Hogyan lehet az egykori közösségi kemence az új energiarendszer mintája?

A nyugati civilizáció egyik önbecsapása, hogy hajlamosak vagyunk készpénznek venni, hogy az energia – víz, gáz, üzemanyag, villamos energia – folyamatosan rendelkezésre áll. Holott a növekvő energiaigényt egyre nehezebb kielégíteni, az infrastruktúrára mind komolyabb terhelés nehezedik. A nagy rendszerek megváltoztatása nélkül elkerülhetetlen lesz az energiaellátás legalább részleges összeomlása, vagy megfizethetetlenül drágává válik a fenntartása. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, másképpen kell gondolkodnunk az energiaellátásról és -termelésről, mint eddig, amihez meg kell változtatni az érvényben lévő jogszabályi és támogatási kereteket. Ehhez a paradigmaváltásához pedig az energiaközösségek jelenthetnék a megoldást.

A fosszilis leválás szükségszerű, de fájdalmas

Globálisan és lokálisan egyaránt olyan kihívások előtt állunk, melyekhez elengedhetetlen a megszokott keretek átalakítása. Az EU elkötelezett a fosszilis leválás mellett, ám ez a szükségszerű folyamat sokaknak fájni fog – gazdasági szereplőknek és magánembereknek egyaránt. A megújuló energiás beruházásokhoz, eszközökhöz, infrastruktúrához ugyanakkor szintén olyan nyersanyagok szükségesek, melyekből végesek a bolygó kapacitásai; és hiába nem kerül pénzbe a zöldenergia forrása, de a struktúrák átalakítása, megújuló-állóvá tétele, az energiakiegyenlítés és a rendszer biztonsága költséges. A zöld átálláshoz ezért az emberek viselkedésének megváltoztatása is kell – az energiabiztonság felé tett első lépés, hogy rendet tegyünk a fejekben. Jelenleg ugyanis nem tudatosan fogyasztunk energiát: magától értetődőnek vesszük, hogy bármikor is kapcsolunk be egy gépet, az működni fog.

Sokan úgy gondolják, a zöld átállás úgy megy végbe, hogy mások elindítják a szükséges változásokat, és nekik elegendő csak alkalmazkodni hozzájuk. A jó hír, hogy az energiaközösségek, ha kellő odafigyeléssel és alapossággal tervezik meg őket, akkor potenciálisan meg tudják hozni a nagyon várt strukturális és műszaki változásokat. A folyamatos energiaellátás kulcsa ugyanis a megfelelő energiamix megléte és helyben – a termelés helyéhez minél közelebb – történő felhasználása. Az energiaközösségek ezért részvételen és tudatosságon alapulnak: egy energiaközösségben*

Energiatudatosság: az energiabiztonság alapja

A nagy kérdés ugyanis nem az, hogy hogyan fogjuk előállítani az energiát, hanem sokkal inkább az, hogy hogyan lesz energiánk folyamatosan, és szükségünk van-e rá folyamatosan, illetve hogyan lehet a leginkább gazdaságosan felhasználni a megtermelt energiát. Az energiafelhasználás tudatosítása nem kerül pénzbe, és semmilyen műszaki eszközt nem igényel – pusztán odafigyelést. Minden háztartás működésében vannak jól lekövethető mintázatok: jellemzően mikor használják a tűzhelyt, a mosó- és mosogatógépet, a hajszárítót, a légkondit, mikor töltik az elektromos járművet és így tovább. A megfigyelések kiadnak egy mintát, ami megmutatja, hogy mikor van a leginkább igénybe véve az elektromos hálózat, mikor vannak holtidők – ebből pedig ki lehet következtetni a kiegyenlítőenergia-igényt, illetve az esetleges energiafelesleg meglétét is.

Továbblépve a háztartási nézőponttól, ugyanígy megfigyelhetők rendszeresen ismétlődő energiahasználati mintázatok egy vállalat, egy utca, egy kerület vagy egy település életében is. Márpedig amit mérni tudok, azt menedzselni is: a fogyasztói mintázathoz lehet optimalizálni az energiaellátást – a hiányt bepótolni, a felesleget értékesíteni.

