Minden évszak tökéletesen alkalmas a társasjátékozásra, de az ősz kiváltképpen. Amikor már délután besötétedik, folyton esik az eső és hideg az idő, az egyik legjobb dolog meleg tea mellet társasozni. Most öt újonnan megjelent játékot mutatunk be ehhez, amik között van szórakoztatóan kaotikus és megfontolt stratégiát igénylő is.
Kerge futam
A Kerge futam semmilyen szempontból sem komoly játék, de aki nem akarja véresen komolyan venni, az remekül fog szórakozni vele. Igazából nem is új játék, több mint húsz éve jelent meg eredetileg Mágikus atléták címen, de idén a kinézetét és a szabályokat is átdolgozták, ez utóbbit ráadásul a Magic the Gathering kártyajáték legendás tervezője, Richard Garfield tette. Első pillantásra a Kerge futam nem hogy élvezetes, hanem igazán büntető játéknak tűnik, a társasjátékok sötét középkorának (ami a hetvenes évek végéig tartott) dobj és lépj típusú játékait idézi fel, még olyan is van benne, hogy valaki kimarad egy dobásból és olyan is, hogy csak pontos dobással lehet beérkezni a célba. Az eredmény mégsem frusztráló, hanem vicces.
Az alap nagyon egyszerű: a játékosok sorban dobnak kockával, lépnek, amennyit dobtak és az első kettő kap pontokat, négy verseny van, a legtöbb pontot gyűjtő nyer. Igazán izgalmas attól lesz a dolog, hogy a versenyek előtt a véletlenszerűen felkínált versenyzőkből mindenki kiválaszt négyet. Minden versenyzőnek van valamilyen speciális képessége és a négy verseny során mindegyik rajthoz kell hogy álljon, az egyes versenyek előtt dönthetjük el, hogy melyik. A versenyek két különböző pályán zajlanak, az egyikben mindenféle speciális mezők is vannak, a másikban ilyen izgalmakra nem kell felkészülnünk. A későbbi versenyek megnyerése egyre több pontot ér, ezt is érdemes figyelembe venni a választásnál.
Az egyes képességek elsőre egészen meglepőek lehetnek, Nyakigláb például dobás helyett dönthet úgy, hogy öt mezőt lép, Fántáztikus kétszer is újradobhatja a kockát lépés előtt, ha Tátika egy olyan mezőre lép, ahol egy másik versenyző áll, azt egyszerűen megeszi. A játék attól lesz zseniális, hogy egyik versenyző sem jobb a többinél, az hogy éppen mennyire hatékonyak nagyon függ attól, hogy kivel állnak szemben és attól is, hogy éppen hogyan alakulnak a dobások. Ez persze azt is magával hozza, hogy nagyon nagy stratégiákra nem lesz lehetőségünk, de ha átengedi az ember magát a kibontakozó káosz élvezetének, jól fog szórakozni.
Ebben sokat segít a játék esztétikája is, ami leginkább a Sárga tengeralattjáró rajzfilmet idézi meg. Az illusztrációk tökéletesen illeszkednek a játék hangulatához, semmit nem lehet komolyan venni. Minden versenyzőnek külön figurája is van, a teljes mezőt magában elfoglalónak például egy óriási baba. Bónusz öröm, hogy a játék teljesen környezetbarát csomagolásban érkezik, semmi műanyag, a kártyákat is csinos zacskóban találjuk benne.
Robo rescue
A kinézetére nem panaszkodhat a Robo rescue sem, a táblák kétrétegűek, a játékosok jókora, részletesen kidolgozott műanyag figurákat mozgathatnak rajtuk, és mindenkinek van egy saját 3D-s űrhajója is, amire a hajtóműveket rakosgathatja. A célunk ugyanis ez: az űrhajónk felszerelése hajtóművekkel, hogy el tudjuk hagyni a Marsot. A történet szerint az emberek elmentek a bázisról, de otthagyták a robotokat, akik szintén szeretnének visszatérni a Földre, ehhez viszont meg kell javítaniuk a bázison maradt űrhajók valamelyikét. Jó robotok módjára a pályán programozva mozoghatunk, a robotunk mozgását programkártyákkal végezhetjük el. Ilyen kártyákból egyet, vagy ha van hozzá speciális kártyánk, akkor kettőt is kijátszhatunk.
