A Topmodell leszek! világában a nőknek tűrniük kellett a zaklatást és a rasszizmust is

A Netflix háromepizódos dokumentumfilmet készített Tyra Banks modellekről szóló valóságshow-járól. A Topmodell leszek! vitatott hagyatékában (Reality Check: Inside America’s Next Top Model) megszólal a koncepciót kitaláló egykori Victoria’s Secret-modell is. A műsorban kihasználtak és megaláztak lányokat, ráadásul a modellszakma valósága évadról évadra eltűnt a műsorból, a készítőknek csak egy dolog vált fontossá: a nézettség.
Melyik lány ne akarna New York utcáin flangálni tűsarkúban, divatmagazinok címlapján szerepelni, nagy modellügynökséggel szerződni, és a világ legnagyobb márkáival együtt dolgozni? Elég sok lány vágyott erre a kétezres évek elején, hiszen ezt ígérte Tyra Banks ma már hírhedt műsora, a Topmodell leszek! (America’s Next Top Model). Mai szemmel nézve a 2003 és 2016 között összesen huszonnégy évadot megért, 180 országba is eljutott műsorral több baj is van, noha mindent megtettek benne a drámai fordulatokért, a divatipar szélsőséges megjelenítéséért, és a minél nagyobb nézettségért.
Az egykori Victoria’s Secret-modell birodalma olyan botrányos pillanatokat teremtett az évtizedek alatt, mint például a hajléktalanokkal pózolás szakadt ruhában, de voltak életveszélyes kifutók is, amikor két súlyos inga között kellett vonulniuk a lányoknak, és az egyik el is talált egy modellt. Többek között ezeket a meghökkentő pillanatokat eleveníti fel a Netflix dokumentumfilmje, amiben megszólal a producer Ken Mok, és az alapító sminkmester Jay Manuel, valamint a magát csak Miss J. Alexandernek hívó modell, akire úgy hivatkoznak, mint kifutóedző, hiszen tizennyolc évadon keresztül ő tanította a magabiztos, dögös járást a modelleknek. A dokumentumsorozat nagy húzása, hogy az egész koncepció kitalálója,
Tyra Banks is megszólal, akit évek óta nem lehetett rávenni arra, hogy nyilatkozzon arról, hogy az emberek többsége úgy gondolja, kihasználta a lányokat.
Banks ötlete eleinte egészen forradalmi és ártatlan volt. A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka azzal a felütéssel kezdődik, hogy a házigazda elmeséli, milyen atrocitásokkal kellett szembesülnie afroamerikai modellként. Azt állítja, folyamatosan elutasították a bőrszíne miatt, kevesebb pénzt kapott, miközben szerinte köztudott volt, hogy az egzotikusabb szépsége növelte a márkák eladását.
„Minden pofon után felálltam, és beleadtam mindent, hogy a divatipar élére kerüljek” – meséli Banks a felemelkedéséről. Az tény, hogy a kemény munka hamar meghozta számára a sikert, hamarosan címlapokra került, sitcomokban láthatták a nézők, de szerepelt a Sakáltanya című filmben is, és olyan sorozatok epizódjaiban tűnt fel, mint a Pletykafészek (Gossip Girl) és a Glee.
„Egyszer csak beugrott az ötlet, harcba akartam szállni a divatiparral, meg akartam mutatni, hogy többféle szépség létezik. Mi lenne, ha csinálnék egy műsort, ami megmutatná, milyen munka van a modellé válás mögött?” – mondta a műsor ötletéről.
Drámát akarsz?
