Kate Hudson végre olyan szerepet kapott, amit megérdemelt

Zenészlegendák életének megfilmesítéséből már láttunk eleget, főleg olyanokból, amiben a főszereplők tehetsége, népszerűsége és az ezzel kéz a kézben járó függősége a fő téma. Az utóbbi években annyira megsokasodtak ezek a filmek, hogy nézőként néha olyan érzésünk lehet, mintha ezek a filmek valójában ugyanazt a receptet követnék.

A Song Sung Blue című zenés dráma is simán lehetett volna elcsépelt motívumokkal felruházott film, ami a rock and roll dögös, kísértésekkel teli oldalára fókuszál. Ehelyett a készítők a valódi történeten alapuló cselekményre és egy 2008-as dokumentumfilmre építettek, így a szokásos zenészfilmes klisék helyett a film középpontjában az a kérdés áll, hogy kibírhat-e egy házasság több tragédiát.

A Song Sung Blue egy milwaukeei, Thunder and Lightning néven Neil Diamond-dalokkal koncertező házaspárt követ. A duó a feldolgozásokkal nem jutott el világkörüli turnékra, a városban azonban elismertnek számított, és többek között a Summerfesten és a Pearl Jam előtt is lehetőséget kapott.

A film két főszereplője Mike Sardina (Hugh Jackman), valamint Claire Sardina (Kate Hudson), akik már elvált, gyerekes szülőként esnek szerelembe, kapcsolatukat pedig a közös szenvedélyük, a zene tartja össze. A film ezen a ponton azért még hemzseg a kliséktől, de a Hudson és Jackman közötti kémia annyira működik, hogy ezt simán el lehet nézni a készítőknek.

Jackman remekül hozza a kissé hebehurgya, nagyon szórakoztató karaktert, aki húsz éve józan, de minden héten gyűlésekre jár, hogy véletlenül se vegyen a kezébe alkoholt. Elsőre nevetségesnek hathat, hogy valakinek ennyire a rögeszméjévé váljon Neil Diamond zenéje, a színésznek mégis elhisszük, hogy csak ebben találja a zűrös múlt utáni megnyugvást. A Mike feleségét alakító Hudson viszont kész tornádó a filmben, Golden Globe-ra is jelölték az alakításáért, ami nem véletlen, hiszen elképesztő mélységeket mutat be. Egyszerre játssza a zenészért epekedő szerelmes nőt, akinek már igazán kijár egy rendes fickó, és megjeleníteti azt is, hogyan érinti, amikor egy tragédia miatt egy ideig képtelen a színpadra állni.

A filmben elhangzó dalokat Hugh Jackman és Kate Hudson maguk énekelték fel, úgyhogy ismét kiderült, hogy a színésznő a rekedtes hangjával, nagy hangterjedelmével és színpadi jelenlétével simán énekesi pályát is választhatott volna. (Korábban például akkor mutatta meg ezt az oldalát, amikor feldolgozta a Voices Carry című dalt a 'Til Tuesday zenekartól). Amikor Hudson színpadra lép a filmben szőrmekabátban és western csizmában, azzal tökéletesen megidézi a Majdnem híres filmben nyújtott karakterét, Penny Lane-t. Hudson a Song Sung Blue-ban a bájos, az életről romantikusan ábrándozó énekesnőtől a meggyötört édesanyáig jut el, majd a film végére ismét visszatér a benne lakozó múzsa szerepéhez.

Jackman szívproblémákkal küzdő karakterével már nem bánik ilyen jól a film, a színész sokszor nem tudja hitelesen átadni a Mike-ot nyomasztó lelki és fizikai terheket, főleg azért, mert a filmben néha a lehető legrosszabbkor csendülnek fel Neil Diamond slágerei. Sok esetben, például Mike vagy Claire karakterének fájdalmas vagy megható jeleneteinél sokkal hatásosabb lenne a csend, ehelyett ezekre a részekre szinte azonnal érkezik egy-egy Neil Diamond-dal cukormázas, hollywoodi formában.

Emiatt a film gyakran zavaróan ugrál a műfajok között, egyszerre akar dráma, vígjáték és musical lenni. A humort viszont kiválóan alkalmazza Craig Brewer rendező, ahogy a valóban megrázó részeket időben oldja némi poénkodással, ami Hugh Jackmannek különösen jól áll ebben a filmben.

A Song Sung Blue attól különleges, hogy nem egy mindenki által ismert történetet visz vászonra, ami akár túlságosan megkreált, hollywoodi sztorinak tűnhetne, ha nem tudnánk, hogy a film igaz történeten alapul. Pont ezért kár a történet néha túlzóan giccses csomagolásáért, ami inkább kizökkenti a nézőt az amúgy nagyon erős alapsztoriból. A megrendítő történetért és Kate Hudson alakításáért viszont megéri látni ezt a filmet – a színésznő már igazán megérdemelt a negyvenes éveiben is egy olyan, széles érzelmi skálán mozgó karaktert, amivel megmutathatta, hogy mekkora tehetség lakozik benne.

A Song Sung Blue december 26-tól látható a magyar mozikban.