Az ügyész szexuális ragadozóként jellemezte Russell Brandet a bíróságon

Az ügyész szexuális ragadozóként jellemezte Russell Brandet a bíróságon
Russell Brand és felesége, Laura Gallacher távoznak a bíróságról Londonban 2026. október 14-én – Fotó: Hannah McKay / Reuters

Russell Brand brit humorista, színész szerdán nemi erőszakkal kapcsolatos vádak miatt állt bíróság elé Londonban. Az ügyész a tárgyalás elején azt mondta, a férfi egy könyörtelen szexuális ragadozó volt – írja a BBC. Az 51 éves Brandet háromrendbeli nemi erőszak, háromrendbeli szexuális zaklatás és szeméremsértés vádjával állították bíróság elé Nagy-Britanniában. Russell Brand tagadja a vádakat, a szerdai tárgyalásra felesége kíséretében érkezett.

Sértettként hat nő tett vallomást ellene, állításuk szerint a férfi 1999 és 2009 között követett el ellenük bűncselekményeket. Az ügyészség szerint a nők nem ismerték egymást, soha nem találkoztak korábban, és egymástól függetlenül tettek panaszt Brand ellen.

A vád képviseletében felszólaló ügyész azt mondta, az esetek más-más körülmények között történtek, szerinte Brand nagyon vágyott a nemi együttlétekre, és ezektől semmi nem tántorította el. Az ügyész azt mondta, hogy a humorista „kedves tudott lenni, ha akart, kétségtelenül vicces és elbűvölő, sőt szimpatikus is, ha cserébe valamit akart”.

Hozzátette, hogy Brand „néha azonnal távozott az incidensek után, néha kifogásokat keresett, hogy megszökhessen, néha pedig egyszerűen úgy tett, mintha mi sem történt volna”.

Az 1999-ben történt esettel kapcsolatban Brand a kihallgatása során azt mondta, még ha meg is történt, nem emlékszik rá. Elmondása szerint nem emlékszik az első feljelentő nevére, és soha nem volt köztük beleegyezés nélküli viszony. A nő ezzel szemben azt állítja, egy konferencián beszélgettek, az esemény után pedig Brand megerőszakolta.

A második sértett azt állítja, hogy amikor az MTV-nél dolgozott, Brand egyszer elkísérte a mosdókhoz. A vád szerint itt a férfi megragadta a nő alkarját, és megpróbálta rábírni, hogy menjen be vele a mosdóba, nem törődve a kétségbeesett nő ellenállásával. A harmadik feljelentő azt állítja, hogy Brand egy parti után orális közösülésre kényszerítette egy mosdóban.

A sértettek közül volt, aki azt mondta, együttlétük normálisan indult, de később nemi erőszakba fordult. A nő, aki ezt mondta, felidézte azt is, hogy az eset után évekig saját magát hibáztatta, ami szorongást és rosszullétet okozott. Brand később egyszer még írt üzenetet ennek a nőnek, és amikor válaszul szembesítette azzal, korábban mit tett vele, csak annyit felelt, „sajnálom”.

A tárgyalás folytatódik, és várhatóan még hat hétig fog tartani. Brand tavaly, miután megvádolták, egy videóüzenetben reagált az ügyre. Ekkor arról beszélt, hogy fiatalkorában drog- és szexfüggő barom volt, de sosem erőszakolt meg senkit. Hozzátette: hálás, hogy bíróság előtt bizonyíthatja az igazát, ami alapján együttműködik majd a hatóságokkal.

Russell Brand zaklatásos ügyeivel korábban külön cikkben foglalkoztunk, ebben azt a színésszel együtt dolgozó tévés vezetőt is idéztük, aki szerint Brand rendszeresen átlépte a műsorkészítés határait, és karrierje során mindig megajándékozták valami előléptetéssel.

Kövess minket Facebookon is!