Az igazi seggfejt játszó Adam Scott összehozta az év egyik legjobb horrorját

Egy magányos író egy elhagyatott vidéki hotelben. A horrorrajongók számára ez szinte tökéletes alaphelyzet, hiszen az elszigeteltség és a túlfűtött írói képzelet együtt már számos hátborzongató filmet adott a közönségnek. Elég csak a Jack Nicholson főszereplésével készült Ragyogásra gondolni, de Johnny Depp is alakított már megőrülő írót A titkos ablakban, igaz, ott egy hegyvidéki kunyhó szolgált helyszínként a hotel helyett.

A Damian McCarthy rendezte Hokum egy ismert horroríró, Ohm Bauman (Adam Scott) történetét követi, aki egy eldugott ír hotelbe utazik, hogy szétszórja a szülei hamvait. McCarthy számára ez a film fontos lépés lehet a szélesebb közönség felé: a 2020-as He Dies At The End című rövidfilmje és az ugyanabban az évben bemutatott Figyelmeztetés (Caveat) már megmutatta, hogy különösen erős a nyugtalanító, kísérteties történetek felépítésében. Filmjei nemcsak megijesztik a nézőt, hanem lassan a bőrük alá is kúsznak. A Figyelmeztetés egyik legnagyobb erőssége például az volt, ahogyan az egyhelyszínes történetből szinte fullasztó feszültséget teremtett.

A Hokum is hasonlóan gondosan felépített, szűk terekben játszódó horror. A film elején gyorsan világossá válik, hogy Bauman súlyos traumákat cipel magával: édesanyját tragikus körülmények között veszítette el, apját pedig az alkoholizmus pusztította el. A férfit egyszerre gyötri a bűntudat és a gyász, miközben nehezen birkózik meg a szülei halálával. Az is bonyolítja a karaktert, hogy egy igazi seggfej, akit nem könnyű megkedvelni, zsörtölődő, öntelt figura, aki még annak sem tud igazán örülni, hogy már a recepción felismerik, és dedikálni akarják a könyvét.

Az emberek kifejezetten fárasztják Baumant, a hotelben többnyire a bárpultnál ül whiskyt kortyolgatva, és mogorván néz mindenkire, aki szóba elegyedik vele, vagy ami számára még rosszabb: írói tanácsot kérnek tőle. A mérgeskedés közben egy eltűnt nő története és egy állítólagos boszorkány legendája egyre jobban beszippantja. Ez önmagában akár egy egyszerű horrorsztori is lehetne, McCarthy és csapata azonban láthatóan mindent megtett azért, hogy a Hokum ne váljon kliséhalmazzá. Ebben nagy szerepe van Colm Hogan operatőri munkájának is, aki korábban már együtt dolgozott a rendezővel a Valami különös (Oddity) című filmen.

Hogan pontosan tudja, hogyan használja ki a hotel díszleteit, amelyek egy másik filmben akár romantikus helyszínként is működhetnének: barokkos motívumok, angyalszobrok, aranykeretes festmények, csengők és bordó falak uralják a teret. A kamera legtöbbször Bauman nézőpontjához tapad, így a néző is ugyanazzal a feszültséggel figyeli, mi bukkanhat fel a következő pillanatban a furcsa zajokkal teli, szűk folyosókon. A Hokum bőven él hatásos jumpscare-ekkel, de közben jól egyensúlyoz a sokkoló jelenetek és a nyomasztó atmoszféra építése között. Adam Scott alakítása szintén sokat hozzátesz ahhoz, hogy az alapvetően ismerős történet egyedinek hasson.

Az egyértelmű, hogy ez pályája egyik legellenszenvesebb karaktere, Scott sokáig az átlagos, szerethető figurát hozta a szituációs komédiákban, például a Városfejlesztési osztályban vagy A Jó helyben, a Különválásban viszont már emlékezetesen alakított egy identitásválsággal küzdő, feszült főhőst. A Hokumban kevés szöveggel dolgozik, helyette az arckifejezései mesélnek. Jól látszik rajta az egyre növekvő félelem, ahogy fokozatosan feltárulnak előtte a hotel titkai, köztük a lezárt nászutas lakosztály hátborzongató története is.

A Hokum egyik legnagyobb erőssége, hogy bár az alaphelyzete ismerős, Damian McCarthy nem egyszerűen másolja a műfaj klasszikusait, inkább tisztelettel nyúl az inspirációihoz, és ezt ügyesen építi be a filmbe. A néző egyszerre szurkol Baumannak és idegenkedik tőle: mivel az ő szemszögéből követjük a hotel lidérces eseményeit, könnyű vele tartani, közben viszont annyira ellenszenves figura, hogy időnként felmerül, talán nem is lenne igazságtalan, ha utolérné a végzete. A karakter folyamatos zsörtölődése ráadásul finom humort is visz a történetbe, ami sokat hozzáad ahhoz, hogy működjön a sztori. A film ügyesen váltogatja a feszültséget és a komikumot, a moziban egyik pillanatban még görcsösen szorítottam a széket, a következőben pedig nevettem azon, ahogyan Bauman a hotel dolgozóival bánik, vagy amikor egy újabb kísérteties jelenetnél már csak egy fáradt „édes faszom” szakad ki belőle.

Damian McCarthy eddig többnyire alacsony költségvetésű produkciókon dolgozott, a Hokum viszont Adam Scott főszereplésével könnyen eljuthat a szélesebb közönséghez is. A film jó eséllyel újabb lendületet adhat a rendező karrierjének, aki úgy tud a horror jól ismert elemeihez nyúlni, hogy közben mégis képes valami frisset és valóban nyugtalanítót kihozni belőlük. A rendezővel és a főszereplővel nemrég interjút is készítettünk, amit itt lehet elolvasni.

A Hokum május 7-től látható a magyar mozikban.