Én nem szeretnék Gábor Zsazsa lenni – erős idézetek Für Anikó interjújából

Örömteli számára, hogy mai napig megkérdezik tőle, hogy „azta, te vagy Fiona?”, szerzetesrendnek tartja a színházat, és baromságnak gondolja a társadalomban uralkodó fiatalságkultuszt. Csapongások hét ülésben című önéletrajzi könyvében Für Anikó Karizs Tamásnak mesél egykori szerelmeiről, szoros kapcsolatáról édesanyjával, az Örkény Színházról és életének fontos állomásairól (FÜR – Csapongások hét ülésben, Studium Plusz Kiadó 2025, borító: Kaiser Ottó).

Ezekről, a szinkronról és még arról is beszélgetünk a videós interjúnkban, hogy van-e jó dolog abban, ha az ember néha drama queen. Ebben a cikkben az interjú legerősebb részeit közöljük.

Vagány ember az anyám, tíz gyereknek való szeretetet kaptam

A Csapongások hét ülésben könyv hosszú oldalakon mesél arról, Fürt milyen szoros viszony fűzi édesanyához, intenzív együttlétként írja le kettőjük szimbiózisát. „Az édesanyám elvált nőként nevelgetett engem, ezért minden munkalehetőséget megragadott, hogy megfelelő életszínvonalon éljünk, rengeteget tanított, nekem mégis az maradt meg, hogy állandóan együtt voltunk” – mesélte Für az adásban, akinek az édesanyja a Zeneakadémián végzett énekszakos tanárként.

„Pedig aztán én tényleg azokat kaptam karácsonyi ajándékként, ami más gyereknek járt, de nem fáztunk, nem éheztünk, és csak ennyi a lényeg” – mondta. „Minőségi időben tudtunk mi egy térben lenni, nem egymás mellett, hanem egymásnak” – emlékezett vissza gyerekkorára. Azt is elmondta, hogy édesanyja vagányságának és nagyvonalúságának köszönheti, hogy az anyagi helyzetükben elérte például, hogy a lánya kimenjen Párizsba egy hónapra a Sorbonne Egyetemre tanulni. „Nem cserélnék senkivel, tíz gyereknek elegendő szeretetet kaptam gyerekként” – mesélte.

Für Anikó a könyvében „drama queenként” hivatkozik nagymamájára, amit az adásban elmondottak szerint örökölt, és bár a „színpadon sok haszna tud lenni ennek a tulajdonságnak, a való életben sokszor tud nevetni önmagán”. „A piszlicsáré dolgokat is nagyon fel tudom fújni” – tette hozzá.

Az áporodott szocializmusban voltak jó dolgok is

Az Örkény Színház színésze elmondta, hogy még húszévesen is az Iparművészeti Főiskolára készült, ezért érettségi után a Dekoratőr és Kirakatképző Iskolába járt, amit úgy jellemzett, hogy egy „elképesztően üde színfolt” volt a „szocializmus nagy szottyadásában”.

„Gyönyörűséggel gondolok vissza arra az időre, hogy milyen bátrak voltak azok a tanáraink, és most nem arra gondolok, hogy bármilyen ellenzéki politikával nyomták volna a fejünket abban az átkos szocializmusban, hanem ahogy egyáltalán léteztek, értékrendet és ízlést adtak át nekünk” – emlékezett vissza a színésznő.

Für Anikó a könyvében úgy hivatkozott a szocializmusra, hogy valahogy „ebben a nagy szürkeségben szerethetőbbek voltak az emberek”. Arra a kérdésre, hogy ezt miért gondolja így, ezt válaszolta a beszélgetésben:

„Nem éltünk jól, volt egyfajta egyetemes szegénység ebben a vegytiszta marhaságban, a szocializmusban, de ebben a kilátástalan bezártságban az emberek egymásért voltak, az volt a szórakozás, hogy együtt lehetünk, és figyelünk a másikra” – mesélte. Azt is elmondta, hogy hiányzik számára a manuális alkotás, de sokszor hetekig nem tudja magát kialudni a színházi teendők miatt, úgyhogy most egy „hibernált állapotban” van számára a rajzolás, amit elővehet majd akkor, ha több ideje lesz.

Az volt a baj az SZFE modellváltásával, hogy kívülről történt, nem pedig belülről

„Belülről lehetett volna jól csinálni, az volt a baj, hogy ez kívülről történt. Egyeztetni kellett volna a diákokkal, hogy ők mit szerettek volna, úgyhogy sajnálom, hogy ez így történt” – mesélte Für az SZFE modellváltásáról. „Úgy tudom, működik tovább a színvonalas oktatás, csak kár, hogy volt ez a ribillió. Másképp is lehetett volna szerintem. Az lenne a legfontosabb, hogy beszéljünk egymással, mert annak nincs értelme, hogy árkokat ásunk. Nem kell acsarkodni, lapozni kell tovább, mert a munka a legfontosabb” – tette hozzá.

