Irak
Irak elkezdi annak a tömegsírnak a feltárását, ahol az Iszlám Állam több ezer áldozata lehet
A művelet kezdetben a látható emberi maradványok és a felszíni bizonyítékok összegyűjtésére korlátozódik.
Tűz ütött ki egy nemrég nyitott iraki plázában, legalább 61-en meghaltak
Gyerekek is áldozatul estek a kuti tragédiában. Az iraki belügyminisztérium tájékoztatása szerint 14 áldozat szénné égett, azonosítani se tudták még őket.
Kalasnyikovokból raktak máglyát, így kezdi a fegyverletételt a Kurdisztáni Munkáspárt
A PKK 50 évig harcolt a török kormánnyal, májusban bejelentette, hogy leteszi a fegyvert.
Egy gyermekelhelyezési vita miatt történhetett a passaui gázolás
Korábban már be kellett avatkoznia a rendőrségnek a Németországban élő iraki pár vitáiba.
„Tudod, azt akarta, hogy véres legyen a kése” – megpróbálhatták eltussolni a brit elit katonák...
Az SAS és SBS brit különleges erők egyes tagjai sportot űztek az alvó, sebesült, fegyvertelen felnőttek, sőt akár gyerekek agyonlövésében Afganisztánban vagy Irakban. A kivégzettek holtteste mellé...
„Megbilincselték, majd lelőtték” – gyerekek kivégzéséről, pszichopata bajtársakról számoltak be a...
Több mint harminc szemtanú beszélt a BBC-nek az Afganisztánban és Irakban elkövetett gyilkosságokról.
Alig lehetett látni a homokviharban, ami több mint 1500 irakit juttatott hétfőn kórházba
A látótávolság kevesebb, mint egy kilométeres volt a narancssárga porfelhő miatt, és valószínűleg egyre gyakoribbak lesznek a hasonló esetek.
Együtt is működött, meg nem is az Orbán-kormány a USAID-del
Ugyan diplomáciai iratok szólnak egy megállapodás aláírásáról, a magyar külügy szerint nem amerikai pénzből segítettek az üldözött keresztényeknek.
Reuters: Megölték az Iszlám Állam iraki és szíriai szárnyának vezetőjét
Irak miniszterelnöke pénteken bejelentette, hogy az iraki biztonsági erők az Egyesült Államok vezette koalíció csapatainak segítségével végeztek a terroristával.







