A 78 milliárdos Klimt-rekord magyar története: Elisabeth Léderer egy győri nagyiparos gyermeke volt

Világszenzációként járta be a nemzetközi sajtót, hogy novemberben 236,4 millió dollárért, vagyis közel 78 milliárd forintért kelt el egy Gustav Klimt alkotta késői portré. A mű így minden idők második legdrágábban elárverezett festménye lett a Leonardo da Vincinek tulajdonított Salvator Mundi után – és ezzel a világ legdrágább modern kori festménye. A magyar médiumok is egymással versengve számoltak be az összegről, a licitharc izgalmairól, a műtárgypiac újabb csúcsáról. Arról azonban alig esett szó, hogy a portré modellje – igazság szerint nem Elisabeth Lederer, hanem Léderer Erzsébet – győri gyökerű volt. Nemcsak „bécsi kisasszony”, hanem egy magyarországi nagyiparos lánya, aki a Mosoni-Duna partjáról indult a közép-európai művészvilág felé. És ez nem valamiféle kényszeredett lokálpatrióta túlzás, hanem történeti tény.

Léderer Erzsébet apja, Ágoston – több osztrák gyár tulajdonosa, – a Győri Szeszgyár és Finomító igazgatója és főrészvényese, egyben a város iparosodásának egyik meghatározó szereplője volt. Annak a korszaknak volt kulcsfigurája, amikor Győr kalmárvárosból tudatos várospolitikával és radikális szerkezetváltással modern iparvárossá emelkedett. Az 1884-ben alapított, induláskor a csőd szélén álló üzem fennmaradását Léderer tőkéje, szakértelme és a Bécs–Győr között kiépített üzleti kapcsolatrendszere biztosította, amelyet német, osztrák és cseh hálózatokkal erősített. Irányítása alatt a korábbi „kvázi gyárból” modern nagyüzem lett: olyan háttéripari központ, amely hosszú időre a város egyik legmegbízhatóbb munkaadójává vált.

Igazgatósági tagként több vasúti és ipari részvénytársaság munkájában vett részt, elnökként irányította a városi és megyei takarékpénztárat. A Léderer-korszak 41 éve alatt az elhivatottságának köszönhetően virágzott fel a győri szeszgyártás. Korszerűsítette a gyárat, sínre tette a kereskedelmet, és arra is maradt energiája, hogy a Magyar Waggon- és Gépgyár – amely egészen a rendszerváltásig Győr legnagyobb iparvállalata volt – alapításában és fejlesztésében is részt vegyen. A győri sajtó százával számolt be a család jótékony adományairól. A városi újságok szerint neve „erkölcsi és anyagi garancia” volt – egyszerre a gazdasági életben és a szociális intézmények fenntartásában.

A 19. század második felében Győr ipari felemelkedése nem magától ment végbe. Gazdasági szerkezetét döntően azok a zsidó vállalkozók formálták át, akik az 1850-es évektől kezdve tőkét, technológiát és modern vállalkozási kultúrát hoztak a térségbe. Ők hívták életre például a vezető élelmiszeripari és gépipari üzemeket, megalapozták a textilipart, és létrehozták az olajgyárat és a gyufagyárat. A századfordulóra e vállalkozói réteg teremtette meg a győri kapitalizmus első stabil, többgenerációs ipari bázisát; 1910-re a város lakosságának 46,8 százaléka már az iparból élt, amivel Győr Magyarország legiparosodottabb településévé vált. Ebben a szerkezetváltásban játszott kiemelkedő szerepet Léderer Ágoston. Mindez egyben azt a társadalmi-kulturális hátteret is megteremtette, amelyből lánya, Erzsébet eljuthatott a bécsi modernizmus legszűkebb köreihez – egészen Gustav Klimtig.

