Tarr Zoltán: Át fogjuk alakítani a filmes döntéshozó szerveket, szakma által ajánlott embereket választunk az élükre
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter rövid interjút adott az egyik legfontosabb szakmai filmes lapnak, a Screen Dailynek, amiben elmondta: a magyar filmiparnak „nyitottnak kell lennie”, és a kulturális az egyetlen aspektus, amit szem előtt kell majd tartani.
Tarr elmondta, hogy szerinte a legjobb forgatókönyvnek, legjobb rendezőnek és a legjobb történetnek kell támogatást kapnia. Ahhoz, hogy kiválasszák a legjobbat, Tarr szavai szerint át fogják szervezni a különböző döntéshozó szerveket, hogy „ne politikai, hanem kulturális” szemlélettel működjenek.
Tarr elmondta, hogy célja megtartani az adó-visszatérítési rendszert, ami olyan vonzóvá tette Magyarországot a külföldi produkcióknak. Az adó-visszatérítési kifizetéseket még 2025-ben leállították, Káel távozásával pedig hivatalos lett, hogy a Nemzeti Filmintézet nem vállal hosszú távú pénzügyi kötelezettségeket.
A miniszter elmondta a Screennek, hogy vissza fogják állítani a szektor önszerveződését, a forrásokat pedig teljesítmény, nem pedig politikai hűség alapján fogják elosztani,
„a filmes intézményeket pedig a filmipar által választott szakemberek fogják vezetni”.
Tarr nem nevezte meg, hogy pontosan milyen intézményekre gondolt vagy szervekre gondolt. A filmfinanszírozásért az utóbbi 16 évben a Magyar Filmalap, majd az abból létrejött Nemzeti Filmintézet felelt, de például Szabó István készülő filmjébe az MTVA-n keresztül ment több milliárd forint.

Tarr azzal zárta a rövid interjút, hogy újra akarják indítani a rendszert, és a nemzetközi filmesek „korrekt és megbízható” partnerei akarnak lenni.
A magyar filmipar egyelőre keresi a helyét, amióta az Orbán Viktor által kinevezett filmbiztos, Káel Csaba a választási eredmény után elhagyta a pozícióját. A bizonytalanságban jött létre a Filmreform nevű szakmai összefogás, ami a magyar filmkészítők széles merítését fogta össze, hogy aztán a javaslataikat a Tisza-kormány kulturális politikusainak prezentálják. A javaslatot május elején mutatták be az Eurocine nevű szakmai expón, ahol Nagy Ervin, a Tisza kultúrpolitikusa is beszédet tartott arról, hogy mire számíthat a kulturális szektor az új vezetés alatt.
Tarr Zoltán hivatalba kerülése óta többek között elrendelte az utóbbi időkben botrányokat eredményező Nemzeti Kulturális Alap kifizetéseinek felfüggesztését. Kinevezése után kijelentette, hogy egyik első feladata lesz visszaadni a kulturális intézmények szakmai önállóságát, rendezni a közgyűjteményi dolgozók béreit, leállítani a múzeumi költözéseket és megszüntetni az erőszakos központosítást.