Megmutattuk az Akkezdet Phiait A gyűlölet rendezőjének, aztán Saiidék kérdéseit is feltettük neki

– Ne ülj a jointon, Saïd!
– Azt hittem, már nem szívsz.
– Én is azt hittem…
A Gyűlöletből (La Haine) származó idézet az évek során a magyar hiphop egyik legismertebb szállóigéjévé vált, miután az Akkezdet Phiai beemelte a 2004-es első lemezére. Mathieu Kassovitz kultfilmje és az Akkezdet-album szorosan összefonódott: a lemezen több skit is szerepel a francia hiphopfilmből, Saiid pedig még a művésznevét is Kassovitz egyik főszereplőjétől (Saïd Taghmaoui) kölcsönözte.
Mathieu Kassovitz a szeptemberi Budapesti Klasszikus Film Maraton sztárvendége volt, ahol a Telex is interjút készített vele. A beszélgetés után megmutattunk neki néhány Akkezdet Phiai-dalt (2 fél, Mivel játszol) előtte pedig arra kértük az egykori rapduó két tagját, Saiidot és Závada Pétert – korábbi előadói nevén Újoncot –, hogy tegyenek fel egy-egy kérdést a rendezőnek. Ezeket mi tolmácsoltuk Kassovitznak.
A 2019-ben feloszlott Akkezdet Phiai tavaly májusban exkluzív interjút adtak a Telex Afterben. Első, Akkezdet című lemezük A 100 legfontosabb magyar lemez című kiadványba is bekerült.