Minden kártyával két mezőt mozgunk, az elsőt mindenképpen előre, a második lépés lehet fordulás. A lépések után akciókat hajthatunk végre a mezőn, ahova érkeztünk. A legtöbb mezőn az akciók egyszer használatosak, ha valaki végrehajtotta őket, eltűnnek, kivéve a programkártyák húzását, azt akárhányszor meg lehet csinálni. A lépéseink tervezéséhez módosító lapokat is lerakhatunk, amivel fordulni, másokat eltolni vagy éppen csak egy mezőt lépni lehetünk képesek, ezek okos használata adja a játék velejét, ilyen módosító lapokat szintén a mezőkről szedhetünk össze. Nem programozós játékról van szó a szó eredeti értelmében, a vérbeli programozós Colt Expressben vagy a Twin Tin Robotsban a kihívás az, hogy előre lássuk át, miként fog változni a tábla a többiek lépésével és erre készüljünk fel – itt erre nincsen szükség, a tervezést a saját körünk előtt kell megtenni.
Azt gondolhatná az ember, hogy egy elhagyott marsi kutatóbázison nem nagy ügy hajtóműveket összeszerelni, főleg, hogy erre többféle módunk is van. Elég, ha olajat gyűjtünk össze, vagy processzorokat, esetleg kábeleket kell összekötni a megfelelő módon. A bolygó elhagyásához elég három hajtóművet összerakni, lehetőségünk pedig akár hatra is lenne. A gond csak az, hogy a legtöbb dolog véges mennyiségben van jelen, hiába lehet az olajat egyszerűen összeszedni, ha közben mások is rástartolnak erre, nem biztos, hogy sikerülni fog, mivel eltűnnek az ilyen akciók. Biztosan rá leszünk kényszerítve arra, hogy a startégiánkat többször is módosítsuk a játék során, ahogyan a megszerzett utasítás és módosító lapoknak is ki vagyunk szolgáltatva.
Szerencsére azért pár lépésre előre lehet gondolkodni és lehetetlen helyzetbe sosem kerülünk. A hajtóműbeszerzés különféle módjai magukban is külön fejtörők, a kábeleknél például egy külön táblára rakjuk ki a vezeték lapkákat, míg processzort többlépéses kombinációval lehet csak megszerezni. Kicsit van lehetőség a keselyű viselkedésre is, a kapcsolók felkapcsolásával megadjuk a lehetőséget a többieknek is, hogy megszerezzék, amiért megdolgoztunk, de azért nem ez lesz az a játék, ami évtizedes barátságokat dönt romba. Az volt az érzésünk, hogy a Robo Rescue kifejezetten jó helyen van a kisgyerekeknek való bábu tologatás és az agyrohasztó feladvány között. A kinézetével kisebbeket is be lehet húzni a játékba, de azoknak is tartogat meglepetést, akik a mélyebb játékokat szeretik.
