Negyven éves minden idők legismertebb vadászgépes filmje, a Top Gun
Don Simpson és Jerry Bruckheimer az 1980-as évek elején mindenhol új filmötleteket kereső, feljövőben lévő hollywoodi producerek voltak, amikor megakadt a szemük a California magazin egy cikkén. A legenda szerint Simpson, vagy mindketten együtt fogorvosnál voltak, amikor a váróban üldögélve kezükbe került az 1983 májusában megjelent lapszám, és benne Ehud Yonay szerző Top Guns című cikke az amerikai haditengerészet elit vadászpilóta iskolájáról a kaliforniai Miramarban.
A producerpáros, akik éppen csak megalapították a saját cégüket, azonnal tudták, hogy filmet akarnak csinálni belőle, pedig még csak történetötletük sem volt. Bőven elég volt nekik a cikk illusztrálására használt fényképek látványa, amiket a haditengerészet egyik pilótája, C.J. Heatley készített, hogy tudják, aranybányára bukkantak. Bruckheimer azóta több interjúban is elmondta, különösen nagy hatással volt rá a nyitókép, amin egy pilótafülkében a hátsó ülésben ülő radaroperátort látni lehúzott sisakrostéllyal, mellettük három vadászgéppel, ahogy szoros kötelékben repülnek a felhők felett.
Azonnal megszerezték a megfilmesítési jogokat, a Paramount gyorsan igent mondott a projektre, és neki is láttak a forgatásnak. Az eredmény a negyven éve, 1986. május 16-án az amerikai mozikba került Top Gun lett, ami hónapokon át kirobbanthatatlan volt a vetítőtermekből. Bár a kritikusok rendre lehúzták mint üres reklámfilmes, videóklipes látványosságot, az év legnagyobb kasszasikere, és megkerülhetetlen popkulturális ikon lett, ami világsztárt csinált Tom Cruise-ból, valódi nagymenőt Simpsonból és Bruckheimerből, és beindította az évtizedeken át méltatlanul alulértékelt rendező, Tony Scott mozis karrierjét, aki egyedi vizuális stílusával művészi szintre emelte az akciófilmek műfaját, és a 20. század végének egyik legmeghatározóbb filmrendezője lett.
Rock&Roll, vadászgépekkel
De előbb forgatókönyvre volt szükség, mégha a Paramount már azelőtt igent mondott a Flashdance-el, majd a Beverly Hills-i zsaruval sikert aratott producerpáros „Star Wars, csak a Földön” koncepciójára, hogy bármiféle konkrét történetük lett volna. És még valami kellett, ami nélkül a film elkészíthetetlen lett volna. Az amerikai haditengerészet támogatására. A forgatókönyv elkészítésére felbérelt Jim Cash és Jack Epps Jr. írópáros még egy betűt sem írt le, amikor Simpson és Bruckheimer a Pentagonban már találkozott a haditengerészetért felelős államtitkárral, ezért Simpson ott helyben kitalált egy olyan sztorit, amivel bebiztosította a fegyveres erők támogatását. Bruckheimer későbbi elmondása szerint Simpson kósza ötlete meglepően közel állt ahhoz, amiről végül a film szólt.
A haditengerészetnél azonban nem voltak felhőtlenül boldogok a lehetőségtől, hogy újra egy filmstábbal dolgozzanak. Amikor legutóbb erre vállalkoztak az 1980-ban bemutatott Végső visszaszámlálás kapcsán, a haditengerészet több tagja ellen is vádemeléssel záruló belső vizsgálatok indultak, mert ajándékokat fogadtak el egy producertől, ami szigorúan tilos volt. Hogy meglegyen a megfelelő távolság, technikai szakértőnek egy nyugalmazott tisztet választottak, méghozzá nem is akárkit, hanem az igazi amerikai hősnek számító Pete Pettigrew ellentengernagyot. Ő amellett, hogy a Top Gun iskola egykori oktatója volt, a vietnami háborúban több mint háromszáz harci küldetést teljesített, ahol még egy Mig-21-est is lelőtt.
