Közleményben reagált az RTL Gryllus Dorka rosszullétére, amiről kiderült, igazából egy reklámkampány része volt
Pénteken az RTL is közleményben reagált arra, hogy Gryllus Dorka a csatorna hétfő reggeli műsorában látszólag a menopauza tüneteivel küzdött, amit később férje is megerősített, csütörtöki videójában viszont elárulta, valójában egy reklámkampány részeként vállalta el ezt az egészet. A csatorna azt írta, Gryllus „promóciós szereplése” egy fontos társadalmi ügyre kívánta felhívni a figyelmet, a kampány eredeti céljával pedig továbbra is egyetértenek, de látják és értik, hogy a megvalósítás kérdéseket vetett fel, és sokaknak csalódást okozhatott, amiért elnézést kérnek.
Gryllus Dorka hétfőn reggel a csatorna Reggeli című műsorának volt vendége, ahol láthatóan zavartan viselkedett, többször visszakérdezett, remegtek a kezei, leverte a víz és egy ponton vizet is kért a műsorvezetőtől. Az adás után férje beszélt arról, hogy a látottak a változókor hatásai voltak, majd Gryllus is megszólalt, megköszönte az aggódó üzeneteket, és azt ígérte, hétvégén fog hosszabban is beszélni erről. Az adás után többekben felmerült, hogy miért nem állították le az adást, ha a színésznő ennyire rosszul volt, és a támogatás mellett kritikák is érték őt a napokban.
Gryllus aztán végül csütörtök délután egy újabb videót tett közzé, melyben ismét megköszönte a rengeteg támogató kommentet, és azt is külön kiemelte, hogy rengetegen írták neki, velük is megtörtént ugyanez. Mint mondta, ezért is vállalta el dm felkérését a „Menopauza megérdemli a megértést” nevű reklámkampányba, hogy megmutassa ezeket a tüneteket. A videóból tehát lényegében az derült ki, hogy Gryllus igazából nem lett rosszul a stúdióban, csak azt mutatta meg egy országnak az RTL bevonásával, hogy hogy néz ki ez az egész, és milyen a megfelelő reakció erre.
A színésznő hozzátette, hogy eredetileg tényleg a hétvégén, konkrétan vasárnap, vagyis október 18-án, a menopauza világnapján tették volna közzé ezt a videót, de akkora figyelmet kapott az egész, hogy nem akartak vele tovább várni. Az a videó alatti kommentekből is látszott, hogy ez a figyelem az őszinte aggodalomból fakadt, de pont emiatt sokan csalódottak voltak, hogy Gryllus valójában csak megjátszotta ezeket a tüneteket. Valószínűleg emiatt döntött úgy az RTL, hogy reagál az ügyre, illetve az emiatt felmerült kérdésekre.
Azt írták, a figyelemfelhívó kampány külső és belső szereplők bevonásával valósult meg, és annak eredeti céljával továbbra is azonosulnak, mert szerintük erről a témáról beszélni kell. Azt is látják és értik ugyanakkor, hogy a megvalósítás kérdéseket vetett fel, és a nézőik egy részében csalódást okozhatott. Mint írták, ez eltereli a lényegről a figyelmet, ami az eredeti céllal teljesen ellentétes, „amit őszintén sajnálunk és ezért elnézést kérünk”. Hozzátették, hogy komolyan veszik a saját felelősségüket, ezért megkezdték a történtek és a meghozott döntések belső értékelését, és levonják a szükséges szakmai és működési következtetéseket.