A DM Gryllus Dorka színlelt rosszullétéről: Számunkra is meglepő volt, hogy ilyen széles körű volt a hatáskeltés
A kampány célja az volt, hogy „felhívja a figyelmet a menopauzára, és annak kevésbé ismert kognitív tüneteire, hiszen az edukáció hiánya a nőket sokszor nehéz helyzetbe kényszeríti” – közölte a DM a HVG-vel. A lap azután kereste meg a vállalatot, hogy kiderült, Gryllus Dorka igazából nem lett rosszul az RTL Reggeli című műsorának hétfői adásában, csupán eljátszotta azt a „Menopauza megérdemli a megértést” nevű kampány részeként.
A Reggeli adásában a színésznő láthatóan zavartan viselkedett, többször visszakérdezett, remegtek a kezei, leverte a víz és egy ponton vizet is kért a műsorvezetőtől. Miután a műsornak nagy visszhangja lett, először a férje nyilatkozott arról, hogy a képernyőn látottak a változókor hatásai voltak, majd Gryllus is megszólalt, megköszönte az aggódó üzeneteket. A színésznő végül csütörtök délután egy újabb videót tett közzé, amiben elmondta, azért vállalta el a DM felkérésére a szereplést, hogy megmutassa a menopauza kevésbé ismert tüneteit.
Pénteken az RTL is reagált a történtekre, a csatorna azt írta, Gryllus „promóciós szereplése” egy fontos társadalmi ügyre kívánta felhívni a figyelmet, a kampány eredeti céljával pedig továbbra is egyetértenek, de látják és értik, hogy a megvalósítás kérdéseket vetett fel, és sokaknak csalódást okozhatott, amiért elnézést kérnek.
A DM a HVG kérdésére szombaton azt írta, rengeteg visszajelzést kaptak a műsor adásba kerülése óta, és „láttuk azt is, hogy sokakat mélyen érintettek a látottak, ezt őszintén sajnáljuk.”
A vállalat azt írta, bíznak abban, hogy a mostani érdeklődést és figyelmet ezután a menopauzával kapcsolatos tudás bővítésére és a nők valódi támogatására tudják fordítani, és megköszönték Gryllus Dorkának, hogy kiállt az ügy mellett, „és szereplést vállalt egy ilyen fontos, érzékeny téma kapcsán.” A következő hetekben több edukációs tartalmat is közzétesznek a honlapjukon és közösségi médiás felületeiken a témával kapcsolatban.
A kampány kreatív koncepcióját, amelynek az RTL is médiapartnere volt a brit hátterű WPP Media fejlesztette. Az eredeti tervek szerint csak október 18-án, a menopauza világnapján leplezte volna le a színésznő, hogy mi is történt vele az RTL stúdiójában, végül akkora figyelmet kapott az eset, hogy ezt nem várták meg.