Banks megkereste az ötlettel Ken Mok producert, aki azonnal ráharapott a koncepcióra, amit végül a UPN tévécsatorna fogadott be 2003-ban. A modell kezdettől tudta, hogy csak és kizárólag legnagyobb szövetségeseivel, Jay Manuel sminkmesterrel, és Miss J. Alexanderrel vághat neki a valóságshow-nak. Ők zsűrizték tíz héten keresztül fényképek alapján a beválogatott tíz lányt, akik közül minden héten távozott egy. A végén egy akkor magát nagyon szerencsésnek gondoló lány kimondhatta, ő lesz Amerika következő topmodellje. A műsorban minden pillanatot megmutattak, az első évadban azt is bevágták, amikor Tyra Banks intimgyantázta a lányokat, akik a kétezres évek elején nem igazán voltak képernyőtudatosak, és utólag csodálkoztak, hogy ezt is felvette a kamera. Ezen felül természetesen a szerkesztők állandóan egymásnak ugrasztották a modelleket, és kellett is a civakodás a nézettséghez.
A dokumentumsorozatban megszólalnak egykori versenyzők is, köztük az afrikai Ebony, akire nagy hatást gyakorolt Tyra Banks, mert reményt adott neki, hogy az ő bőrszínével is eljuthat a kifutókra és a csillogást ígérő divat világába. Ebony úgyszólván egy szépségszalonban nőtt fel, egész nap a nagymamáját csodálhatta, aki az afrofrizurák nagymestere volt. „Csak annyit tudtam, hogy egzotikus szépség lehetek, és szép a mosolyom, ezért jelentkeztem a műsorba” – mesélte a sorozatban Ebony, aki leszbikus, és ezt Tyra Banks tudatosan világgá is kürtölte. Ez rosszul esett a modellkarrierre vágyó lánynak, mert arra számított, a szerkesztők megkérdezik majd, hogyan szeretné kezelni az identitását ahelyett, hogy a beleegyezése nélkül világgá kürtölnék.

A nőnek viszont egyáltalán nem ez volt a legmegrázóbb élménye a műsor alatt. A beválogatott lányok mindegyikének át kellett esnie egy átalakuláson, amit a műsor fodrászai és sminkesei hajtottak végre a zsűri koncepciója alapján. Ebből születtek azok a jelenetek, amelyekben sírtak a lányok, ha épp marta a fejbőrüket a hajfesték, vagy azért pityeregtek, mert kopaszra nyírták az addig hosszú hajukat. „Mondta nekem Tyra, hogy el kell tüntetni azt a kis pamacsot a fejemről, beültem a székbe, ahol gúnyolódtak a hajamon, végül ügyetlenül lenyírták, és lett három kopasz fotóm” – mesélte Ebony az átalakításáról.
„Este felhívott Tyra, akitől arra számítottam, hogy, mint sorstársam, foglal nekem egy időpontot egy olyan szalonba, ahol értenek a hajamhoz, hiszen tudja, hogy mennyire kellemetlen, ha nem értenek az afroamerikai tincseinkhez. De nem ezt mondta. Jelezte, hogy nagyon problémás a bőröm, azt a szót használta, hogy porzik, miközben tudnia kellene, hogy ezekkel az adottságokkal születtem. Amikor megmutatták a fotómat a zsűrinek, nekem estek, hogy az én képeimen kellett a legtöbbet retusálni, pedig a bőröm olyan kéne hogy legyen, mint a vaj” – mesélte a versenyző, aki ekkor vette észre, hogy hiába gondolta azt, hogy testvéri kötelék lesz közte, és Tyra Banks között a származása miatt, hamar rájött, hogy hátrányba került azért, mert fekete. Ráadásul olyan testápolót adtak neki a műsor során, ami valóban egy vajszerű anyag volt, így a villában a lányok teljesen kiakadtak a társukra, hogy ragad a lakás a krémjétől.
Néhány olasz fiú, egy jakuzzi, és egy részeg, magatehetetlen modell
A producerek azt találták legszebbnek a műsorban, hogy egy modern Hamupipőke-sztoriként is el lehetett adni. A lányok többsége nehéz körülmények közül érkezett, vagy problémás volt a családi háttere, és a műsor nélkül soha nem lett volna esélyük arra, hogy megismerjék New York pezsgését. Korunk Hamupipőkéjének képzelhette magát Shandi is Kansas Cityből, aki a műsorba való jelentkezéséig egy drogériában dolgozott. Sosem gondolta magát szépnek, egészen pufi kisgyerek volt, de egy nyár alatt hirtelen megnyúlt, és az akkori heroin chicnek megfelelő manökenalkata lett. Behívták castingra, ahol a zsűrit elbűvölte vidéki egyszerűségével, és a vágyával, hogy ő már nem akar kasszázni egy drogériában.