Csodálatos teremtmények
A modern társasok egyik nagy trükkje, hogy úgy tűnnek egyszerűbbnek, hogy a szabályaik java részét nem a szabálykönyvbe rakják, hanem külön kártyákra telepítik. A Csodálatos teremtményekben is egy jó vastag pakli kártyát kapunk, ezeken vannak a nevezett teremtmények, mindegyik külön tulajdonságokkal – hasonló ez a Fesztáv vagy az Ark Nova megoldásához, ahol szintén állatokat rakosgatunk ki kártyákkal. Itt egy fantasztikus szigetet fedezhetünk fel és gyűjthetjük össze a sokban a Pokémonokra hajazó lényeket. Van három figuránk, ezeket rakhatjuk le a térkép mezőire és a szomszédos mezőről gyűjthetünk be az adott terepnek megfelelő állatot a felkínált nyolc közül. Dönthetünk úgy is, hogy nem állatkártyát veszünk fel, hanem eleséget gyűjtünk, minden terepről másfélét lehet. Az eleségek ahhoz kellenek, hogy a kártyákat a kezünkből játékba hozzuk. A lerakott lapok képességei aktiválódnak, a többségé csak egyszer, a kijátszásukkor, de vannak olyanok, amikhez energiatölteket kell használni, olyanok, amik a játék végén adnak pontokat és olyanok is, amiknek a hatása folyamatos.
Természetesen ebben a játékban is remek kombókat lehet összerakni, amikor az egyik akció indítja be a másikat és a játék vége felé egy körben már ötször annyi dolgot tudunk megcsinálni, mint az elején. A játék nem adott számú körig tart, különféle teljesítményekért kupákat lehet szerezni és akkor ér véget a játék, amikor ezek elfogynak. A végtelenségig nem lehet húzni a dolgot, amikor mind a három figuránk lent van a térképen elkerülhetetlen lesz, hogy egy pihenés akcióval visszavegyük őket, egy idő után minden ilyen akciónál ki kell dobni egy kupát, tehát el kezd közeledni a játék vége. A kupákat legtöbbször az előre megszabott célok teljesítésével vihetjük el, ehhez adott típusú (hal, madár, rovar stb.) állatból kell adott számít összeszedni, aki hamarabb teljesít egy ilyen célt több pontot kap a játék végén. A térképről, és mindenféle állati képességekkel, tojásokat is szerezhetünk, ezek afféle egyszer használatos állatok a célok teljesítéséhez.
A Csodálatos állatok egyik erénye, hogy nagyon jól néz ki, minden játékosnak más figurája van, minden kártyán jópofa rajz szerepel. Mindenkinek van egy, a játék elején választott kapitánya is, ezt ráültethetjük a figuránkra és mágnes gondoskodik arról, hogy rajta is maradjon, a kapitányt felültetni meglepően remek érzés, főleg, hogy ez a figura azután mindenféle extra képeségekkel is rendelkezik. Kifejezetten jók az állatok nevei is, nem állja meg az ember, hogy hangosan jelentse be, hogy most éppen egy zuhagányt vagy egy sasugárt rakott le. Miközben nagy élvezettel rakjuk le figuránkat meg az állatos kártyákat az is feltűnhet, hogy egy remekül összerakott játékról van szó, nincsen benne olyan dolog, amit más játékban ne láttunk volna, de ezek az ismerős részek itt kifejezetten élvezetesen vannak összeillesztve és egy kifejezetten komplex, nem kisgyerekeknek való játék lesz a végeredmény.
Erdészet
Ha valakinek már elege van abból, hogy varázslókkal, sárkányokkal, földönkívüliekkel vagy antropomorf állatokkal kell játszania, hanem szeretne egy olyan társast, ami a valóságban gyökerezik, az Erdészetnek biztosan örülni fog. Ebben a játékban a fenntartható erdőgazdálkodás a célunk: nem elég kivágni a fákat, ültetni, gondozni is kell, az erdészeti infrastruktúrára is figyelni emellett. A szabálykönyvben részletesen olvashatunk az erdőgazdálkodásról, bizonyítva, hogy itt aztán tényleg valóságos dolgokról van szó. A játék tíz körön át tart, minden körben akciópontokból gazdálkodhatunk. Kezdetben csak szerény háromból, de a játék során fejleszthetjük ezt a képességünket, hogy egyre több dolgot tudjunk megcsinálni.