Egy bérelt műhelyből indult birodalom

Léderer Ágoston életútját csak úgy érthetjük meg, ha látjuk azt a családi hátteret, amelyből elindult. A család története nem kastélyokkal és műkincsekkel kezdődött, hanem egy bérelt műhelyben, Észak-Csehországban. Ignatz Lederer 1820-ban született egy olyan korban, amikor a zsidó családok mozgását, házasságát és megélhetését még szigorú jogi korlátok szabták meg. Ignatz zsinagógai esküvőt tartott, és a bécsi központi temető izraelita parcellájában nyugszik. Mindez arra utal, hogy vallási kötődése fontos volt számára, még ha közösségi szerepvállalásáról nem is találni forrásokat.

A II. József türelmi rendelete által biztosított gazdasági szabadságot kihasználva Ignatz a cseh-morva térségben kezdett el vállalkozni. 1859-ben Leipában (ma Česká Lípa), majd 1867-ben Jungbunzlauban (ma Mladá Boleslav) kapott iparengedélyt kis, bérelt szeszfőzdéire. Ez a szerénynek induló családi vállalkozás lett később az 1895-ben Prágában bejegyzett „Jungbunzlauer Spiritus und Chemische Fabrik AG” alapja — egy olyan iparvállalaté, amelyet további gyárak alapítása követett, és amely Ignatz fiainak biztos gazdasági hátteret teremtett.

Ignatz kifejezetten innovatív volt: a burgonyaszeszről áttért a magasabb minőségű cukorrépaszeszre, és a gyártás melléktermékei, például a hamuzsír hasznosítása révén korát megelőző ipari környezettudatosságot mutatott. Az üveggyártástól a szappanfőzésig több ágazat is felhasználta termékeit. A vállalkozások sikeres felfuttatása gyors anyagi felemelkedést hozott a családnak. Ignatzra jellemző volt, hogy rendszeresen támogatta a helyi szegényeket.

A Monarchia egyik legkülönlegesebb műgyűjtő párja

A 19. század második felében hatalmas népmozgás indult meg a cseh–morva területekről Bécs felé, és a Léderer család is ezt a mintát követte. Ignatz halálakor, 1896-ban már Bécsben lakott. Meggyőződése volt, hogy az általa felépített iparbirodalom Bécsben válhat igazán jövedelmezővé és nemzetközileg beágyazottá. Ez a cseh–morva gyökerű, Bécsben központosodó, többágú vállalkozói háttér jelentette azt a gazdasági fundamentumot, amelyből később Léderer Ágoston győri pályája is kinőtt, és amelyre építve 1892-ben feleségül vette Pulitzer Szeréna Szidóniát. A szertartást zsidó rítus szerint a győri főrabbi vezette.

A Lédererek Bécs belvárosában éltek, de Győrben is jelentős birtokkal és ipari érdekeltséggel rendelkeztek. Otthonuk a századforduló művészeti életének egyik központja volt. Léderer Ágoston ekkorra már az 50 milliós Osztrák–Magyar Monarchia leggazdagabb ezer üzletemberének egyike volt. Családja jelentős szesz- és vegyipari tapasztalatokkal rendelkezett, ő maga pedig Bécsben tanulta a szakmát, majd külföldi tanulmányutakon képezte tovább magát.

A házasság társadalmi és gazdasági értelemben is kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult. A makói származású Pulitzer Szeréna Szidónia – akinek unokatestvéréről nevezték el később a Pulitzer-díjat – mai értéken mintegy 1,3 millió eurónak, félmilliárd forintnak megfelelő hozományt vitt a frigybe. Ez a tőke tette lehetővé, hogy Léderer Ágoston főrészvényesévé váljon a már említett győri szeszgyárnak, amelyet azután 41 éven át irányított. A család 1911-ben költözött Bécsből Győrbe, ahol Léderer magyar állampolgárságot is szerzett. A közgazdász és vegyész képzettségű nagyiparos a 20. század elejének egyik multimilliomosa lett. A gyár ma is áll, Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. néven működik. Ám a néhai igazgató neve ma már alig él a kollektív emlékezetben.

A Léderer házaspár nem csupán vagyonával, hanem művészet iránti szenvedélyével is kitűnt. Ágoston és Szeréna a Monarchia leglelkesebb műgyűjtői közé tartozott: rendszeresen megfordultak a párizsi, londoni, berlini aukciókon, ahol olykor elképesztő összegekért vásároltak. Ágoston rajongott az olasz késő reneszánsz és kora barokk művészetért. Egyedülálló 16. századi bronzgyűjteménnyel rendelkezett – olyannal, amilyen még a kor bécsi műpártolói között is ritkaságnak számított.

