Lehet hozzászokhatunk, hogy emberek vécéként használják a koncertek nézőterét

Noah Kahan amerikai dalszerző-énekes koncertjén indult el pár hete a koncertipart és a zenekedvelőket megdöbbentő szarlavina, amikor az egyik néző – nem egészségügyi okból, hanem csak úgy – odaürített a széksorok közé. Azóta többen is hasonló sztorival álltak elő, és ismét előkerült a koncertetikett durva romlásának témája, ami a Covid-járvány utáni újranyitás óta lett igazán szembetűnő.

A jelek szerint tartós problémáról van szó, ugyanis Noah Kahan koncertjén ezúttal valaki simán a szektorának széksorai közé vizelt, és ezzel több, a környékén lévő néző holmiját vagy élményét tette tönkre. „Noah Kahan: 10/10. A nő, aki vécét csinált a 125-ös szektorból: 0/10” – írta az egyik áldozat. „A szektorunkban elég türelmesen viselte mindenki az egyik társaság kellemetlenkedéseit, aztán az egyik lány letolta a rövidnadrágját, és odapisált. Az előttük ülő nézők cuccai tönkre is mentek. Amikor a nézők szóltak a történtekről, a biztonságiak kivezették a nőt a koncertről, de mindannyian szagolhattuk még a vizeletét a koncert végéig” – írta egy másik szemtanú.

Az esetről beszámoló Stereogum szerint az is aggasztó, hogy pár napja a countrysztár, Morgan Wallen stadionkoncertjén a vád szerint egy férfi az előtte ülő családra vizelt, így próbálta meg lezárni azt a konfliktust, amit a vád szerint a hangos videócsetelése indított el. Az esetet a hatóságok vizsgálják.

Kövess minket Facebookon is!