A játéktábla közepén van maga az erdő, amit folyók választanak három régióra, azon belül az egyes mezőkön az ötféle fafajta valamelyike nő, a játéktábla szélén van a fafeldolgozó három mezője, ahol mindenféle épületekben kezdhetünk valamit a már kitermelt fával. A táblán mindenkinek két figurája van, egy munkagép az erdőben és egy igazgató a fűrésztelepen. A saját körünkben ezekkel mozoghatunk és hajthatunk ezt követően végre akciókat. A munkagép kivághat fát, ami rögtön a raktárba kerül, újratelepíthet kivágott erdőt, amihez facsemeték kellenek, gondozhatja az erdőt, ami mindenféle jutalmakkal jár és építhet épületeket az egyes erdőmezők közé vagy a folyóra. A munkagép nem léphet olyan mezőre, ahol áll valaki más és a folyón átkelésért is fizetnie kell, amíg hidat nem épít valaki az adott helyre. Az igazgató a három helyszín közül bármelyikre mehet, de érdemes olyan helyre mennie, ahol nem áll más, mert akkor jutalmat kap.
Itt a legfontosabb akciók a szerződések, amiket begyűjthetünk, ezek teljesítéséből lesz a pontjaink zöme, valamint a kivágott fa kezelése. A fát lehet szárítani, pácolni és gyalulni, más-más helyeken, a szerződések pedig valamilyen fajta és valamilyen módon kezelt fát követelnek meg. a szerződések többségénél nagyobb bónuszt kapunk, ha extra feltételeknek is megfelel a beadott fa, de az elején érdemesebb lehet csak gyorsan begyűjteni amit tudunk. Az egyes famegmunkáló helyeket fejleszteni is lehet, ilyenkor azért is kapunk jutalmat, ha más játékosok használják.
A játék nagyon kedvesen lökdös egy irányba, hogy mit érdemes csinálni, például a fűrésztelepnek arra a részére menni, ahol nem áll más. Egyes akciókkal csillagokat is kapunk, amivel a jutalom mezőn lépdelhetünk körbe és minden megtett kör után választhatunk valami jutalmat, mivel ez a legfőbb módja annak, hogy növeljük a körök elején kapott akciópontjainkat, a játék elején mindenképpen érdemes erre figyelni. A fagondozás és a faültetés egy-egy külön fejtörő, négyzetrácsokat kell ügyesen kitölteni, hogy feloldjuk a jutalmakat. A játék megjelenése hozza azt a no-nonszensz megközelítést, amit a téma is, egy pillanatig sem érezzük, hogy elrugaszkodnánk a valóságtól. A játék élménye egy kicsit olyan, mintha egy bonyolult Excel táblát kellene menedzselnünk, de egyrészt valószínűleg maga az erdőgazdálkodás is olyan lehet, másrészt ez egy kifejezetten élvezetes Excel-tábla (főleg azoknak, akik képesek meglátni a szépséget egy Excelben). A játékosok közötti interakció is kifejezetten barátságos, ugyan lehet, hogy mások learatják majd előttünk azt az erdőt, amit kinéztünk magunknak, de mindig lesz majdnem ugyanolyan jó B opciónk is. A saját rendszerünk fejlesztésére pedig nagyon sok lehetőségünk van, akár az épületek építésével, akár az erdőgondozással és telepítéssel sokféleképpen tudjuk elérni, hogy egyre hatékonyabbak legyünk. Elsőre talán nagy falatnak tűnhet, de azzal, ahogy terel minket a játék azt is segíti, hogy átlássuk mi történik és mit érdemes csinálni. Ha éppen nem lehet kirándulni, az Erdészet jó délutáni elfoglaltság.
Entrópia
Első pillantásra az Entrópia szigorúan tudományos játéknak tűnhet, a játéktáblán ott van például a Hertzsprung-Russell csillagfejlődési táblázat egy változata, és a címét is egy nehezen érthető termodinamikai fogalomról kapta – de nem kell félni, hogy kozmológiai tudás nélkül nem lesz esélyünk benne. Naprendszereket építünk egybe és a bolygókon életközösségeket hozunk létre, de a lényeg, hogy közepesen nehéz euró típusú társassal van dolgunk, amiben nem a konfrontáción van a lényeg és ahol véletlen szerepe nem jelentős, a szimuláció helyett fontosabb a feladvány és a játékélmény.