Szeréna érdeklődése inkább a modern kor felé fordult.Rendszeres vendége és vásárlója volt a Wiener Werkstätte kiállításainak, lelkes támogatójává vált a bécsi szecesszió művészetének és követőjévé mindannak, ami a századfordulós bécsi modernitást meghatározta. Extravagáns ruháit a kor híres divatkreátora, Emilie Flöge tervezte, gondolkodását Freud tanításai formálták. Vagyis mindazt képviselte, ami akkoriban a bécsi társasági élet szellemi és vizuális középpontját jelentette. Nem meglepő, hogy gyermekeik is ebben a világban nőttek fel. Erzsébet szobrászként, Erik pedig műgyűjtőként követte szüleik művészet iránti rajongását.Így aztán nem csoda, hogy a győri nagyiparos lánya a bécsi modernizmus legszűkebb köreibe kerülhetett.

Barátság, művészet és egy ikonikus portré születése

A századforduló táján a Léderer házaspár megismerkedett az akkor már egyre nagyobb hatású osztrák festővel, Gustav Klimttel, aki 1897-ben néhány művésztársával együtt látványosan kilépett a konzervatív szellemiségű Künstlerhausból, és megalapította a Wiener Secession nevű mozgalmat. A csoport célja az volt, hogy elszakadjon a hivatalos akadémikus művészet béklyóitól, és teret adjon a modern formáknak, az új esztétikának és a nemzetközi irányzatoknak. Ebben a pezsgő, újat kereső közegben találkozott a művészet iránt rajongó Léderer házaspár Klimttel — és innen vezetett az út ahhoz, hogy később Léderer Erzsébet legyen a festő egyik legjelentősebb portréalakja.

A Léderer házaspár tehát szoros és barátságos viszonyt ápolt a fiatal, tehetséges Gustav Klimttel, aki a századfordulón gyorsan a bécsi társasági élet egyik ünnepelt alakjává vált. Klimt sokféle témában alkotott, de különösen híressé vált arról, hogy megfestette kora előkelő asszonyait, köztük Léderer Szerénát is. A róla készült egész alakos portrét 1901-ben mutatták be a Secession 10. kiállításán, ami rövid időn belül Klimt egyik legismertebb alkotásává vált.

Szeréna rajongott a festő műveiért, és szó szerint vagyonokat fizetett azért, hogy bécsi otthonának szalonját Klimt festményei és rajzai díszítsék. A művészet iránti lelkesedése odáig terjedt, hogy Klimt egyik legprovokatívabb és legismertebb műve, a 24 méter hosszú Beethoven-fríz — legalább átmenetileg — Léderer Szeréna szalonjában talált otthonra. Ez a gesztus tökéletesen illusztrálja, milyen mértékben vált a család a bécsi modernizmus egyik legfontosabb mecénásává. És ennek a szoros személyes és művészeti kapcsolatnak lett később a gyümölcse az a portré, amely ma minden idők második legdrágább aukcionált festményeként szerepel, és amelynek modellje egy győri nagyiparos lánya volt.

Schiele és a Lederer család: egy győri művészbarátság

A Klimttel kialakított közeli kapcsolatnak köszönhetően a Léderer család megismerte a fiatal és rendkívüli tehetségű Egon Schielét is, akit Klimt kifejezetten jó barátjaként mutatott be nekik. Schiele gyorsan a család bizalmába férkőzött: a legidősebb fiúval, Léderer Erikkel festőórákon dolgozott együtt, mentoraként kísérte első lépéseit a művészeti pályán. 1911 fordulópont volt, ekkor költözött a Léderer házaspár Győrbe, Schiele egy teljes éven át vendégként élt a család otthonában. Ez az időszak Schiele életművének is fontos fejezete lett, ekkor festette meg a mára híressé vált képet a győri Kecskelábú hídról, és több portrét is készített Erikről. A Klimt–Schiele–Lederer kapcsolat ritka példája annak, amikor egy győri nagyiparos család a bécsi avantgárd szellemi és művészeti közegének szerves részévé válik.

