabant pöfékel vidáman szerte az országban, főleg a keleti tartományokban.

Nem olcsó szórakozás

A veteránnak számító kétütemű tehát kultikus járműként éli meg felvirágzását, ennek megfelelően az ára az idők folyamán szép lassan felfelé kúszott. Míg egy felújításra szoruló példány ma már 1500 euró alatt nem található, a jó állapotú modellekért 5000 és 8000 euró közötti összeget kell leperkálni, ami forintban bőven milliós tétel. Mindezt a keletnémet garázsok mélyén rejtőző járgányok teszik lehetővé, de bőven akadnak reimportált kocsik is. Van, aki mint egy kirakós játékot, darabonként rakja össze.

A tulajdonosok a legkülönbözőbb korosztályú emberekből kerülnek ki. Az idősebbek a Trabival nőttek fel, és ezért nosztalgikus emlékeket idéz fel bennük, hiszen az autózás egyfajta szabadságérzést adott nekik a politikai elnyomás ideje alatt. A fiatalok inkább azért kedvelik, mert egy különleges automobilt szeretnének, márpedig egy kétütemű vezetése nem akármilyen élményt nyújt. De szerepet játszanak az egyszerű technikai megoldások is, amelyek révén sok tulajdonos kedvére bütykölgethet a kedvencén, még ha nem is ért annyira a szereléshez.

Olaf Seifert, a trabantosoknak szaklapja, a negyedévente ezer példányban megjelenő Supertrabi szerkesztője a Trabant-nosztalgia kezdetét a német újraegyesítés utáni csalódottsággal magyarázza. Százezrek veszítették el akkoriban az állásukat, az árak az égbe szöktek, sokan másodrendű állampolgároknak érezték magukat.

„Dacból és az önbizalom kifejezéseként az emberek érdeklődni kezdtek a keleti járművek iránt”, meséli a G7-nek, majd folytatja: „Ismét előtérbe került a Trabant, de a Wartburg, a Simson mopedek és az MZ motorkerékpárok is.”

1994-ben megszervezték az első nagy Trabi-találkozót a kisautó szülővárosában, Zwickauban, ahol egészen 1991 áprilisáig gyártották őket. Az akkori programfüzetből nőtte ki magát Seifert magazinja. Az esemény azóta komoly fejlődésen ment keresztül. A Nemzetközi Trabant-tulajdonosok Találkozójára egész Európából százával érkeznek ide rajongók a járműveikkel, ahol tapasztalatokat cserélnek, ügyességi versenyen vesznek részt, vagy társaiknak elbüszkélkednek a kedvelt négykerekűjükkel. A legmerészebb átépítési ötletekkel is lehet itt találkozni: a 13 méter hosszú, négytengelyes XXL-limuzintól kezdve – amiben még fedélzeti medence és sörcsap is van –, a rövidített, kétméteres változaton át egészen az alaposan feltuningolt variációig, amelyből a tulajdonosa állítólag rémisztő 235 kilométer/órás végsebességet is képes kicsikarni.

Az alkatrész nem gond

Szemben az ínséges szocialista időkkel, amikor csak nagy nehézségek árán lehetett alkatrészhez jutni, ma ez nem jelent problémát. A tartozékok kereskedelme komoly piaccá fejlődött. Frank Hofmann, a Trabantwelt (Trabantvilág) tulajdonosa elmesélte, hogy 2000 körül hobbiból kezdett el ezzel foglalkozni, amikor szeretett volna egy autót restaurálni, de nehezen talált hozzá alkatrészeket. Ma már mintegy ötezer különféle termék kapható nála, az eredeti vagy utángyártott apró kellékektől egészen a nagyobb elemekig, például a tengelyekig.

Ha valakinek bonyolultabb szerkezetre van szüksége, mint amilyen a sebességváltó vagy komplett motor, akkor a megjavítandó berendezést elküldi Hofmannak, és postafordultával kap helyette egy tökéletesen működő másikat. A régi darabot Hofmann azután a saját műhelyében szépen rendbe hozza, hogy később megvételre felajánlhassa, ha valakinek szüksége van rá.

Nem lennénk Németországban, ha a lelkes trabantosok nem szerveződnének kisebb-nagyobb baráti társaságokba, klubokba, egyesületekbe. Az Internationales Trabantregister (Nemzetközi Trabantnyilvántartó), amely egy központi kapcsolattartó pontnak mondja magát minden Trabi-szerelmes számára, 132 szervezetet sorol fel a honlapján, de ennél valószínűleg több van. Magyarországon egyről tudnak, a törökbálinti Trabant-Wartbug Klubról. A Nyilvántartó megszerezte és ápolja az olyan védjegyeket, mint a „Trabant” és a „601 de luxe”, hogy azok a trabantosok körében maradhassanak, és nehogy valaki megszerezze magának, ami azt eredményezhetné, hogy a Trabantot imádók már nem használhatnák őket licencdíj fizetése nélkül.

Azért nem mindenki osztja ezt a hallatlan lelkesedést. A Német Környezetvédelmi Segélyszervezet nagyon haragszik a kétütemű motorok egészségre ártalmas füstje miatt. „Hatékony kipufogógáz-tisztítás nélküli régi és új járművek forgalmi tilalmát követeljük” – áll egy nyilatkozatukban. Ugyanis a H-rendszámmal (a „H” betű „historisch”-t azaz történelmit jelöl) a Trabantokkal a nagyvárosok környezetvédelmi övezeteibe is be szabad hajtani. Ez elfogadhatatlan, „mivel hozzájárulnak a levegőszennyezéshez, és ezzel az egészségügyi kockázathoz” – kifogásolja a testület.

Ki tudja, talán egyszer környezetkímélő főnixmadárként újjászületik a Trabant. Erre gondolhatott Nagy Perge László szabadkai grafikusművész is. A Trabant NT Concepttel a keletnémet legendát elektromos járműként álmodta meg úgy, hogy a modern dizájnt ötvözte a jól ismert formai elemekkel. Az orr és motorházfedél valóban emlékezetet a régi Trabantra, akárcsak a far a hátulsó függőleges lámpáival.

Az E-Trabant ötlete egyébként nem új keletű. A 2009-es frankfurti autószalonban mutatták be az eredetinél valamelyest nagyobb Trabant nT-t. 47 kilowatt teljesítményű motorjával elérte a 130 kilométer/órás csúcssebességet, és körülbelül 160 kilométeres hatótávolsággal rendelkezett. A nagy érdeklődés ellenére azonban csak a prototípusig jutott el, sorozatgyártásra soha nem került sor. A Motor1 című szaklap úgy tudja, hogy a projekt befektetők hiánya miatt bukott meg. Úgy tűnik tehát, a rajongóknak egyelőre be kell érniük a helyreállított történelmi Trabikkal.