Shandi már az első fotózásokon jól szerepelt, még úgy is, hogy az első néhány körben le kellett vetkőznie. Őt ez nem zavarta, mert a képeken egyet látott: a rút kiskacsából hattyú lett. Shandi haját platinaszőkére festették, szép ruhákat aggattak rá, kisminkelték, és olyan bókokat kapott a verseny során, hogy akár az olasz Vogue címlapjára is eljuthatna. Mindaddig meg is akarta nyerni a versenyt, amíg sor nem került arra a milánói esetre, amit ma már sokan kifogásolnának, amiért egyáltalán leadhatták a tévében.
A verseny során a készítők igyekeztek a nemzetközi divat fővárosaiba is elutazni a lányokkal a fotózásokra, egyik alkalommal Milánóba látogattak el, ahol a munka után azzal jutalmazták őket, hogy olasz fiúkkal robogózhatnak a városban, és mindenki választhatott magának egy sofőrt. A lányok eltervezték, hogy a robogós srácokat áthívják vacsorázni.
Shandi elmesélte, hogy egész nap nem evett, hiszen mindent meg akartak tenni a versenyben maradás érdekében, úgyhogy csak foszlányok vannak meg számára az estéből. „Vörösbort ittunk, aztán beszálltunk az olasz fiúkkal a jakuzziba, ahol az egyik durván rám mászott – mesélte a második évad versenyzője. – Totál képszakadásig ittam magam, erősködött, hogy menjünk be a szobámba, ahol teljesen önkívületi állapotban voltam, tudtam, hogy szexelünk, de nem éreztem semmit, majd elájultam” – mondta.

Amikor másnap magához tért, zokogott, és azt hajtogatta, hogy meg akar halni, mert barátja volt, aki várt rá otthon. Teljesen összeomlott és elmondta a producereknek, hogy haza akar menni, és több órán keresztül kellett győzködnie őket arról, hogy tényleg ott akarja hagyni a versenyt. Végül egy feltétellel engedték el, ha felhívja kamerák előtt a barátját, és beszámol neki arról, hogy előző éjszaka megcsalta őt. „Felhívtam, a végén magzatpózban zokogtam a földön, mire az operatőrök megöleltek, hogy nagyon sajnálják, hogy ezt is fel kellett venniük” – mondta.
Amikor a dokumentumfilm készítői kérdőre vonták a producert és Tyra Bankset, hogy miért kellett felvenni, ahogy egy magatehetetlen lányt elcsábít egy fiú, majd lefekszik vele a szobájában, mindketten azt válaszolták, hogy a lányok tudták a szerződés aláírásakor, mibe mennek bele. „Egy szabály volt. A nap huszonnégy órájában megy a kamera, és csak akkor nem követ a zuhanyzóba, ha egyedül mész be” – mondta a producer. Tyra Banks azzal takarózott, hogy ő nem producere volt a műsornak, de a vágásnál ott volt, és még így is harcolt azért, hogy ne az egész jelenet kerüljön be Shandi görbe estéjéről. Banks egyébként, mint „tündérkeresztanya” megjelent a lányok villájában egy-egy váratlan pillanatban a dráma kedvéért, így tett akkor is, amikor arról értesült, hogy Shandi megcsalta a párját. Banks leült a lányokkal beszélni arról, hogy milyen csúnya dolog a félrelépés, és nem ítéli el Shandit, „de harcolnia kellett volna a testi vágyak ellen”, tehát még egyet belérúgott, mielőtt a fiatal lány önként távozott volna.
