A 100 millió forint NKA-pénzzel megtámogatott Deák Bill Gyula a választások előtt a Fidesz jelöltjét támogatta

Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy Deák Bill Gyula az április országgyűlési választás előtt, márcisuban a Fidesz kőbányai képviselőjelöltjét D. Kovács Róbert Antalt támogatta egy Facebookra kitett posztban, amit a politikus osztott meg, barátjaként hivatkozva a zenészre.

Ez a poszt azért érdekes, mert Deák Bill Gyula 100 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól a turnéjára, abban a választás előtti pénzosztásban, amelyben több, a Fidesz kampányát segítő előadó, többek között Pataky Attila és Tóth Gabi is támogatást kapott.

Deák Bill Gyula korábban azt mondta a Telexnek, hogy nem azért kapta ezt az összeget, mert fideszes, hanem mert ő a blues királya. Deák Billék a 100 millió forintot már megkapták, és azt a májusban induló és decemberben záruló, húsz állomásos Rossz Vér Turnéra fogják felhasználni. A támogatással 2027. március 1-ig kell elszámolniuk.

Kövess minket Facebookon is!