A központi tábla két külső gyűrűjén vannak az akciómezők ezekkel lesz a legtöbb dolgunk, a nagyobb részt viszont a csillagok, bolygók, élőlények foglalják el, amikből összerakjuk majd a saját világunkat, itt jutott hely a céloknak is, amiket győzelmi pontokért teljesíthetünk majd. Mindenkinek van egy kisebb saját táblája is, ezen a fejleszthető képességek kaptak helyet. A körében mindenki lép a figurájával legfeljebb három mezőt (összesen hat van), de érdemes minél kevesebbet lépni, mert annál vaskosabb bónuszokra számíthatunk. Ha valaki más már áll az adott mezőn, akkor is léphetünk oda, de csökken a megszerzett bónusz, ez egy kifejezetten emberbaráti munkáslehelyezős rendszer. A külső körön vannak az egyszerűbb akciók, a belső körön levőkhöz viszont a háromféle teremtésjelzőnk küzül kell a megfelelőt letenni. Ezek a jelzők addig a táblán maradnak, amíg egy teljes kört meg nem teszünk, így éri el a játék, hogy mindenféle dologgal foglalkozzunk. Egy idő után egy joker teremtésjelzőnk is lesz, ami nagyban bővíti a lehetőségeinket.
A különféle akciók között van, hogy csillagot szerezzünk be vagy fejlesszünk, bolygót vegyünk a csillagrendszerünkbe (mindegyikben kettő lehet, de akárhány csillagrendszert létrehozhatunk), élőlénykártyákat szerezzünk be, kijátsszuk ezeket valamelyik bolygónkra, a bolygókon életközösségeket alkossunk, aszteroidákat fogjunk be vagy használjuk a csillagaink képességeit. Mindezekhez háromféle erőforrást használunk, energiát, anyagot és az entrópiát. Az egyes bolygókon lehetnek baktérium, növény és állat jelölők is, van olyan akció, amihez ilyenekkel kell fizetni. Az élőlények kijátszásához a bolygónak megfelelőnek kell lennie, amit a csillagon és bolygón levő ikonok jelölnek. Az egyszerű baktériumoknál még könnyű ezeknek megfelelni, de az állatok esetében már nem fog anélkül menni, hogy egy vagy két aszteroida befogásával ne bővítenénk a rendszer és az is lényeges, hogy a csillag fejlettebb legyen. Megéri az állatokra hajtani, mert azok győzelmi pontokat adnak. A játék addig tart, amíg az elérhető célok közül kettőt maximálisra teljesült, tehát nem szabott a körök száma.
A játék élménye sokban hasonlít az egy éve bemutatott Civolutionre, amit akkor a társasjátékok behemótjának neveztünk. Az Entrópia egy pillanatra sem érződik behemótnak, sokkal felhasználóbarátabb és a játékélménye nagyon hasonló (az ára is lényegesen barátságosabb). Megadja azt az érzést, amikor egy-egy jól sikerült kombinációval egyszerre több dolgot is meg tudunk csinálni és ettől nagyon okosnak érezzük magunkat, ami sokaknak, akik ilyen összetettebb társasjátékra szánnak két-három órát az életükből kifejezetten jól esik. Nagyon jól néznek ki a szemünk láttára megszülető csillagrendszerek és életközösségek, az élőlénykártyák rajzai a klasszikus sci-fiket idézik, tényleg érezheti azt az ember, hogy valamiféle omnipotens lényként teremt világokat. Ennél többet pedig mit lehetne egy játéktól várni?
(A játékokat a kiadóiktól kaptuk kölcsön kipróbálásra.)