Azt gondolhatná az ember, hogy ezek után épeszű nő nem jelentkezik a műsorba, de nem, a második évad után évente két évadot rendelt be a UPN, a válogatókon több tízezren jelentek meg Tyra Banks nevét istenítve. New Yorkban több utcát is le kellett zárni, és zavargások törtek ki, amiről Ken Mok producer a CNN híradójából értesült. „Ekkor éreztük, hogy talán túlnő rajtunk a műsor, lehet, hogy szörnyet teremtettünk” – mondta a Netflix filmjében a producer. A sorozat bemutatja, hogy a csapból is ez a valóságshow folyt, utalásokat tettek rá a Family Guyban, az Agymenők sorozatban is ezt nézték, de még David Bowie is azzal hívta fel a sminkes Jay Manuelt, hogy megtalálta a helyét, oltári a műsor. A műsor hatását jól mutatja, hogy szótárba is került egy Topmodell leszek!-ben megteremtett kifejezés, a „smize”, ami annyit jelent, hogy mosolyogj a szemeddel.
Légy modell, kezeld profin a helyzetet
Banks és a tévécsatorna számára is egyértelmű volt, hogy innentől nincs megállás, még durvább feladatokkal kell előrukkolni, ugyanis amint lankad a nézők figyelme, mehet a levesbe a produkció. „Ti akartátok ezt, a közönség, ti tettétek ezt naggyá” – meséli a Netflix sorozatában Banks a ma már meghökkentőnek számító pillanatokról. Jay Manuel arra a tényre, hogy ma már elborzasztják a nézőket ezek a tévés pillanatok, annyit reagált, hogy egyszer csak már annyi kreatív ember dolgozott a fotózásokon egyre elborultabb ötletekkel, hogy mindenre csak bólogatott, nem látott ki ebből a buborékból. „A legproblémásabb fotózás számomra az volt, amikor bőrszínt cseréltek a modellek” – meséli Manuel, akinek egyben feladata is volt, hogy mindig ő jelentse be a modelleknek az aktuális munkák témáját.
„A szüleim dél-afrikaiak, érzem a helyzetnek a súlyát, jeleztem, hogy a bőrszíncsere nagyon kemény, és engedélyt kértem, hogy ezt a fotózást kihagyhassam” – mondta a sminkes. Banks megnyugtatta, hogy neki csak a feladatot kell ismertetnie, de a Manuel elmondta, hogy visszanézve látja, mekkorákat kellett nyelnie beszéd közben, mert érezte, hogy ez több szempontból is problémás. Volt, akit amerikai őslakosnak festettek, de akadt olyan lány, akiből afroamerikai nő vált a fotózás erejéig, de olyan is volt, akit koreaivá maszkíroztak. De ez még nem minden. A modellek kaptak a fotózáshoz hároméves gyerekeket is, akikkel pózolniuk kellett.

„Egyáltalán nem gondoltam problémásnak, be voltam ragadva a saját nézőpontomba, de aztán leadta a tévé, és felháborodott a világ” – meséli Banks, hozzátéve, elhiszi, hogy a 2020-as évekből nézve valóban „durva, hogy ezt megtehették”. Ken Moktól megkérdezték a Netflix-sorozat készítői azt is, mit gondolt, amikor brutális erőszak áldozataként kellett pózolniuk a lányoknak egy fotózáshoz. „Azért vállalom a felelősséget, ma már azt mondanám, te idióta, ez olyan, mintha népszerűsítenénk az erőszakot” – emlékezett vissza. Ráadásul ennél a feladatnál egy olyan versenyzőnek kellett úgy pózolnia, mintha fejbe lőtték volna, és tocsogna a vérében, akinek az édesanyját valóban fejbe lőtték, amikor ő hatéves volt. „A válogatón elmeséltem ezt a történetet, tudták, hogy milyen fájdalmas teher ez. Akkor azt gondoltam, véletlen kaphattam én ezt a szerepet, de ma már tudom, hogy direkt volt, és a drámára mentek” – mesélte a dokumentumsorozatban az egykori versenyző.
