Megszületett John Lennon és Yoko Ono unokája

Fia született Sean Ono Lennonnak és barátnőjének, Charlotte Kemp Muhlnek. A hírt a pár az Instagramon jelentette be, a kisfiút Aureliusnak nevezték el – írja a Rolling Stone magazin.
Aurelius Yoko Ono és John Lennon első unokája. Sean Ono Lennon 1975-ben született. Apja, John Lennon 1980-ban halt meg, miután New Yorkban, a nyílt utcán lelőtte egy Mark David Chapman nevű férfi. Lennon a halála előtt adta ki a feleségével közös albumát, a Double Fantasy-t, rajta a Beautiful Boy (Darling Boy) című számmal, amelyet a kisfiúk, Sean számára írtak. Sean fiatalon kezdett el zenével foglalkozni, több zenekarban is játszott és két szóló albumot is kiadott. A magánéletéről ritkán nyilatkozik. 2005-ben találkozott a szintén zenész Charlotte Kemp Muhl-lel, amikor a férfi 29, a nő 17 éves volt. A barátságuk később kreatív partnerséggé majd szerelemmé alakult, több közös zenei projektjük is van.
Sean Ono Lennon az utóbbi években átvette apja hagyatékának kezelését 93 éves édesanyjától. „A szüleim annyi mindent adtak nekem, szerintem a legkevesebb, amit tehetek, hogy megpróbálom életem során ápolni az örökségüket. Úgy érzem, egyszerűen tartozom nekik ezzel” – mondta korábban a CBS-nek. „Nyilván az egész világ is őrzi az örökségét. Én csak minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a fiatalabb generáció se feledkezzen meg a Beatlesről, Johnról és Yokóról”, tette hozzá