Russell Brand egyik vádlója szerint a színész megerőszakolta, majd magára hagyta egy hotelszobában

Egy nő arról beszélt Russell Brand brit színész és humorista tárgyalásán, hogy a férfi 1999-ben megerőszakolta őt egy hotelszobában. A londoni Southwark bíróságon csütörtökön játszották le a nő 2023-ban rögzített rendőrségi vallomását, amelyben részletesen beszámolt a történtekről, írja a BBC. A nő elmondása szerint egy bournemouthi munkáspárti konferencia kísérőrendezvényén találkozott Branddel, aki akkor még nem volt ismert. Később együtt mentek egy hotelszobába, de a nő állítása szerint nem gondolta, hogy a férfi szexuálisan közeledni akar hozzá.

A vallomás szerint Brand a szobában alsónadrágban járkált, furcsán viselkedett, és arra kérte a nőt, hogy készítsen róla fényképeket, mielőtt állítása szerint megerőszakolta. „Russell Brand megerőszakolt. Akkoriban megkérdőjeleztem magamban, hogy valóban nemi erőszak történt-e, mert annyira természetesen viselkedett. De megerőszakolt, tudom, hogy ez történt” – mondta a nő a rendőrségi felvételen. Elmondása szerint Brand távozása után sírva ült a szobában, és magát hibáztatta a történtekért. Attól is rettegett, hogy teherbe eshetett. A nő azért nem tett korábban feljelentést, mert attól tartott, hogy az ügy nyilvánosságra kerülése tönkreteheti a saját karrierjét.

Az 51 éves Brand ellen összesen hét vádpontban folyik eljárás hat nő állításai alapján: háromrendbeli nemi erőszakkal, háromrendbeli szexuális erőszakkal és egyrendbeli szeméremsértő támadással vádolják. Az állítólagos bűncselekmények 1999 és 2009 között történtek. A színész valamennyi vádat tagadja, és ártatlannak vallotta magát. Álláspontja szerint minden esetleges szexuális kapcsolat kölcsönös beleegyezésen alapult. A várhatóan hat hétig tartó tárgyalás folytatódik.

Kövess minket Facebookon is!