Léderer Ágoston 1936-ban bekövetkezett halálakor Bécsben, az Innere Stadt egyik legpatinásabb utcájában lakott, közvetlenül a parlamenti negyed, a Justizpalast és a Hofburg közelében. Ez a lakcím egyértelműen a bécsi nagytőkés és felsőpolgári elitbe való beágyazottságát mutatja, azt, hogy családja a Monarchia fővárosának társadalmi és kulturális centrumában élt. A Wiener Salonblatt így búcsúztatta: „Komoly gyűjtőként részt vett minden nagyobb aukción, amelyet Párizsban, Londonban vagy Berlinben tartottak, és ezekre az eseményekre a nyugodt és kifejezetten okos úr oldalán egy imponálóan szép asszony is megjelent, akinek sötét, csillogó szeme mindenkit elbűvölt. A párt néhány évtized leforgása alatt olyan buzgó gyűjtőkként ismerték meg, akik tévedhetetlen szakértőkké váltak.”

1938-ban az Anschluss a Léderer családot is katasztrófaként sújtotta. A Jungbunzlau-i céget a nemzetiszocialisták árjásították, a család minden vagyonát elkobozták. Szeréna 1938-ban teljesen kisemmizve – magyar állampolgár lévén – Magyarországra menekült, és itt halt meg 1943-ban. Lányuk, Erzsébet – akitől az Anschluss után árja férje hirtelen elvált – szintén kifosztottan érkezett Magyarországra, édesanyját csak egy évvel élte túl. A két fiútestvér, Erik és Fritz 1938-ban külföldre menekült. Erik a feleségével Genfben telepedett le, ahol 1995-ben bekövetkezett haláláig szülei vagyonának visszaszerzését tűzte ki élete fő céljának, ami lehetetlen vállalkozásnak bizonyult. A Léderer házaspár Klimt-gyűjteményét a nácik egy alsó-ausztriai várba szállították, és mielőtt kivonultak volna Ausztriából, 1945. május 8-án a kastélyt, amelyben a műkincseket, festményeket tárolták, aláaknázták és felgyújtották.

A hazai sajtóban ez elsikkadt, megálltak az árnál, valamint Erzsébet holokauszt előli megmenekülését emelték ki, ám a győri kötődésről – arról, hogy a város egyik legfontosabb ipari dinasztiájának gyermekéről van szó – alig esett szó. Mintha a portré mögötti magyar történet láthatatlan lenne. Mintha Győr modernizációjának zsidó nagyiparosai nem írták volna be nevüket a város történetébe. Pedig ezek a vállalkozók voltak azok, akik munkájukkal ipari pályára állították Győrt, és egészen a II. világháborúig biztosították a város fejlődését. És aki ezt a hálózatot Bécshez kötötte, integrálta és országos rangra emelte, az a Léderer Ágoston volt, akinek lánya a világrekordot döntő műalkotás főszereplője. Mintha a portrénak nem volna magyar vonatkozása, nem tartozna ugyanahhoz a történethez, amelynek végpontja ma egy Klimt-remekmű lett a Sotheby’s árverésén.

Pedig érdemes kimondani: ez a portré magyar történet is. Klimt világrekordot döntő képe bár Bécsben készült, de gyökerei mélyen a győri iparváros talajába nyúlnak. Az egészalakos képmás nemcsak művészettörténeti remekmű, hanem egy magyar zsidó felemelkedéstörténet vizuális lenyomata. Egy korszaké, amikor zsidó és nem zsidó vállalkozók közösen formálták Győr arculatát, és amikor e város ipara már nemcsak Magyarország, hanem Európa gazdasági térképén is helyet követelt magának.

A Klimt-rekord tehát nem csak műkincspiaci hír. Egy nő emléke, aki a lehető legmagasabb presztízsű művészeti ikonográfiában jelenik meg — és aki ezzel visszahozza a felszínre azt a várost, azt a családot, azt a gazdasági-kulturális világot, amelyből elindult.