Ryan Gosling béna viccekkel menti meg a világot
Mi baj lehet abból, ha egy imposztor szindrómás, középiskolai fizikatanárt felküldünk az űrbe, hogy mentse meg a Földet? Mondjuk az, hogy születik egy erőltetett poénokkal tarkított, nagyon amerikai, nagyon közhelyes sci-fi, A Hail Mary-küldetés, amiben az egyik legélvezhetőbb dolog az egyik mellékszerepet alakító Sandra Hüller béna karaokézása.
A Hail Mary-küldetést Phil Lord és Christopher Miller rendezte Andy Weir azonos című regénye alapján, amiben a szerző nem először küld egy magányos asztronautát az űrbe. Weir például a tíz évvel ezelőtt szintén filmre adaptált A marsi című könyvében is hasonló alapállásból indult.
A sztori középpontjában ezúttal Ryland Grace (Ryan Gosling) fizikus áll, aki a film elején magához tér a mesterséges kómából. Egy űrhajón találja magát, teljesen egyedül, nagyon messze a Földtől. Grace nem emlékszik semmire, még a teljes nevére sem, viszont a film előrehaladtával egyre több emléke jön vissza, és szép lassan rájön, miért is van ott, ahol: meg kell állítania a Naprendszer pusztulását. Grace idővel ráébred, hogy nincs teljesen egyedül, és a különös útitársával is összebarátkozik a közös cél érdekében.
Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy a film érdekes problémát mutat be azzal, hogy két egymástól távol álló faj világmegmentő akcióját mutatja be, ami még a Naprendszeren is túlmutat. Ehhez képest hamar kiderül, hogy A Hail Mary-küldetésbe kevés komplexitás fért, főleg az elmúlt éveket uraló, sokszor társadalmi kérdéseket feszegető sci-fikhez, a Dűne-filmekhez, az Érkezéshez, az Alapítvány vagy a Siló sorozatokhoz képest. Az ilyen politikai és tudományos mélységgel bíró produkciók mellett A Hail Mary-küldetés szándékosan könnyed megközelítése könnyelműnek érződik.
A történet főszereplője, Grace megtestesíti a legtöbb sci-fi főhős antitézisét. Gyáva és esetlen, mindig kifogásokat keres, és nem képes felelősséget vállalni. Sokszor maga nyomatékosítja, hogy nem űrhajós, nem megfelelő ember a munkára. Ennek ellenére szerethető karakter, aki a film végére magabiztos és megfontolt személy lesz.
A Hail Mary-küldetést teljes mértékben Goslingra húzták fel, és a színésznek nagyon jól áll a sármos, de kissé lúzer férfi karaktere.
Viszont ez nem elég, mert a poénok erőltetett és néhol már kellemetlen tálalása sokat árt a sztorinak. Az érzelmesnek szánt részek sem túl erősek, sokszor elcsépeltnek hatnak Grace és az idővel Rockynak elnevezett űrlénytársa között. Mindketten próbálják megmutatni a másiknak a kultúrájuk sajátosságát, de ehhez kicsit túlzásnak éreztem azt a hosszú montázst, amiben a hatlábú, kőszerű űrlény a Rockyt nézi.
A legzavaróbb dolog azonban nem is ez a gyenge humor a két űrben ragadt szereplő kapcsolatában, hanem az, hogy milyen egyszerűen és gyorsan áthidalják a kettejük közötti kommunikációs szakadékot. Rocky eleinte fémből készült kis tárgyakkal próbálja elbábozni Grace-nek, hogy mit akar mondani, ami kreatív és szórakoztató megközelítés, de aztán gyorsan nyilván az angol nyelvre váltanak.
A már-már gyermeki jellemmel rendelkező Rocky mellett még a Sandra Hüller karakterének van fontos szerepe a filmben. Hüller a kifejezéstelen arcú, rideg, sztereotipikus európai Eve Strattot alakítja, aki a küldetés szervezője, és leginkább az a feladata, hogy a halálba küldjön űrhajósokat a Föld megmentése érdekében. A film felénél azért mégis meglátjuk az érzelmesebb oldalát, amikor egy buliban rázendít Harry Styles Sign of the Times című számára, ami az egyike azon kevés alkalmaknak, amikor tényleg vicces és megható a film.
Hüller szereplése valahogy mégis idegenebbnek hat ebben a filmben a másik bolygóról érkezett űrlénynél. Amíg a színésznő az Egy zuhanás anatómiájában árnyalttá és érdekessé tette a karakterét azzal, hogy nem mutatott meg belőle mindent, addig A Hail Mary-küldetésben a titokzatossága inkább sekélyesen és kínosan hat. Egyszerűen akkora a kontraszt Gosling hangos és kellemetlen, illetve Hüller látszólag közömbös karaktere között, hogy a kettejük közötti viszonyban is elkerülhetetlenül közhelyes a történet. Ha ezt a szembeállítást viszont humorforrásnak szánták a készítők, akkor ezt a húzást is oda lehet tenni a film számos erőltetett megoldása mellé.
De nem csak a film karaktereivel van gond, a cselekmény tempója se működik. A Hail Mary-küldetés
egyszerre érződik túlságosan hosszúnak és nevetségesen rövidnek,
amibe minél több dolgot akartak belesűríteni, de a folyamatos rohanás miatt ez olyan érzetet kelt, mintha valójában semmit sem bontanának ki rendesen. Mire a néző felfogja, hogy miért van veszélyben a Föld, addigra Grace már a világ vezetőivel tárgyal, ezután meg már egy űrlénnyel dolgozik a megoldáson. Természetes, ha egy könyv megfilmesítésénél kimaradnak bizonyos jelenetek, de A Hail Mary-küldetés filmes verziójából a regény intellektuális része teljesen hiányzik, és annak a helyét minél több humorral próbálják betölteni.
Minden bénasága ellenére mégis megvan rá az esély, hogy komoly elismeréseket zsebeljen be a film. Eleve 2026 egyik legjobban várt sci-fije volt, és a kritikusok első reakcióiból ítélve volt, aki egyenesen tökéletes könyvadaptációnak kiáltotta ki a filmet. Feelgood filmként teljesen megállja a helyét A Hail Mary-küldetés, de sokáig velünk maradó filmnek azért túlzás lenne nevezni.
A Hail Mary-küldetés már látható a magyar mozikban.
