Elrendelték a nyomozást az Orbán János Dénesnek kifizetett százmilliós jogdíjak ügyében

Nyomozás indult Nagy Ervin kulturális államtitkár feljelentése nyomán az Orbán János Dénesnek kifizetett több mint 412 millió forintnyi jogdíj ügyében – erősítette meg a 444 információját a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint „a BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt, az eljárás folyamatban van”.

Július elején derült ki, hogy az Orbán János Dénes szakmai irányítása alatt álló Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) a 2026-os választások előtti egy évben több mint 412 millió forintért, mintegy 1,16 millió euróért vásárolta meg Orbán János Dénes több szövegének felhasználási jogait. A KMTG a jogokat Orbán János Dénestől mint magánszemélytől vásárolta meg, miközben Orbán János Dénes a szervezet szakmai vezetője is volt egyben.

Orbán János Dénes később azt mondta, hogy visszavásárolná a műveit a KMTG-től. „A közérdek mellett nekem a legnagyobb érdekem, hogy tisztázzam ezt az ügyet és a becsületemet” – írta nyílt levelében, amelyet Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek címzett. Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Az Orbán János Dénesről szóló portrénkat itt olvashatja, vele készült interjúnkat pedig itt.

Kövess minket Facebookon is!