Az üzemanyagárstop nélkül 18 százalék lenne az infláció

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Több mint két évtizedes csúcsra emelkedett az infláció júliusban, ám a hatósági üzemanyagár nélkül még ennél is sokkal magasabb lenne a mutató.

A 2000-es években még egyszer sem mértek olyan magas inflációt Magyarországon, mint idén júliusban. A Központi Statisztikai Hivatal keddi gyorstájékoztatója szerint a fogyasztói árak éves összevetésben 13,7 százalékkal emelkedtek az előző hónapban, amely még a szintén két évtizedes rekordnak számító júniusi adathoz képest is jelentős gyorsulás.

Ebben az adatban ráadásul a hatósági ár miatt nincsen benne az üzemanyagárak globális elszállása. A KSH a kimutatásban 480 forintos benzinnel és dízellel számolt. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos inflációs adatban kevesebb mint 7 százalékos üzemanyag-drágulás szerepel 2021 júliusához képest.

A piaci árak azonban ennél jóval magasabbak voltak, és már júliusban is akadtak olyan piaci szereplők, akik ennyiért vásároltak. (Igaz, ők nem a végfogyasztók, a lakosság számára végig 480 forint volt a benzin és a gázolaj, minden bizonnyal ezért számolt ezzel a statisztikai hivatal is.) A holtankoljak.hu adatai szerint júliusban a dízel valós ára 738 és 812, a benziné pedig 693 és 784 forint között mozgott. A 95-ös esetében a havi átlag 749,9, a gázolajnál pedig 781 forint volt*

A napi adatokat figyelembe véve.

. Előbbi 67, utóbbi 74 százalékos áremelkedést jelent egy év alatt.

A KSH adataiból az látszik, hogy a két típus fogyasztását eltérő súllyal veszik figyelembe, de piaci árral kalkulálva

így is 70 százalék körüli lehetett az üzemanyag átlagos drágulása.

Az inflációt ugye úgy számolja a hivatal, hogy egyesével megnézi az általa összeállított fogyasztói kosárba tartozó termékek árának változását (ezek a reprezentánsok), és megszorozza ezt egy olyan aránnyal (súllyal), amely az adott termék jelentőségét mutatja a lakosság átlagos fogyasztásában. Ezekből a szorzatokból pedig végül kijön egy átlagos árváltozás.

Az üzemanyag jelentősége kifejezetten nagy, 6,46 százalékos a KSH által összerakott fogyasztói kosarában, így annak nagyobb mértékű áremelkedése a teljes inflációt meg tudja dobni. Ez történne most is, amennyiben piaci árral kalkulálnánk. Ha a KSH által figyelembe vett 6,6 százalékos üzemanyag-áremelkedés helyett a holtankoljak.hu adataiból adódó 70 százalékossal számolunk, akkor a teljes inflációs mutatóra nem 13,7, hanem 17,9 százalék jön ki.

Mindez azt jelenti,

hogy a lakosság számára fenntartott üzemanyag-árstop nélkül már júliusban közel 18 százalékos lett volna az infláció.

Ez európai szinten is magas. Az Eurostat első becslése szerint (pdf) az eurózónában ennél nagyobb mutatót csak a balti államokban mértek.

Kövess minket Facebookon is!