A már nem kedves Doctor Doomra fókuszáló előzetest kapott az új Bosszúállók
Pénteken csak úgy potyogtak az új marveles bejelentések a Disney D23 nevű fanklubjának expóján – jött egy előzetes a WandaVízióval kezdett trilógiát lezáró VisionQuesthez, kiderült, hogy kik lesznek az új X-Menek és mikor jön az új film és jött egy új előzetes az idei év nagy marveles dobásához, a Bosszúállók: Ítéletnaphoz is. Pontosabban csak a nagyközönség számára új, mert július végén a San Diego Comic Conon már megnézhették azok, akik ott voltak, de most már online is elérhető, szóval meg lehet nézni, ahogy a már nem kedves Doctor Doom csúnyán lerendezi Thort, és alaposan felzaklatja Reed Richardst a Fantasztikus Négyesből.
Az előzetesben amúgy Sue Storm magyaráz arról, hogy Victor von Doom egykor egy kedves, aranyos figura volt, de aztán elvesztett mindent, amit szeretett, és bár tudta, hogy elveszettnek érezte magát, azt nem tudta, hogy meg is tört. Pedig de, derül ki, mert a monológ alatt Doom gondterhelten áll egy nagy festmény előtt, és közelről láthatjuk, hogy megszállottan néz, és hát a szem a lélek tükre, vagy valami ilyesmi. Közben mindenféle Marvel-hősök is néznek kétségbeesetten, miközben Doctor Doom arról beszél, hogy lopott életeket éltek, és most eljött az ideje, hogy visszaadják őket. Ja, és közben Richards is kiabál vele kicsit.
Az előzetes végén aztán Thor akarja elkenni a száját, de Doom két ujjal megállítja a Vihartörőt, két mozdulattal pöccinti el a fejszét és Thort, aztán nagy robotokat kelt életre, és közben azt mondja az előbb még pokollal fenyegetőző istennek, hogy a pokol is neki engedelmeskedik, mert ő Doom. A D23-as bemutatón volt egy videó is Hugh Jackmannel, akinek Deadpool súg oldalról, ennek az volt a lényege, hogy mindketten szeretnének benne lenni a filmben, és hát mind tudjuk, hogy ez mit jelent. Az Ítéletnapban amúgy is mindenki benne lesz, aki számít, vagy valaha számított, az újak mellé még a régi X-Menek is visszatérnek egy utolsó rodeóra.