Eric Dane utolsó interjújában a lányainak üzent

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Magabiztos, karizmatikus főszereplőként sokan ismerték, de saját magát inkább csibésznek, olykor magányosnak és érzékeny embernek látta Eric Dane. A színész 2025 novemberében, már gyógyíthatatlan betegséggel küzdve rögzítette utolsó interjúját a Brad Falchuk által vezetett Famous Last Words című műsorban, azzal a kikötéssel, hogy az adás csak a halála után kerülhet nyilvánosságra. A színész halálhírét pénteken közölték.

Dane-nél amiotrófiás laterálszklerózist (ALS) diagnosztizáltak, ami egy progresszív idegrendszeri betegség, ami fokozatosan leépíti az izmok feletti kontrollt. Az eutanáziáért éveken keresztül küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász is ebben a betegségben szenvedett. Dane a beszélgetésben őszintén beszélt a gyerekkori traumáiról, a drog- és alkoholfüggőséggel vívott harcáról, élete nagy szerelméről és arról a békéről, amelyet – saját szavai szerint – végül a halál gondolatával kapcsolatban is megtalált. „Nincs különösebb okom arra, hogy bármelyik pillanatban boldog legyek, mégis az vagyok” – fogalmazott, majd arról is beszélt, hogy sokszor egy zsúfolt szobában is magányos tudott lenni.

Az interjú végén Falchuk elhagyta a színpadot, hogy a színész közvetlenül a kamerába, két lánya, Billie és Georgia felé fordulva mondhassa el utolsó üzenetét. A megható búcsúban négy dolgot emelt ki, amiket a betegség tanított neki. Elsőként arra kérte lányait, hogy a jelenben éljenek. Mint mondta, élete nagy részét önmaga hibáztatásával, kételyekkel és múltbeli döntések újrajátszásával töltötte, de a betegség rákényszerítette, hogy a jelenre figyeljen. „A múlt tele van megbánásokkal, de a jövőt még nem ismerjük. A jelenünk az egyetlen, amink van” – üzente a színész.

Másodikként a szerelemről és a szenvedélyről beszélt – nem feltétlenül egy másik ember iránti érzelemről, hanem arról, hogy mindenki találja meg azt a tevékenységet, amiért érdemes reggelente felkelni. Ő maga fiatalon szeretett bele a színészetbe, ami a legsötétebb időszakokon is átsegítette.

Harmadik tanácsa a barátok megválasztására vonatkozott. A betegsége előrehaladtával egyre több mindent nem tudott már egyedül megtenni, de közeli barátai mellette maradtak. „Nem csinálnak semmi különöset, csak megjelennek. Ez a lényeg. Csak jelen lenni” – fogalmazott Dane, aki végül arra biztatta lányait, hogy minden helyzetben küzdjenek méltósággal. „Ez a betegség lassan elveszi a testemet, de a lelkemet soha” – mondta. Saját szívósságát szupererőnek nevezte, amit szerinte a lányai is örököltek.

A búcsú végén Dane személyes hangra váltott: „Billie és Georgia, ti vagytok a szívem. Ti vagytok mindenem. Jó éjt. Szeretlek benneteket. Ezek az utolsó szavaim.”

Csatlakozz a csoportunkhoz!