A Loupe elfogadhatatlannak tartja, hogy a gyártócég előzetes egyeztetés nélkül kaszálta el a filmjüket

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

TÉNYEK EGY GYÁRTÓCÉG REAKCIÓJÁRÓL – címmel tette közzé reakcióját a Facebook-oldalukon a Loupe Színházi Társulás, miután a Becsapódás című filmjük meghiúsult forgatásával kapcsolatban a gyártócég hétfőn nyilatkozatot küldött a Telexnek. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a gyártócég előzetes egyeztetés nélkül kaszálta el filmjüket, de a Becsapódás történetének ezt a fejezetét lezártnak tekintik.

A Loupe még vasárnap a Facebook-oldalán arról írt, tíz nappal a forgatás előtt emailben állították le az első játékfilmjüket. A társulat szerint a gyártócég mindenféle előzetes egyeztetés nélkül közölte velük, hogy kiszáll a projektből. Ezek után kerestük meg a Vertigo Médiát, amely kérdésünkre közölte, két héttel a tervezett forgatás kezdete előtt egyeztettek a gyártóstábbal és a rendezővel, ezután döntöttek arról, hogy a technikai felkészülés hiányosságai miatt nem lehet a gyártást felelősségteljesen megvalósítani.

A Loupe korábban azt írta, novemberben egy magyar gyártócéggel partnerségben tervezték leforgatni a társulat első mozifilmjét, az azonos című színházi előadásukból készült Becsapódást. A darab eredeti szereplőivel – Földes Eszterrel, Molnár Áronnal, Lengyel Tamással és Ullmann Mónikával –, „de egy mára aktualizált forgatókönyvvel vágtunk bele az előkészületekbe, azzal az ambícióval, hogy elkészítsük az első magyar, egyetlen megszakítatlan felvételben forgatott mozifilmet, művészeti vezetőnk, Horváth János Antal rendezésében” – írták.

A Vertigo részletes válaszában többek közt azt állította, hogy „erős technikai kihívást” jelent egy ilyen film elkészítése, ezért „a szokásosnál nagyobb számú próbákra, gyakorlásra van szükség”. Az előkészítés alatt azonban kiderült, „a színészek és a rendező egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudják a film elkészítéséhez biztonságosan elegendő, a gyártó és gyártó stáb által kért és jelzett időt biztosítani.” Szerintük a forgatás előtti két hétben több rögzített teszt során „láthatóvá és egyértelművé vált, hogy a színészek nem tudják üzembiztosan a szöveget, illetve egyidejűleg nem érnek rá elegendő mennyiségű próbára a főszereplők”.

A gyártócég azt is írta, hogy „a producerek a projektre és hasonló technikai kihívást igénylő alkotásokra rálátó további producerek, rendezők, operatőrök és dramaturgok véleményét is kikérték, az egyöntetű álláspont pedig az, hogy felelősségteljesen nem lehet a forgatásba ilyen körülmények mellett belemenni.” A Vertigo szerint a forgatás leállítása után a színészek és a rendező által összehívott egyeztetésen (amelyre a producerek nem kaptak meghívást) is elhangzott, hogy egy hónapos rákészülésre volna szükség a film biztos elkészítéséhez, azaz legkorábban november végén lehetne a forgatást megkezdeni, ami viszont a színészeknek és a rendezőnek egyéb elfoglaltságok miatt nem volt megfelelő. Az is felmerült, hogy márciusban kezdődjön el a forgatás, de a színészeknek és a rendezőnek ez sem lett volna jó. Ők a májusi forgatás lehetőségét ajánlották fel, ami viszont a Vertigónak nem lett volna jó, mert akkor már egy másik filmet készítenek.

A Vertigo állításaira reagált kedden a Loupe. Szerintük a film előkészítésének kezdetén közös alapként fektették le, hogy a Becsapódás a Loupe és a gyártócég közös produkciója lesz. A Loupe az alapanyagot, a forgatókönyvet, valamint a fő alkotók – a rendező, a forgatókönyvírók és a színészek – munkáját és munkadíját biztosítja, míg a gyártócég a film elkészítéséhez szükséges gyártási erőforrásokat. „Az előkészítés során a forgatókönyvet a gyártócég elvárásainak megfelelően alakítottuk. A forgatókönyv jóváhagyását követően a gyártócég egyetlen alkalommal sem jelezte az alkotócsapat felé, hogy a produkció megvalósulása veszélybe került volna” – írták.

A Loupe azt írta, hogy a lemondás napján tartott utolsó technikai egyeztetésről Horváth János Antal rendező azzal a megállapodással távozott, hogy a felmerült technikai problémákat a lehető legrövidebb időn belül tesztelik. Amennyiben az eredetileg elképzelt megoldások nem működnek, szükség esetén a forgatókönyvet is módosítják annak érdekében, hogy a film megvalósulhasson. Szerintük

a színészek a próbafolyamat adott szakaszának megfelelő szinten tudták a szöveget. Fontos hozzátenni, hogy egy olyan színházi előadás filmes átiratáról beszélünk, amelyet a szereplők közel száz alkalommal játszottak el.

Hozzátették: a film forgatókönyve tartalmazott új és átdolgozott részeket, amelyek elsajátítása és begyakorlása a próbafolyamat feladata volt. Arról is írtak, hogy a lemondás napján Horváth János Antal rendező 18 óra előtt pár perccel még a másnapra tervezett előforgatás jelmezeiről egyeztetett a jelmeztervezővel.

„Fél órával később a színészegyeztető telefonon kérdezte meg tőle, igaz-e, hogy a gyártócég lemondta a forgatást. A rendező ekkor értesült először ennek lehetőségéről”

– állították. Szerintük a gyártócég egyetlen producere vagy munkatársa sem kereste meg közvetlenül az alkotócsapatot, hogy a döntés előtt tájékoztassa őket a leállítás szándékáról, vagy közösen megvizsgálják a lehetséges megoldásokat. A lemondást követően sem történt ilyen megkeresés. A Loupe szerint ők nem vitatják, hogy egy ilyen technikai összetettségű film elkészítése jelentős kockázatokkal jár. Azt sem, hogy a producereknek joguk és felelősségük mérlegelni ezeket. „Azt viszont továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy közös produkcióról, amelyen hónapok óta egy teljes alkotócsapat dolgozik, a partnerek érdemi bevonása és előzetes egyeztetés nélkül szülessen végleges döntés. Különösen annak fényében, hogy csapatunk több tagja korábban már számos sikeres produkcióban dolgozott együtt a gyártócéggel” – fogalmaztak.

Szerintük joggal feltételezték, hogy a kölcsönös szakmai tisztelet és a korábbi közös munka olyan alapot jelent, amelyre támaszkodva a felmerülő fenntartásokat, aggályokat és végső soron a döntéseket is nyíltan, személyesen, egymással szembenézve tudják megbeszélni. „Úgy gondoljuk, ennyi tisztelet és korrektség minimum elvárható lett volna egy ilyen volumenű közös munka során” – írták.

„Az elmúlt napokban annyi támogatási szándék, filmes segítség és produkciós megkeresés érkezett hozzánk, hogy még mindig alig győzzük feldolgozni őket. Megható és elképesztően inspiráló látni, mennyien hisznek bennünk és ebben a filmben. A következő napokban lefektetjük a produkció új alapjait, és teljes erővel folytatjuk a munkát” – zárták reakciójukat.



Csatlakozz a csoportunkhoz!