A hazai áramtermelés több mint felét a megújulók adták májusban

A hazai áramtermelés több mint felét a megújulók adták májusban
Úszó naperőmű Szegeden – Fotó: Oláh Tamás / MTI

A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek.

  • Ez szinte biztosan rekord: eddig egyszer fordult elő 50 százalék feletti havi mutató, tavaly júniusban, de a mostanitól akkor is elmaradt a megújulók részesedése.

Számokban: a Mavir adatai szerint nem meglepő módon a legnagyobb részesedése a napelemeknek volt, ezek adták a termelés 46 százalékát.

  • A napelemeken belül az ipari létesítmények részesedése a 30 százalékot közelítette, a lakossági napelemeké 13 százalékon állt, míg a saját célra termelő vállalati erőművek már a teljes hazai áramtermelés 3 százalékát biztosították.
  • A naperőművek mellett a nukleáris energiának volt még érdemi részesedése: a paksi erőmű a teljes termelés bő harmadát adta. A gázos erőművek 9, az összes többi megújuló 6 százalékkal járult hozzá az áramtermeléshez.

Előzmények: a megújulók – és ezen belül főleg a napelemes termelés – felfutása nagyon látványos volt az elmúlt években.

  • Tíz éve a részesedésük még nem érte el a 10 százalékot, tavaly azonban már a 33 százalékot is meghaladta (pdf). Az idén pedig az első öt hónap átlaga a tavalyi szintet is felülmúlta némileg.

Mi várható? Nyilván sok múlik az időjáráson, de a korábbi évek tapasztalatai alapján a júniusi termelés a májusinál is magasabb lesz.

  • Azaz jó esély van rá, hogy ebben a hónapban újabb rekord születik, és a megújulók részaránya a termelésen és a felhasználáson belül is tovább emelkedhet.

Felülnézet: mivel Magyarország a hazai áramigény 20-25 százalékát importból fedezi, így a megújuló termelés fogyasztáshoz viszonyított aránya alacsonyabb a termelésen belüli részesedésnél.

  • Az elmúlt évek növekedésének köszönhetően azonban tavaly már a felhasznált villamos energia 27,5 százalékát megújuló erőművek állították elő.
  • Az idén ez az arány szinte biztosan tovább nő, ami azt jelenti, hogy tovább közelíthetjük a Nemzeti Energiastratégiában 2030-ra belőtt 31,2 százalékos mutatót.
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!