Für Anikó alapítása óta az Örkény Színház társulatának tagja, Mácsai Pál már a kilencvenes években mondta neki, ha egyszer ő társulatot vezet majd, a színésznőnek ott biztosan helye lesz. Előtte a Madách Színház színésze volt, az Örkény a korábbi Madách Kamara Színház önállósodásával alakult meg, úgyhogy Für úgy számolja, már 2000 óta az Örkény tagja. „Az Örkényben annyira erős az összetartás, mindannyiunk számára egyaránt fontos, hogy az előadások esténként a lehető legjobban sikerüljenek. Azt szoktam mondani, hogy a színház szerzetesrend, és kijelenthetem, hogy mi az Örkényben mindenkivel az Örkény István Színház szerzetesrend tagjai vagyunk” – mondta.

Azta, te vagy Fiona?

A beszélgetés során a színésznőnek lejátszottunk egy részletet a szinkronizált Született feleségek sorozatból, ahol ő a túlhajszolt családanya, Lynette Scavo magyar hangja volt 8 évadon át, akinek karaktere iróniával mesél arról, milyen az, amikor az anyaság együtt jár a kialvatlansággal és az állandó munkával. „Felicity Huffman zseniális színész, a Transamerica című Oscar-díjra jelölt alkotásában is én szinkronizálhattam őt. Bár én nem láttam a Született feleségek sorozatot a munkán kívül, tudom, hogy óriási rajongótábora van itthon, és olyan barátnőm is nézi, aki soha életében más sorozatot nem nézett” – mesélte.

„Közel állt hozzám Lynette Scavo karaktere, mert én sem szeretem a smúzolást és szépelgést, annak vagyok a híve, hogy nevezzük nevén a dolgokat ahelyett, hogy hamis illúziókat táplálnánk” – mondta. „Nagy különbség van az érzelmek és az érzelgősség között, érzelmek nélkül nem mehet az ember, az érzelgősséget pedig felejtsük el” – tette hozzá.

A színésznő azt is elmesélte, hogy örömteli számára a szinkronizálás, kedves történet számára, hogy nem olyan régen egy társaságban vendégeskedett, ahol egy kilencéves kisfiú sokáig szuggerálta, majd mire az édesanyja megjegyezte, hogy „igen, ő a Fiona”, elképedve csak annyit mondott, „azta!”. Ez hatalmas boldogság számára, igaz, a férje szokta mondani, „hogy egyszerre négy tévécsatornán is el lehet csípni a hangomat, és akár már kőgazdag is lehetnék, ha a jogdíj csordogálna, de ennek dacára nagyon szeretem ezt a munkát” – mesélte.

Elmebeteg modern kori viszonyulás az élethez a szingliség

Für Anikó a férjével, Fekete Györggyel neveli közös gyermeküket, aki most tinédzserkorban van – a színésznő számára fontos szerep az anyaság az életében, mert szerinte ezáltal válhatunk jobb emberré. „Egyszer Gálffi László kollégámtól megkérdeztem, hogy a sok teendő mellett mégis hogy képes arra, hogy osztálya is legyen a Színművészetin, és azt válaszolta, úgy, hogy tanulni akar. A szülőség is ilyen, nem a gyereknevelésről szól, hanem egy folyamatos szembesülés önmagammal” – mesélte. „Szerintem három halmaz szerint kell éljük az életünket, az első az, hogy milyen emberek leszünk, a második az, hogy milyen férfivá vagy nővé válunk, a harmadik pedig, hogy milyen szülők leszünk. Ez lenne a normalitás. Lehet itt nyalogatni a sebeket, de egy elmebeteg modern kori viszonyulás az élethez a szingliség” – mondta.

Hozzátette, hogy teljesen rendben van, ha valaki másban találja meg a kiteljesedést, de az önmagunkhoz fűzött viszony szerinte csak a szülőség által lehet teljes, az ember nem akkor találja meg önmagát, ha állandóan magával foglalkozik. „Arról a saját farkába harapó kígyó jut eszembe” – mondta.

A fiatalságkultusz hazugság, ami nem vezet sehova

A színésznő elmondta, hogy ő nem érzi szükségét az örök fiatalosság kergetésének. „Mára az idősödés egy takargatnivaló, szégyellendő dolog lett, pedig a fiatalságkultusz hazugság, ami nem vezet sehova” – mesélte, majd hozzátette, hogy semmi gond nincs azzal, ha más úgy érzi jól magát a bőrében, hogy beleavatkozik az idősödés folyamatába, de ő ebből nem kér.

„Nekem az a fontos, hogy belül rendben legyenek a dolgok. Hogy le tudjak hajolni, hogy mentálisan jól legyek, de az, hogy nekem hány ráncom lesz, az nem izgat. A ráncaim nekem az életem, a sorsom, a nevetéseim, küzdelmeim, álmatlan éjszakáim, a nyaralásaim, a síeléseim, az emberi kapcsolataim, mind ott vannak az arcomon, miért tagadnám meg? Azért, mert én nem akarok Gábor Zsazsa lenni? Én nem szeretnék Gábor Zsazsa lenni.”

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni: