Nagyon is jól élek nélküled

A kritika spoilereket tartalmazhat.

A Hogyan tudnék élni nélküled? rekordot döntött a magyar mozikban, a közel egymilliárd forintos állami gyártási támogatással készült romantikus-zenés filmre több mint egymillióan váltottak jegyet, ezzel a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film lett a mozikban. A Demjén Ferenc slágereire épülő produkció olyan sikert ért el, amire évtizedek óta nem volt példa a magyar filmgyártásban, így nem meglepő, hogy elkészült a folytatása.

A második részre még több pénzt szavazott meg a Nemzeti Filmintézet, a gyártásra összesen 1,3 milliárd forintot kaptak. A rendezőt lecserélték, Orosz Dénes (Coming Out) helyére Dyga Zsombor (Sárkányok Kabul felett) érkezett, a forgatókönyvet viszont ugyanúgy Goda Krisztina és Kormos Anett írta.

Az első rész sikerének egyik kulcsa a nosztalgia volt. A kilencvenes évek Balatonjához rengeteg magyar embernek kötődnek személyes emlékei, a Demjén-dalok pedig önmagukban is képesek előhívni ezeket. A készítőknek nem kellett különösebben pontos képet festeniük a korszakról, elég volt néhány régebbi ruha, autó és egy olyan idealizált világ, amiben az emberek legnagyobb problémája az volt, hogy éppen kibe szerelmesek. Ahogy az első részről írt kritikánkban is megjegyeztük, a film gyakorlatilag a romantikus vígjátékok összes jól bevált közhelyét a kilencvenes évek Magyarországára helyezte.

A folytatás hat évvel az első film múltban játszódó eseményei után veszi fel a fonalat, 2000-ben járunk, vagyis még mindig nagyjából negyedszázaddal az első rész jelenben játszódó befejezése előtt. Az ezredforduló Magyarországát egyébként egészen jól sikerült megidézni a film elején, a díszletek és a ruhák is hűen tükrözik a korszakot, sajnos ez a fajta odafigyelés azonban a játékidő előrehaladtával valahogy fokozatosan eltűnik.

A szereplők közül mindenki egészen jól boldogul az életével. Eszternek (Törőcsik Franciska) szerető férje és két szép gyereke van, Gergő (Ember Márk) pedig Londonban lett szupersztár, és nemcsak sikerült megélnie a zenélésből, hanem szakmailag is a csúcsra jutott. Betti (Kovács Harmat) és Csabi (Kirády Marcell) éppen összeházasodni készülnek, az esküvőjük miatt pedig újra összegyűlik a régi baráti társaság a Balatonnál.

Marics Peti karakterének, Gábornak is egészen érdekesen alakult az élete. Az első rész nagy dumás, komolytalan figurája időközben továbblépett, párkapcsolatban él, az esküvő körüli események során pedig azzal is szembesül, hogy van egy hatéves gyereke, akinek addig a létezéséről sem tudott.

Ezek jó, velős élethelyzetek, amikről lehet jó, sőt, vicces filmet csinálni, de sajnos a Hogyan tudnék élni nélküled? 2 egyik sem. Pedig érdekes alaphelyzet az, hogy két ember, akik fiatalon nagyon szerelmesek voltak egymásba, végül külön utakon folytatták az életüket, és mindketten megtalálták a maguk boldogságát egymás nélkül. Hat évvel később már egészen más dolgok fontosak nekik, és másokért is felelősséggel tartoznak. Az eltelt időre is lehetne reflektálni: összekeveri-e az ember évek múltán a nosztalgiát a valódi érzelmekkel.

Ehhez képest a Hogyan tudnék élni nélküled? 2 mélysége valami ilyesmi:

-Megházasodom. Apa lettem. Van egy hatéves zabigyerekem, aki bevodkázott. Elhagyott a barátnőm. Meghalt az apám. Időközben férjhez mentem és van két gyerekem.

-Azta, ezek durva dolgok, de Gergő és Eszter összejönnek?

-Nem tudom, de énekeljünk Demjén-dalokat két órán keresztül, hátha a végére kiderül!

Hogy valóban összejönnek-e, annak szinte mellékesnek kellene lennie. Mindkét főszereplőnek látszólag remek élete van, boldogok, szakmailag kiteljesednek, a barátaik is jól vannak. Csakhogy valamiért ezeket a dolgokat senki sem tudja értékelni, ezért kénytelenek vagyunk azt nézni, ahogy Ember Márk szomorú kutyaszemekkel, kvázi a sztorin kívül lézeng a többiek között, Törőcsik Franciska pedig a játékidő nagy részében töpreng, sír vagy sírva zongorázik.

Folyamatosan olyan dolgok történnek a szereplőkkel, amik alapjaiban rengetik meg az életüket, mégsem lesz egyik sem átélhető. A készítők egyik konfliktussal sem foglalkoznak elég mélyen ahhoz, hogy annak valódi súlya legyen, a szereplők közötti kapcsolatokról is meglepően keveset tudunk meg.

Attól még nem lesz megható egy jelenet, hogy valaki szomorúan néz maga elé, miközben megszólal egy Demjén-dal.

Pokolian dühítő, hogy az a lehetőség fel sem merül, hogy Gergőnek és Eszternek talán nem kéne együtt lennie. Az összes többi ember, aki az elmúlt hat évben fontossá vált az életükben, és minden, amit időközben elértek, gyakorlatilag csak akadálya annak, hogy ez a két ember végre egymás karjaiban kössön ki.

Az első rész után egyébként kérdéses volt, hogy maradt-e még elég nagy Demjén-sláger a folytatásra, de ezzel szerencsére nincs különösebb probléma. Elhangzik többek között a Jöjj vissza vándor, a Várj, míg felkel majd a nap, a Mindig ugyanúgy, az Iskolatáska, a Legyen ünnep és a Szerelem első vérig is.

A dalokkal a legnagyobb probléma az, hogy sokszor mintha azoknak kellene elvégezniük azt a munkát, amit a forgatókönyvíróknak kellett volna. Ahelyett, hogy megismernénk a szereplők gondolatait, vagy látnánk, hogyan változik meg a viszonyuk egymáshoz, kapunk egy slágert, amiből nagyjából értenünk kellene, hogy most éppen mit éreznek. Nem igazán vagyok egy musicalrajongó, de a legtöbb musicalben a dalok továbbviszik a történetet, itt viszont sokszor inkább elfedik, hogy a történetben mennyire nincsenek az érzelmek kibontva.

Nagy, sok szereplős, zenés-táncos jelenetekből sincs hiány, bár a készítők időnként egészen furcsa helyzeteket találtak arra, hogy egyszerre sok embert megmozgassanak. Kifejezetten vicces az, amikor egy szakítás után egy egész társasház szomorúan táncra perdült, és nehéz eldönteni, hogy a jelenet szándékosan abszurd, vagy tényleg azt találták a szakítás fájdalmának legjobb illusztrációjára, ha még a szomszédok is eltáncolják azt.

Aki viszont azért ül be a filmre, hogy sok embert lásson Demjén-dalokra énekelni és táncolni, az nagyjából megkapja, amiért fizetett.

A második rész egyik legbizarrabb sajátossága az, hogy miközben mindenki Gergő és Eszter kapcsolatával van elfoglalva, a film jelentős részének valójában Marics Peti és Márkus Luca a főszereplője. Az általuk alakított Gábor és Kata kapcsolatában legalább tényleg történik valami, és az ő életükben bekövetkezett változásokkal a film is kénytelen valamennyire foglalkozni, ha nem éppen az a fő téma, hogy Gergő és Eszter találkoznak-e.

A színészek közül egyértelműen Márkus Luca alakítása a legjobb, amihez az is hozzájárul, hogy az általa játszott Kata az egyetlen szereplő, aki érdemi változáson megy keresztül: egy nehéz élethelyzet után kénytelen újragondolni a kapcsolatát és azt is, hogy mit szeretne az élettől. Márkus elhiteti, hogy a karakterében tényleg lejátszódik valami, ami azért is nagy szó, mert a film többi szereplőjének érzelmi életéről leginkább Demjén-dalokból értesülünk. Hasonló vonalon mozog Marics Peti is, bár az ő karaktere egy sokkoló pillanatra is úgy reagál, mintha egy házibuliban azt közölték volna vele, hogy elfogyott a sör.

A Gábornak és Katának adott nagyobb szerep miatt hirtelen sokkal érdekesebbnek tűnik egy olyan folytatás, ami az első film mellékszereplőinek életével foglalkozik, és közben békén hagyja Gergőt és Esztert. A készítők láthatóan nem mertek lemondani az első rész nagy szerelmi történetéről, ezért a szereplői mintha folyamatosan egy másik film főszereplőiről beszélgetnének.

Ehhez társul a film egészen furcsa szerkezete. Nagyjából a játékidő felénél mintha véget ért volna a történet, és elkezdődne egy hosszú epilógus. A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 balatoni nyári romantikus musicalből ezen a ponton egy klasszikus Hallmark-féle karácsonyi filmmé változik. Zeneileg érthető döntés, hiszen így a Legyen ünnep is befér a filmbe, csak közben megint az volt az érzésem, hogy nem a történethez választották ki a dalokat, hanem a dalokhoz kellett a történetet igazítani. Ami valószínűleg így is történt.

Ezen a ponton elég sok pénzt mernék rátenni arra, hogy a Hogyan tudnék élni nélküled? hamarosan egy egész filmsorozattá fog bővülni, ha az új Filmintézet is úgy akarja majd. Üzleti szempontból teljesen érthető lenne, ha az első rész sikere után a készítők még jó néhány bőrt megpróbálnának lehúzni erről a történetről. Ahogy Demjénről is, aki személyesen megint felbukkan, és megengedi az unokájának, hogy autogramot kérjen a szomorúan hazarepülő Ember Márktól.

A második résszel csak azt sikerül elérni, hogy már egyáltalán ne legyen érdekes, hogy mi történik a két főszereplővel. Hat év alatt mindketten felépítettek maguknak egy életet, amiben látszólag egészen jól megvoltak a másik nélkül. A film készítői két órán keresztül próbáltak meggyőzni arról, hogy ez mégsem elég a boldogsághoz. Hát de, legyen elég.

A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 november 12-től látható a magyar mozikban.