Ezek után már egészen könnyedén át lehet siklani az olyan történetek felett, amikor a Topmodell leszek! vitatott hagyatékában azt mutatják, hogy volt olyan pillanat is, amikor a modelleknek állatok húsát kellett magukra ölteniük ruha gyanánt. Megrendítő például Keenyah esete is, aki leállított egy fotózást azért, mert éppen szexuálisan zaklatta őt egy férfi modell, de a stáb az együttérzés helyett kiakadt rá, hogy egy modell nem csinálhat ilyet. A feladat az volt, hogy a lányoknak három, csupán egy apró ágyékkötőt viselő férfi modellel kellett képet csinálniuk. „Az egyik férfi modell, Bertini a fülembe nyögött, fogdosott, állandóan nekem nyomta a testét, ezért udvariasan leállítottam a forgatást, hogy hiába mondom a modellnek, hogy ne nyögdécseljen és érjen hozzám, folytatja, én pedig nem tudok így koncentrálni” – mondja az említett jelenetben Keenyah.
„Ötvenen dolgozunk ezen a forgatáson, engedjétek el magatokat, nem állíthatod le a fotózást csak úgy” – mondta szigorúan Jay Manuel akkor az adásban. Banks az eset felelevenítése után sajnálatát fejezte ki a kamerák előtt Keenyah-nak, majd annyit mondott, hogy „ma már tudjuk, milyen védelemre van szüksége a nőknek”, és „ma már az volna a helyes, ha leállítanánk egy ilyen forgatást”.
Addig vagy jó, amíg termeled a pénzt
A filmben világosan körvonalazódik, hogy Banks rafinált üzletasszony, és a barátságok semmit sem jelentenek számára, ha ezek már nem járulnak hozzá az üzletéhez. Szövetségesének nevezte Jay Manuelt és Miss J. Alexandert, de amint csökkent a nézettség, úgy vált meg tőlük, mintha semmi sem kötné őket össze. Hiába állítja, hogy műsorával a divatipart akarta megváltoztatni, amint megrészegítette őt a pénz és a hatalom, a szépségipar káros ideológiái alapján vitte tovább a műsorát.
Természetesnek vette, hogy a lányok éheztetik magukat, nem szólalt fel, amikor az egyik modell majdnem kihűlt a medencében, nem merült fel benne, hogy már egyáltalán nem a modellvilág valóságát tükrözi a műsora, hanem egy eltorzult, szélsőséges képet fest a divatról, ami tetszik a nézőknek.

Ha lenne benne egy csepp megbánás is, elmondta volna, miért nem áll már szóba a barátainak nevezett zsűritársaival, és szégyenkezne azért, mert több olyan jelenet is van a Topmodell leszek!-ben, ami szexuális zaklatást, rasszizmust, és a lányok megalázását mutatja. Ő ahelyett, hogy magyarázatot adott volna ezekre a helyzetekre, mentegette magát, hogy akkoriban meg lehetett ezt tenni a televízióban, ám azóta nagyot fordult a világ, és a valóságshow-ja csak a 2020-as évekből nézve tűnik problémásnak.
A harmadik rész végén a mélyen dekoltált ruhájában, tökéletesre lakkozott hajkoronájával Banks könnyes szemmel belenéz a kamerába, és szeretetteli hangon azt mondja, hogy hálás azoknak, akik neki szegezték a kérdést, mégis miért engedte ezeket a műsorban. „Csak akkor tudunk fejlődni, ha valaki szól, hogy hülyeséget csinálunk, ebből lehet tanulni. És eldobjátok az agyatokat, ha megtudjátok, mivel készülünk a huszonötödik évadra” – jelentette be a folytatást.
Remélhetőleg már elég érett a világ ahhoz, hogy ne kattanjunk rá egy olyan műsorra, ami még csak távolról sem mutatja be a divat valódi világát, ellenben nagy hangsúlyt helyez az evészavarok népszerűsítésére és a nők megalázására.