Csalás miatt beperelte Selena Gomezt egy befektetői csoport

Beperelte Selena Gomezt egy befektetői csoport: azt állítják, a sztár csalást követett el azzal, hogy nem teljesítette a mentális egészségügyi startupja felépítésével és népszerűsítésével kapcsolatos kötelezettségeit, írja a Reuters. Az énekes-színésznő és cége ellen öt befektető nyújtott be keresetet a delaware-i szövetségi bíróságon, azt állítják, közel 1,2 millió dollárt fektettek Gomez és anyja közös vállalkozásába, a Wondermind Globalba, de szerintük a sztár nem teljesítette a szerződésben foglalt ígéreteket. Az öt éve működő céget eredetileg azért indították, hogy „mentális fittségről” szóló tartalmakat adjanak el a felhasználóknak.

Selena Gomez – Fotó: Lisa O'Connor / AFP
Selena Gomez – Fotó: Lisa O'Connor / AFP

A több mint 500 millió követővel rendelkező Selena Gomez túlzás nélkül a közösségi média egyik legnagyobb sztárja, a befektetők szerint ezért jó ötletnek tűnt pénzt adni a vállalkozására, de az énekesnő a cég marketingvezetőjeként ígéretével ellentétben szerintük sem applikációt nem hozott létre, és sem az alkalmazottakat, sem a beszállítókat nem fizette ki. „Gomez aláírt egy szerződést, amely kötelezte őt a teljesítésre, majd figyelmen kívül hagyta azt. Nem volt folyamatban semmiféle törvényes vállalkozás, nemhogy jövedelmező”, olvasható a keresetben.

Selena Gomez és a Wondermind Global egyelőre nem reagált a vádakra, a befektetők viszont befektetéseik és a jogi költségek megtérítését követelik.

Gomez egyébként két éve került hivatalosan is milliárdos státuszba, elsősorban a Rare Beauty nevű márkájának köszönhetően. A Gyilkos a házban 34 éves sztárja 1,3 milliárd dolláros vagyonával az USA egyik legfiatalabb önerőből lett milliárdosa.

Kövess minket Facebookon is!