A Jo Nesbø-sorozatot mintha a köztévé riportjai ihlették volna

A skandináv krimi valamikor a 2010-es években élte népszerűségének csúcsát, de azóta sem tűnt el soha igazán – ez onnan is látszik, hogy a Netflixnek valamiért pont most jutott eszébe sorozatot készíteni a műfaj koronázatlan királya a norvég Jo Nesbø egyik regényéből. Igaz, a nemes egyszerűséggel a főszereplő Harry Hole nevére keresztelt sorozat annyiban biztos nem klasszikus skandináv krimi, hogy nem a jeges fjordokon, hanem az oslói hőhullám idején játszódik, de a hangulata még így is ízig-vérig (és inkább vérig) megfelel a műfaj követelményeinek.

Aki ismeri a Harry Hole-regényeket, nagyjából tudja, mire számíthat: a mogorva, kicsit lecsúszott, de a gödörből kimászni próbáló norvég Jason Statham-hasonmás (Tobias Santelmann) egy sorozatgyilkos után nyomoz, és közben a korrupt kollégáját, a hullasimogató és nagyon bizarr Tom Waaler detektívet (Joel Kinnaman) is megpróbálja lebuktatni. Hole pontosan az a sztereotipikus nyomozó, akire számítanánk: mogorva, a saját feje után megy, nem veti meg az alkoholt, és elég lazán kezeli a rendőrség szabályait. Ezzel szemben ott van Waaler, aki pontosan az a tipikus sportkocsi-kripto-redpill szépfiú, aki inkább egy amerikai sorozatba illene, mint norvégba, és akinek már a látványa is triggereli az embert, megszólalnia sem kell hozzá.

Szóval semmi meglepő nincs a karakterekben, sőt, igazából a történetben sem: egy jól megírt, sötét nyomozósztoriról van szó, aminek az összefutó szálait ugyan kitalálni nem lehet a legvégéig, de nem is ül miatta tűkön az ember, sokkal inkább a hangulat viszi magával. Sokkal fontosabb a hangulat, amit a Harry Hole még az oslói hőségben is jól hoz: sötét, nagyvárosi környezet, bujkáló, veszélyes gyilkosok, bandaháborúk, fegyverek, nehéz sorsok. A sztori közepesen izgalmas, egészen az utolsó két-három részig, amikor felpörögnek az események, és az ember hirtelen azt kívánja, bárcsak mégse kilenc részes lenne az egész évad.

Nesbø regényeiből volt már egy viszonylag ismert adaptáció korábban: a Hóember Michael Fassbender főszereplésével 2017-ben, ez viszont a kritikusok szerint nem sikerült túl jóra. Nekem mondjuk semmi bajom nem volt vele, sőt, a hatására kezdtem Nesbø-könyveket olvasni, de úgy tűnik, az író komolyan vette a problémákat, most ugyanis ő adaptálta a saját regényét a tévéképernyőre, és a kreatív folyamatokba is belefolyt. A The New York Times interjút készített vele a sorozat megjelenésekor, amiben azt mondta: szerinte Hole nem klisé, több ismerősét gyúrta bele a karakterbe, de a sorozatos nyomozó nem ugyanolyan, mint amilyet ő a regények közben elképzelt.

Nesbø első Hole-regénye egyébként 1997-ben jelent meg, azóta 13 van belőle, a Netflixre adaptált Boszorkányszög pedig 2003-ban debütált. Nem ez az első sztori tehát, amivel Hole bemutatkozik a nagyközönségnek, így az ötödik könyvre már jócskán megviselt, tragédiákkal teli az élete – van is az a norvég átok, hogy „kedveljen meg téged a Harry Hole” –, így próbálja meg felgöngyölíteni a legújabb bűntényt. Amiből a sorozat alapján Oslóban van bőven.

