Az új előzetese alapján a filmnél sokkal részletesebben dolgozza fel az első regényt a Harry Potter-sorozat
Új, minden eddiginél részletesebb előzetest adott ki az HBO az idén megjelenő Harry Potter-tévésorozatból. Az első évad a Harry Potter és a bölcsek köve, vagyis az első regény történetét dolgozza, az előzetes pedig megmutatja a Roxfortba érkező Harryt, a Teszlek Süveget és a kviddicset is. A sorozat 2026 karácsonyán érkezik az HBO-ra.
Az előzetes egyik érdekessége, hogy sok olyan jelenetet is megmutat, amelyeket a 2001-es mozifilmben egyáltalán nem, vagy csak röviden láthattunk. Már az első teaserben is több olyan, a könyvből ismert részlet volt látható, amelyek korábban kimaradtak a filmadaptációból.
A történet ugyanott indul, ahol a regény és az első film, vagyis Harry Potter a muglik között, a Dursley családnál nevelkedik, és azt hiszi, hogy semmi különleges nincs benne. Aztán megérkezik a Roxfortba szóló levél, Hagrid pedig bevezeti a varázslók világába. Innen indul Harry, Ron és Hermione barátsága.
A mostani trailerből sokkal többet látni az új szereplőgárdából is. Dominic McLaughlin játssza Harryt, Arabella Stanton Hermionét, Alastair Stout pedig Ront. A felnőttek közül John Lithgow lesz Dumbledore, Janet McTeer McGalagony professzor, Paapa Essiedu Piton, Nick Frost pedig Hagrid.
A sorozat közben láthatóan nem egyszerűen újraforgatja a filmet. A készítőknek hét évad áll rendelkezésére a teljes regénysorozat feldolgozására, ezért olyan könyvbeli részletekre is jut idő, amelyek a mozifilmekből kimaradtak. Már az eddig kiadott részletekben is látni például Harry mugli iskolai életének részletesebb bemutatását, illetve a Roxfort jóval több szegletét.
A készítői csapat élén Francesca Gardiner showrunner és író, valamint Mark Mylod áll, utóbbi több epizódot rendez is. Mylod kifejezetten sikeres tévés rendező, olyan sorozatok epizódjaiért felelt, mint az Utódlás, a Trónok harca, a Szégyentelenek vagy a Törtetők.