Itt álljunk meg egy pillanatra, és lépjünk vissza az időben – nem olyan sokat, elég csak néhány évtizedet. Amikor a villamos energia még nem állt rendelkezésre minden háztartásban, az energiaellátottság elsősorban szervezési kérdés volt: mikor és mennyi tűzifáról gondoskodjunk, hozzunk-e palackos gázt, mindezeket hogyan juttatjuk házhoz, a közösségi kemencét mikor fogják begyújtani a közös kenyérsütéshez és így tovább. Az energia forrásának biztosítása és a felhasználás mértéke megoldandó, odafigyelést igénylő feladat volt. Bár akkor nem volt neve, de ez a szervezési folyamat nem volt más, mint energiatudatosság.

A kiszervezett tudatosság

Térjünk vissza napjainkba, az elektrifikáció korába, amikor kényelmünket és céljainkat egyre több kisebb-nagyobb elektronikus berendezés szolgálja. Ma a pár évtizede még magától értetődő tudatosságot áthárítjuk egy külső szereplőre, a kereskedőre, aki az energiatőzsdén vásárolja az energiát. A lakosság energiakereskedője hazánkban egyetlen nagyvállalat (az MVM Next Zrt.), míg a vállalkozói és vállalati szféra több piaci szereplő közül válogathat.

Nézzünk egy konkrét példát, mikor lesz fontos a tervezhetőség és a helyben fogyasztás: 2024 nyarán egy heteken át tartó kánikula sújtotta az országot, ami alatt még a legjobban szigetelt házak is átforrósodtak. A munkából hazatérő emberek késő délután szinte egyszerre kapcsolták be a légkondicionáló berendezéseiket, ami annyira leterhelte a villamosenergia-ellátó rendszert, hogy az egekbe szökött az energiatőzsdei ár, mert még az olajos erőműveket is be kellett indítani az energiaigény fedezésére. Mennyire jó lett volna, ha a hálózat terhelésén és a hirtelen fellépő energiaéhségen olyan forrás könnyíthetett volna, amit helyben termelt meg sok-sok lakossági napelem, és feleslegként eltárolták közösségi energiatárolókba! Az ilyen megoldások kidolgozására és megvalósítására lenne például kézenfekvő az energiaközösség.

Helyben termelt energiaigényhez helyben termelt energia

Az energiaközösségek ugyanis elvileg pontosan arról szólnak, hogy helyben termelt energiából a helyben keletkező energiaigényt részben vagy egészben kielégítsék. A hangsúly a „helyben” határozószón van, hiszen minél messzebb viszik az energiát a termelő egységtől, annál nagyobb a hálózati veszteség.

A helybeni termelés és fogyasztás indukálta helybeni bevétel, valamint a rendelkezésre álló energia minél jobb kihasználása a mozgatórugója az energiaközösségeknek. Csakhogy a gyakorlati megvalósítás – legalábbis nálunk – jóval bonyolultabb.

Az energiaközösség legtöbbször napelemes rendszerre épül – ez bizony egy időjárásfüggő berendezés, így a folyamatos energiaellátáshoz egy kiegyenlítő háttérre van szükség, amit a kereskedő vagy egy energiatároló biztosít. Amihez beruházás kell, amihez forrás kell, amihez közösség kell. Eddig egyirányú kapcsolat volt energiakereskedő és ügyfél között – az energiaközösség azonban kétirányú kapcsolatot feltételez, hiszen a helyben termelt mennyiséget a tagok közösen fogyasztják el, ami adminisztrációt igényel a hálózati engedélyes, és előre tervezést az energiakereskedő részéről. Az energiakereskedők ezáltal egy új szerepbe kényszerülnek, és az eddigi üzleti modelljükön túlmutató, kiegészítő tevékenységre kell átállniuk. Nem meglepő módon alaposan meg is kérik az árát a szolgáltatásnak, ez az oka annak is, hogy lakossági oldalon az MVM Next egyelőre nem tudja kiszolgálni a beérkező igényeket.

