Ha Mácsai Pál arra kér, hogy ugorj ki a hetedikről, nem tétovázol

A Ponies című kémsorozat története 1977-ben játszódik, az elején egy moszkvai piacon ismerjük meg a két főszereplőt, az erkölcsös, kissé visszahúzódó, de annál bájosabb Beát (Emilia Clarke) és a hangos, állandóan elégedetlen és mérhetetlenül menő Twilát (Haley Lu Richardson). A két nő nem is különbözhetne jobban egymástól, de valami mégis összeköti őket: a férjeik CIA-ügynökök, miattuk kötöttek ki a Szovjetunióban.

A két férfi ügynököt elég hamar elveszítjük, miután egy Dögkeselyűt idéző autós üldözés végén, rejtélyes körülmények között meghalnak. A két özvegy ezután a saját feje után megy, hogy kiderítsék, pontosan mi is történt férjeikkel.

A sorozat legnagyobb erénye, hogy végre nem elcsépelt, James Bond-stílusban nyúl egy kémsztorihoz. Nincs szüksége vonzó férfi főszereplőre, irreálisan tökéletes nőkre és menő autókra, inkább a két megözvegyült és eltökélt nő szemszögén keresztül tár fel egy fiktív hidegháborús rejtélyt.

Magyar szemmel főleg érdekes a sorozat, a két főszereplő, Emilia Clarke (Trónok Harca) és Haley Lu Richardson (A Fehér Lótusz) nagyon sokat lófrál ismert budapesti helyszíneken.

Bea és Twila szerencséje, hogy Dane Walter (Adrian Lester) a CIA moszkvai vezetője szerint a két nő PONI (person of no interest), azaz a titkosszolgálatok számára nem kiemelt személy, így beszivároghatnak a KGB-be. A beépülés és a nyomozás eleinte azért fontos nekik, hogy kiderítsék, mi történt a férjeikkel, de végül a saját ambícióikat is megtalálják a küldetésben. Előbb társak, később pedig barátok lesznek, epizódról epizódra lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy a titkos küldetésük egyik nagy hozománya a kettejük között kialakuló kötelék, ami talán még a rejtély megoldásánál is fontosabb.

Jól működik az is a sorozatban, hogy a két főszereplő mennyire különbözőképpen küzd meg a helyzettel. Twila, akit látszólag nem viseli meg a férje halála, humorral és arroganciával próbálja leplezni valós érzelmeit. Külső szemlélőként olyan embernek tűnik, akit semmi és senki nem érdekel, de valójában mélyen érző karakter. Vele szemben Bea az érzelmi skála teljes spektrumán játszik, épp ezért van szüksége Twila lazaságára és nemtörődömségére. A kettejük közötti dinamika szórakoztató és olykor drámai szituációkba keveri őket, olyannyira így van ez, hogy néha nehezemre esett a cselekményre koncentrálni mert

a két nő között kialakuló barátság sokkal jobban lekötött, mint maga a nyomozás.

A produkcióban több magyar színész is feltűnik, a Walters Lili által alakított Ivanna, egy nem túl bő szavú arrogáns piaci árus, aki egyből felkelti Twila érdeklődését. A két nő között kibontakozó szerelmi szál egyáltalán nem erőltetett, természetes és élvezhető módon lett felépítve. Egy rész erejéig Törőcsik Franciska is feltűnik a sorozatban, igaz nem sok időre, de így is képes volt arra, hogy pár perc szerepléssel az egész sztorit kifordítsa a sarkából.

A legmaradandóbb alakítást viszont egyértelműen Mácsai Pál nyújtotta, akinek a karaktere egy gyorstalpaló kiképzést tartott a főszereplőknek. Kevés annál szórakoztatóbb dolog van, mint amikor az Emile-t alakító Mácsai Pál mogyoróval dobálja a két főszereplőt, miközben arra kéri őket, hogy törjenek be egy idegen lakásába, majd ugorjanak le a hetedikről.

Ezután a bemelegítő feladatnak számító küldetés után kiderül, hogy a két PONI-nak sokkal bonyolultabb problémával van dolga, mint egy szimpla politikai összeesküvés. Az országban egyre több prostituáltat ölnek meg, aminek köze lehet Andrei Vasiliev-hez (Artjom Gilz), a törtető KGB ügynökhöz, aki mindent bevet annak érdekében, hogy feljebb kerüljön a ranglétrán.

A díszletektől elkezdve a CIA hidegháborús szerepvállalásán át a Szovjetunióban használt politikai taktikákon keresztül egészen pontos történelmi hátteret kapott a sorozat. Az újpesti panelek szürkeségét megtörő színes ruhák, a Boney M.-slágerekre bulizó tömeg és az Ibolya presszóban összegyűlt fiatalság mind azt az illúziót kelti, hogy a 70-es években vagyunk, ráadásul vasfüggöny mögött.

A Susanna Fogel és David Iserson (Mr. Robot) által írt produkción egyértelműen látszik, hogy alapos kutatómunka előzte meg a munkálatokat és az alkotók sem először foglalkoznak a műfajjal. Korábban már készítettek egy hasonló filmet A kém, aki dobott engem (The Spy Who Dumped Me) címmel, de ennél a vígjátéknál a Ponies egy jóval csiszoltabb és átgondoltabb munka. Vannak persze kémthrillerekből ismert, megszokott közhelyek, de azok mégsem unalmasak vagy kiszámíthatók. A sorozat ráadásul jól használja a hidegháborús környezetre jellemző bizonytalanságot a feszültség felépítéséhez.

Az azonban nagyon érződik, hogy a nyolc rész alatt kibontakozó cselekmény legfontosabb célja, hogy bemutassa a női karaktereket.

A két főszereplő kapcsolatán túl az átlagos nők és a prostitúcióra kényszerülő fiatal lányok sorsát is megpróbálták feltárni. Míg Ivanna összekötő szerepet játszott a prostituáltak és a gyilkosságok után nyomozó Twila között, addig Manya (Harriet Walter) Bea holokauszt túlélő nagymamája az életét kockáztatta egy CIA küldetésen. Ha folytatnák a sorozatot, fontos lenne, hogy a készítők továbbra is ilyen árnyalt témákkal és karakterekkel dolgozzanak, mert ezek jó ütemben törték meg az amúgy inkább humoros, mint drámai sorozatot.

Az biztos, hogy a Ponies tudott újat mutatni a megszokott férfiak által dominált kémdráma műfajában, ugyanakkor azt túlzás lenne állítani, hogy korszakalkotó mű lett. Ez egy szórakoztató, színes és feszültséggel teli sztori, amit felüdülés volt végignézni, de sokat elmond róla, hogy sokszor inkább csak a magyar vonatkozásai miatt.

A Ponies már elérhető a SkyShowtime-on.