A sorozat úgy festi lesz a norvég fővárost, ahogy a fideszes politikusok szokták a nyugati országokat: bűnözés, bandaháborúk, rablások, gyilkosságok, drogok, hajléktalanok minden sarkon, és persze a korrupt rendőrség, mintha Gothamet látnánk, csak sokkal kevesebb magas épülettel. Ha kicsit hunyorítunk, nagyjából olyannak tűnik a város, mint amilyennek 2018-ban a közmédia Stockholmot lefestette – apróság, hogy egy országgal arrébb vagyunk, mégis csak a Skandináv-félszigetről beszélünk.

Annak idején nagy port kavart az M1-en megjelent interjú egy bizonyos C.-vel, akinek saját elmondása szerint a Stockholmban uralkodó borzasztó viszonyok miatt kellett hazaköltöznie (és akiről aztán kiderült, hogy rágalmazásért, közbizalom elleni bűncselekményért és zaklatásért is elítélték korábban) – na, ha hinnénk bárminek, ami a közmédián megjelenik, ez alapján pontosan olyannak képzelnénk el a svéd fővárost, ahogy Nesbø a norvégot lefesti.

Hole rutinosan navigál drogtanyák, szeméthalmok és lezüllött belvárosi negyedek között, és a sorozatban is többször elmondják, hogy a város éppen a pokol legmélyebb bugyrai felé zuhan. Valójában azonban a norvég bűnözési ráta az egyik legalacsonyabb Európában, nagyjából a magyar szintjén áll, pedig aztán mi ebben a negatív mutatóban kivételesen nem vagyunk a lista élén. A hivatalos statisztikák szerint 2024-ben például 341 500-nál kicsit több bűntényt jelentettek a rendőrségnek, aminek a 34 százaléka lopás volt, és csak kicsit több, mint 13 százaléka volt erőszakos bűncselekmény. Itthon ugyanebben az évben a KSH szerint 233 470 bűncselekményt regisztráltak.

Harry Hole Oslója ezeken túl sem realisztikus, inkább egy Sin City-szerű átirat, sokkal több felhőkarcolóval, egy soha meg nem épült felvonóval, és olyan helyszínek lezüllesztésével, amik egyébként szépek és biztonságosak. A sorozat sokat merít a '90-es és 2000-es évek elejének hangulatából, de ötvözi azt a modern várossal, és ez az ellentét Hole és Waaler között is jól látszik. Míg Hole egy tragaccsal jár, kis lakásban lakik egy lélekölő házban, és egy koszos kis étterembe jár bút felejteni, addig Waaler Lotusszal autózik, vastag aranyfukszot hord a nyakában és luxuslakásban él, amiből rálát egész Oslóra.

A sorozat emellett azért valós társadalmi kérdéseket is feszeget: 2003-ban ugyanis a norvég rendőrség még nem hordhatott magánál állandóan fegyvert, ami komoly társadalmi vitákat szült pró és kontra, ezek a sorozatban is megjelennek. A regény írásakor a rendőrök csak a rendőrfőnök utasítására hordhattak fegyvert, egyébként az őrsön tárolták, vagy kézifegyverek esetében töltetlenül, lezárt zsákokban a rendőrautóban is vihették magukkal. 2025 júniusában a parlament megszavazta, hogy a rendőrség álljon át a szolgálatban lévők általános felfegyverzésére. Nesbø nem igazán mondja meg, mit kellene gondolnunk erről a témáról, vagy hogy melyik a helyes út, de egyes karaktereinek motivációt ad a fegyverviseléssel kapcsolatos álláspontja.

Összességében a Harry Hole jó sorozat, de nem olyan, amitől az ember lerágja mind a tíz körmét, vagy amitől nem tud aludni, amíg meg nem nézte az összes részt. Lassan indul be, ahogy egy jó krimihez illik is, és a fő ereje a hangulatépítésben és a karaktereiben rejlik. Olyan skandináv noir, amiben minden rossz, de ami nem, az is előbb-utóbb elromlik, mégis várja az ember, hogy újra a következő brutális gyilkosság nyomába eredhessen Hole oldalán.

A Harry Hole a Netflixen látható.