A közösségi szintlépés akadályai

Az energiaközösségben gondolkodók és az azt kezdeményezők keserű tapasztalata, hogy bár idestova öt éve van asztalon a téma, még mindig nincsenek tesztelhető termékek az energiapiacon, emiatt jelenleg az energiaközösségek a szemléletformálásban, adatgyűjtésben járhatnak csak élen. A már elindult energiaközösségek – jellemzően piaci energiakereskedővel szerződött önkormányzati, intézményi közösségek – belső elszámolást alkalmaznak, amelynek lényege, hogy amit az egyik partner megtakarít, annyit vissza is oszt a közösségbe.

A most indult Otthoni Energiatároló Program egy fontos rugalmassági eszköz a tiszta energia jobb kihasználására, ugyanakkor szomorú, hogy az előző napelemes pályázatokhoz hasonlóan, ez sem közösségi kontextusban merült fel. Amíg az energiáról való gondolkodás nem lép szintet a közösségi kezelés irányába, addig a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás e téren csak látszateredményeket fog hozni. Hiába hangzik roppant kecsegtetőnek, hogy a 2000-es évek óta minden évben duplázódik a napelemes kapacitás a háztartási méretű kiserőművek piacán, ha ez az energiaközösségek irányába mutató egyértelmű elköteleződés nélkül történik.

A status quo csapdája

A klímaváltozás, a kimerülő energiaforrások nap mint nap szembesítenek bennünket azzal, hogy elkerülhetetlen megváltoztatni az energiáról való gondolkodásunkat és hiedelmeinket. Egyelőre azonban a status quo-hoz való ragaszkodás csapdájában élünk. Ahhoz, hogy kezeljük a nem is olyan távoli jövő energiakihívásait, meg kell ragadni a változtatás lehetőségeit, és nyitni az alternatívák felé. Az energiaközösségi modell a helyi adottságokra és igényekre szabható, ezáltal lehetővé teszi, hogy a közösségi alternatíva csak kis mértékben térjen el az eddigi energiapiaci gyakorlatoktól.

Ilyen „alacsonyan csüngő gyümölcs” lehet a társasházi villamosenergia-megosztás vagy az „önkormányzati energiaközösség”, ahol egy tulajdonos több telephelye között osztható meg az egyik épületen megtermelt villamos energia. Ezek a modellek kevés kockázattal járnak a felhasználók és a résztvevők számára. A KESZ Közösségi Energia Szolgáltató Nonprofit Kft. például három éve azon dolgozik, hogy azok a helyi partnerek, ahová napelemet telepít, képesek legyenek később egy helyi megújulóenergia-közösség magjaként saját támogatókat és akár egy későbbi villamosenergia-megosztásban majdani fogyasztókat maguk köré gyűjteni. Partnereivel olyan energiahatékonysági szerződést köt, amely az adott partner igényeire és lehetőségeire alakítható, és amit rendszeresen felülvizsgál a hatékonyság javítása érdekében.

Az új paradigma: energiaközösségek

Ám ahhoz, hogy az energiaközösségek megvalósíthassák a bennük rejlő lehetőségeket, mindenekelőtt meg kell oldani az integrálhatóságukat, ehhez pedig minden energiapiaci szereplőnek együtt kell működnie: fogyasztónak, energiakereskedőnek, hálózati engedélyeseknek. A jó megoldásokhoz sok-sok próbálkozás és sok-sok kudarc árán kidolgozott első megoldások kellenek, amiket a tapasztalatok alapján lehet tovább fejleszteni, tökéletesíteni. Ki kell dolgozni például a részleges alapú ellátási szerződéseket, meg kell oldani a fogyasztási adatok adatvédelmi szempontból is biztonságos továbbítását a szereplők között, termékeket kell fejleszteni a villamosenergia-megosztás adminisztrálására az energiakereskedőknél.

A paradigmaváltás sajátossága, hogy akkor tudunk váltani, ha már megvan az új paradigma. Számos jel arra mutat, hogy az energiapiacon az új paradigma az energiaközösségek modellje lesz.