Úgy nem szállt el az infláció hivatalosan, hogy valójában elszállt

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Az élelmiszerek ára nőtt, az üzemanyagé csökkent. Csak az előbbiből sokkal többet, az utóbbiból sokkal kevesebbet veszünk.

A globális járványhelyzet miatt egy pillanat alatt állásig fékezett a világgazdaság, óriási zavarok vannak a korábban kifeszített ellátási láncokban, ráadásul az emberek félve merészkednek csak a boltokba, miközben a legszívesebben évekre betáraznának csirkemellből és túlélőfelszerelésből. Egyszerre változtak meg pillanatok alatt a fogyasztói szokások, és jött egy hatalmas kínálati és keresleti sokk, miközben még a forint is soha nem látott mélységbe hullott. Sejteni lehetett, hogy ez érdekes hatással lesz a fogyasztói árakra.

A KSH ma közzétett inflációs adata ehhez képest azt mutatja, hogy az éves fogyasztói árindex a februári 4,4 százalékról 3,9 százalékra mérséklődött márciusban. Ez azonban a jelenlegi helyzetben nem mond sokat.

A következő ábráról már jobban le lehet olvasni, hogy mi történt.

Az élelmiszerek ára jelentősen nőtt egy hónap alatt – igaz, az egyes termékeket vizsgálva jelentős eltérésekkel –, ami visszatükrözi a vásárlói rohamot. Az üzemanyagok ára viszont, köszönhetően a globális fejleményeknek, annak ellenére visszaesett, hogy a forint sokat gyengült a hónap folyamán.

A baj csak az, hogy míg élelmiszerből a szokásos forgalom többszörösét vásárolták a magyarok, részben a felhalmozás, részben a munkahelytől és éttermektől való távolmaradás (ezért több otthoni étkezés) miatt, addig üzemanyagból lényegesen kevesebbet fogyasztottak. Ha például a Waze aktív felhasználóiból indulunk ki, Budapesten a felére-harmadára csökkent az autóforgalom.

A KSH azonban ilyen rövid idő alatt nem nyúlhat a súlyokhoz, azaz nem súlyozhatja át azokat a tételeket, amelyekből felépül a fogyasztói kosár. Ezért a mostani fogyasztói árindexben ugyanúgy 26 százalék az élelmiszerek aránya, és változatlanul 7,1 százalék az üzemanyag részesedése – miközben ez a valóságban az előző hónapban jelentősen megváltozhatott. A két ellentétesen mozgó kategória azonban látszólag kiegyenlítette egymást.

A tíz-hússzorosára dráguló, sőt egyenesen beszerezhetetlenné vált arcvédő maszkok hatása szintén nem jelentkezik a statisztikában, ami ebben az esetben is teljesen érthető: korábban ez nem volt szemmel látható tétel, a későn eszmélő magyarok viszont sokat fizethetnek ezekért gyanús webáruházakban. De az átmeneti áruhiány számos élelmiszer árát is megbízhatatlanná tette. Egyszóval az ilyen zavaros helyzetekben érdemes a szokásosnál is nagyobb távolságtartással kezelni a gazdasági statisztikákat.

Kövess minket Facebookon is!