Miközben készült a forgatókönyv, aminek első verzióját a producerek és a stúdió vezetése is utálta, emiatt egy másik író, majd már a forgatás alatt a híres script doctor, Waren Skaaren segítségével is jelentősen megváltoztatták a történetet, főszereplőt is kellett találni. Bár a producerek később azt állították, hogy a kezdetektől fogva Tom Cruise-t akarták, mások mellett Sean Penn és Matthew Modine neve is felmerült, mire az akkor mindössze 22 éves színész mellett döntöttek, aki annak ellenére kapott egymillió dolláros gázsit, hogy akkor mindössze még csak három főszerep volt a neve mellett.
A legfontosabb és egyben a legjobb döntést azonban akkor hozták meg, amikor kiválasztották a rendezőt. Miután David Cronenberg és John Carpenter is visszautasította a lehetőséget, megtalálták a tökéletes jelöltet Tony Scott személyében, aki akkor gyakorlatilag feketelistán volt Hollywoodban első egész estés filmje, a David Bowie, Susan Sarandon és Catherine Deneuve főszereplésével készült vámpíros film, Az éhség bukása után. Bár Simpson szerette a filmet, a Top Gunt sokkal inkább egy Saab reklámfilmje miatt kaphatta meg, amiben egy Saab 900 turbo egy vadászgéppel versenyez. Valamint azért, mert egy rafting túra alkalmával lenyűgözte őket a híresen adrenalinmániás Scott veszettül vagány stílusa. Pontosan olyan őrült volt, mint a vadászpilóták, akik a forgatás alatt imádták is ezért.
Scott eleinte azt gondolta, hogy az Apokalipszis most repülőgép-hordozós változatát fogja elkészíteni, de pár nap után Simpson és Bruckheimer rávezette, hogy itt egészen másra van szükség. „Egy reggel felébredtem, és megértettem, hogy ez nem az Apokalipszis most, hanem egy popcorn mozi. Rock&roll sztárok az égen. Jó kinézetű srácok a kék égen az ezüst gépeken, rock&roll zenére” – mondta később Scott egy, a film készítéséről szóló dokumentumfilmben. És pontosan ezt is készítette el.
Főszerepben az F-14
A valósághoz csak érintőleges volt köze annak, amit csináltak. „Nem dokumentumfilmet készítek” – mondta el Scott olyan sokszor a filmet minél inkább a valószerűség irányába terelni igyekvő haditengerészeti összekötőtisztnek és Pettigrewnak, hogy az már szállóigévé vált a forgatáson. A stábnak három repülőgép-hordozót, valamint több vadászgépet is kölcsönző haditengerészet igyekezett ugyan kiirtani a valóságtól különösen elrugaszkodott, valamint a fizikailag megvalósíthatatlan, vagy túlságosan veszélyes ötleteket, megértették, hogy a film kedvéért kénytelenek kompromisszumokat kötni.
Az Anthony Edwards játszotta Goose például az eredeti tervek szerint egy felrobbanó gépben halt volna meg, amit a haditengerészet nem engedélyezett, de helyette javasoltak egy élethű, az F-14-esek két ismert hibájából fakadó megoldást, ami végül az lett, amit a filmben is láthatunk. Az egyik leghíresebb jelenet, a miramari bázis irányítótornya melletti repülés azonban benne maradhatott a filmben, pedig egy ilyen manőver a valóságban egy pilóta azonnali kirúgásával járt volna. És még a film kedvéért is annyira necces volt, hogy a pilóták csodálkoztak, hogy arra engedélyt kaptak.
A jelenet jó példája annak, milyen kompromisszumokat kellett hozni. Tony Scott eredetileg azt akarta, hogy a gép szuperszonikus sebességgel száguldjon el a torony mellett, de a pilóta felhívta a figyelmét arra, hogy akkor a légnyomástól a környéken „minden ablak kitörne, az autóriasztók bekapcsolnának és fél másodpercig látszódnék a képen”. Így megegyeztek, hogy sokkal lassabb lesz.
A haditengerészet összekötőtisztje, John Semcken pedig közölte Scott-tal, hogy mindössze három átrepülésre lesz idejük, mert az első után meg fog szólalni a telefon és az admirális közölni fogja vele, hogy akkor ezt most azonnal be lehet fejezni. De még két repülésre lesz idő, mire lemegy a lépcsőn felvenni a telefont, és visszamegy hozzá a paranccsal. És pontosan így is történt. A tornyos átrepüléssel végül örökre szóló élményt szereztek az azt végrehajtó pilótának. „A leglazább dolog volt, amit valaha láttam” – mondta később Semcken.
