Az első találkozásnál Tarantino rosszul ejtette a nevét, de azért behívta a házába

Harvey Keitel már nyolcvanhét éves, de ha hívják, érkezik: Karlovy Varyba feleségével és fiával érkezett, hogy átvegye az életműdíját, és részt vegyen Martin Scorsese 1973-as Aljas utcák című filmjének vetítésén. Nemcsak felvezette, hanem végig is nézte a késő este kezdődő filmet, ami a nagy áttörést hozta meg a karrierjében. Abban a karrierben, ami tele van hírhedt filmekkel vagy szerepekkel: Taxisofőr, Párbajhősök, Mocskos zsaru, Kutyaszorítóban, Ponyvaregény.

Keitellel a fesztiválon, a vetítés előtti délután tudtunk röviden beszélgetni más újságírókkal együtt.

Nagyon örültem, hogy dolgozhatok végre egy rendes filmen, de nem tudtam, hogy meddig fog ez eljutni. Amikor Marty még a New York-i NYU egyetemre járt, akkor leforgatta a Ki kopog az ajtómon című diákfilmjét, amiben én voltam a főszereplő. Azt hiszem, ez volt az első vizsgafilm, amit 35mm-re forgattak. Pénzt nem kaptam érte, sőt, Marty és én is beszálltunk a költségekbe, hogy legalább szendvicseket tudjunk enni.

Mert megértjük egymást. Közösek a céljaink. Spirituálisan is van valami közös bennünk.

Katolikus családból származott, Manhattan délkeleti részéről. Én Brooklynból, egy zsidó környékről. Sok közös volt bennünk. A vallások mások voltak, de volt egymás felé egyfajta szeretet és játékosság. Aztán rájöttünk, hogy az ő katolikus családjának és az én zsidó családomnak ugyanazok voltak a problémái. Szóval jó kezdet volt, és szimpatikusak voltunk egymásnak, mindkettőnknek jó volt a humorérzéke.

Úgy éreztem, hogy együtt növünk fel. Egy volt azok közül a művészek közül, akikkel akkor találkoztam, amikor éppen bontogattam a szárnyaimat színészként.

Nagyon sok fiatal művész van, akik nem kapnak lehetőséget. Lássuk be, a művészet világa már nem ugyanaz, mint évtizedekkel ezelőtt. Pedig erre van a leginkább szükségünk. Sem a politika, sem a vallás nem tudja helyettesíteni. Rengeteg az öldöklés a világban. Arisztotelész szerint több kell a szavaknál, hogy egy kultúra vagy egy ember megváltozzon. Az esztétika erejére van szükség. A művészet erejére. Én ebben hiszek. Ez nem azt jelenti, hogy valakinek muszáj festőnek vagy színésznek lennie, de nem elég csak létezni.

Ott egy színészkollégám adta oda először a Kutyaszorítóban forgatókönyvét, hogy feltétlenül olvassam el. Megbeszéltem Tarantinóval egy találkozót. Egy nap kopogott az ajtómon. Úgy ejtette a nevemet a köszönésnél, hogy „kítel”. Mondtam neki, hogy „kájtel”, de azért gyere be nyugodtan.

Az életemet nagyon megváltoztatta az, hogy három évre beálltam amerikai tengerészgyalogosnak tizenhét éves koromban. Megtanított valamit az érzelmeimről, a barátságról, a bajtársiasságról, büszkeségről. Ugyan volt a tengerészgyalogságban előítélet, de sosem a vallással. Nagyon nagy hatással volt az életemre ez az időszak. Úgy érzem, hogy a tengerészgyalogság megmentette az életemet. Volt két cimborám Brooklynban, akikkel leléptünk az iskolából. Ez volt az első számú hiba, amit akkor elkövettem. Csak az utcán lógtunk Brooklynban, meg a Coney Island-i tengerparton. Nem voltunk rossz gyerekek, nem voltunk bandatagok vagy ilyesmi, de nem volt se pénzünk, se munkánk. Nem volt semmilyen identitásunk. Néha több kell, mint egy motoros kabát vagy egy csizma. A csizmák elkopnak.

Nem olvastunk könyveket, nem volt semmi hely, ahova menni tudtunk volna. Rossz úton haladtunk, ott kellett volna maradnunk az iskolában. A tengerészgyalogságtól megkaptam az identitást, ami hiányzott. Úgy éreztem magam, hogy büszke lehetek magamra. Az elkötelezettje lettem valaminek. Inspirált és kihívások elé állított. Képes leszek-e ezt végigcsinálni? Képes voltam rá. Ahogy a két gyerekkori barátom is.

Azért jutnak eszembe ennél őrültebb ötletek is! Nem volt nehéz döntés, untam az életem a katonaság után. Árultam cipőt, dolgoztam a városházán. A lányok inkább egyetemistákkal akartak randizni. Azt mondtam, hogy bassza meg! Valamit változtatni kell! Úgy éreztem magam mint egy kafkai történetben, mintha nem léteztem volna. Aztán egy nap egy ismerősöm azt ajánlotta, hogy kísérjem el egy színitanodába. A barátom elment, én meg ottmaradtam. Így kezdődött minden.

A feleségem írt egy forgatókönyvet, most azon dolgozunk. Nem hollywoodi film lesz, bár Hollywoodban készül, mert ott élünk.

Embernek lenni annyi mindent jelent, és én ezekkel mind foglalkozni szeretnék. A félelmeimmel, a szeretetemmel, a vágyaimmal, a hibáimmal, a sikereimmel. Szembe kell néznem a halállal, azzal is foglalkoznék. Ebben segít a művészet.

Veszély van előttünk. Most olvastam egy cikket arról, hogy a nagyszerű Michael Caine eladta a hangját az Odüsszeia hangoskönyvéhez, hogy mesterséges intelligencia segítségével olvassa fel. Csak egy probléma volt vele: nem volt benne semmi érzelem. Nem tudja lemásolni azt, ami Michael Caine hangjában olyan szép.