És ez igaz lett az egész filmre. Miért is érdekelt volna bárkit is, hogy a valóságban a gépek nem csinálnak harc közben valójában teljesen felesleges és értelmetlen átfordulásokat, és egyáltalán nincsenek egymáshoz olyan közel, mint a Top Gun harci jeleneteiben, amikor az elképesztően jól néz ki. Még a vadászgépek hangja sem valódi, a hangmérnökök állathangokból rakták össze a hajtóművek morajlását, mert az eredeti hangjuk unalmasan semmilyen volt.
Scott célja az volt, hogy teljesen megújítsa azt, ahogy addig filmen ábrázolták vadászgépek harcát, és ehhez technikai újítások sorát használta fel. Még az F-14 gyártójánál is sikerült elérniük, hogy kamerákat szereljenek fel az egyik vadászgépre, amivel olyan jeleneteket tudtak felvenni, mint korábban még senki, és egy különlegesen kialakított Learjetet is használtak, hogy a levegőből filmezzék le a gépeket.
A legjobban használható felvételeket azonban a földről vették fel a harcot imitáló vadászgépekről a nevadai sivatagban, ahol a stáb csak helikopterekkel és terepjárókkal elérhető hegycsúcsokról filmezte a veszélyesen alacsony szálló gépeket. Valóban veszélyesen. Egy jelenetnél nem sokon múlt, hogy az egyik gép pilótája sziklának, és az ott álló stábnak ütközzön, amikor egy hiba miatt mindössze alig tíz méterrel a fejük felettük repült el.
A baleset esélye végig ott lebegett a stáb felett. Tom Cruise például majdnem meghalt annak a jelenetnek a forgatásán, amikor karakterét katapultálás után kimentik a tengerből, miután a színész belecsavarodott az ejtőernyőbe. A legendás műrepülőpilóta, Art Scholl pedig meghalt, amikor háttérképeket forgatott gépével a film számára.
Az eredmény azonban olyan lett, hogy még a fanyalgó kritikusok közül is elismerték páran, hogy a vadászgépes harcjelenetek lenyűgözőek lettek. És ezen az azóta eltelt negyven év sem változtatott, nagyban köszönhetően annak, hogy akkor még nem volt CGI, és a pár élethű makettgépes jelenettől eltekintve azt nézhetjük, hogy valódi vadászgépek kergetik egymást, ami még most is ugyanolyan hatásos, mint amikor bemutatták a filmet.
Hamisítatlan sportfilm
A Top Gun végül elkerülhetetlen és megkerülhetetlen lett 1986-ban. Bár amikor bemutatták, Sylvester Stallone krimije, a Cobra, valamint a Poltergeist 2 is legyűrte a kasszáknál, a szóbeszéd útján terjedő Top Gun hamarosan mindkettőt megelőzte, és egészen nyár végéig vonzotta a nézőket, akik közül sokan – akkor még teljesen ismeretlen jelenségként – többször is megnézték. A haditengerészet, érzékelve a lehetőséget, toborzóhelyeket telepítette egyes mozikhoz, és bár egyes beszámolók szerint ötszáz százalékkal növelte a jelentkezők számát, valójában nem lehet tudni, hogy pontosan mennyire is volt hatásos, mint toborzófilm.
Végül a nagyjából 15 millió dollárba került film 180 millió dolláros bevételt ért el csak az amerikai mozikban, és majdnem ugyanennyit a nemzetközi piacokon, ezzel az év legnagyobb kasszasikere lett. Hasonló siker lett a filmzene is. A lemezből kilencmillió darabot adtak el, amivel az év, és minden idők egyik legsikeresebb filmzenei albuma lett. A Berlin együttes Take My Breath Away című száma heteken át vezette a Billboard listáját, és még a legjobb betétdalnak járó Oscar-díjat és Golden Globe-ot is elnyerte, a rádiók azon a nyáron pedig unalomig játszották a film betétdalait.
Bár bemutatásakor az egyik leggyakrabban megfogalmazott kritika szerint a Top Gun nem volt más, mint az amerikai haditengerészet szemérmetlen toborzófilmje, a katonaság nyílt reklámja, melldöngető patrióta propaganda, vagy egyenesen háborús uszítófilm, ami elkeni a háború szörnyűségeit, ez negyven év távlatából megnézve meglepően alig érezhető. És sokkal inkább látható, hogy a Top Gun valójában nem is háborús film, hanem egy sportfilm, ami egyébként a forgatókönyvírók eredeti koncepciója is volt.
Hogyan is lehetne háborús film, amikor egyáltalán nincsen benne háború, de még csak megnevezett ellenséges ország sem, hiszen az egyébként csak a film elején és végén megjelenő MiG-23-as gépek pilótáiról soha nem derült ki, hogy milyen nemzetiségűek. Az amerikai pilóták valójában csak egymással versenyeznek, hogy kiderüljön, melyikük a legjobb, és ki nyerheti el a Top Gun kupát, ami a valóságban egyáltalán nem létezik. A forgatókönyvírók még minden sportfilm kötelező elemét, öltözői jeleneteket is beleírtak a filmbe, pedig a valódi kiképzőközpontban nincs is olyan öltöző, ahol a kigyúrt testű pilóták a zuhanytól nedves testüket csak egy törülközővel eltakarva feszülhetnének egymásnak a női nézők legnagyobb örömére.
És ezzel nemcsak a női nézőknek okoztak örömteli pillanatokat, hanem, ahogy Scott egy DVD-kommentárban fogalmazott, a „San Franciscó-i közönségnek” is, utalva a meleg közösségéről híres amerikai városra. Nem véletlenül. Scott ugyanis a híres meleg fotós, Bruce Weber egyik fotóalbumát használta referenciaként arra, hogyan akarta ábrázolni a pilótákat. A Top Gun meleg felhangjait már a megjelenésekor észrevették, a New Yorker filmkritikusa például „csillogó homoerotikus reklámként” jellemezte, de a koncepciót Quentin Tarantino híres monológja terjesztette el igazán, amiben arról értekezett, hogy a film valójában Maverick küzdelme saját homoszexualitásával, és abban riválisa, a Val Kilmer játszotta Iceman a melegeket képviseli.
Egy chicagói tesztvetítésen elhangzott kritika miatt utólag igyekeztek kissé jobban kidomborítani a heteró szerelmi szálat a Cruise és a Kelly McGillis alakította oktató között. Bedobtak gyorsan még egy szinte teljes sötétben játszódó szexjelenetet, ami szépen eltakarta, hogy mindkét színész frizurája akkor már teljesen más volt, és egy liftben történő találkozást is, ahova Cruise valamilyen megmagyarázhatatlan okból egyenesen a zuhanyból érkezett meg az új haját baseballsapka alá rejtő McGillis mellé.
A homoerotika félreérthetetlenül nyilvánvaló a strandröplabdázós jelenetben, ami a film egyik legikonikusabb jelenete lett. Annak ellenére, hogy a forgatókönyvben mindössze két bekezdés szólt erről, Tony Scott a stúdiót feldühítve egy egész napot szánt rá, bár egy dokumentumfilmben elismerte, hogy nem nagyon volt koncepciója, és végül úgy döntött, hogy „szarrá filmezi” a babaolajjal besprézett, félmeztelen színészeket. „Úgy filmeztem, mint egy szoftpornót” – mondta nevetgélve Scott. A jelenet annyira megkerülhetetlen lett, hogy amikor azt a Top Gun: Maverickben megismételték, csak strandfocival, a színészek ragaszkodtak ahhoz, hogy félmeztelenül legyenek, hiszen arra gyúrtak már hónapok óta.
Simán lehetett volna, hogy a Top Gun egynyári sikerfilm lesz, ami több más kasszasikerhez hasonlóan szép lassan kikopik a köztudatból, de nem ez történt, sőt, évről évre újabb és újabb rajongókat gyűjt. A forgatáson használt gép múzeumi darab lett, és az amerikai kongresszus idén májusban pedig a Maverickről elnevezett jogszabályban rendelte el a még megmaradt három F-14-es gép megőrzését.
2022-ben a mozikba került a folytatás, amin eredetileg még a tíz évvel korábban meghalt Tony Scotttal együtt kezdett el dolgozni Tom Cruise, és ami hatalmas, több mint egymilliárd dolláros bevételt hozó megasiker lett, méltó főhajtás az eredeti film előtt. Egy hónappal a negyvenedik évforduló előtt hivatalossá vált, hogy készül a harmadik rész is, a negyvenedik évfordulóra pedig még a mozikba is visszatért az első rész, Magyarországon is.
